Szerző: Braczkó Dóra
Fotók: Korhut Lili
És igen! Megnyílt végre a várva-várt kiállítás, amire még valószínűleg az is elmegy idén, aki egyébként elvből kerüli a kiállítótereket. A pop-art ugyanis kétségkívül menő, csak valahogy mégis kevés találkozási pont kínálkozott vele eddig Budapesten. Most azonban elrajtolt a Ludwig Goes Pop + The East Side Story és várhatóan nagyot is fog szólni.
Másképp szól azonban egy cseppet, mint ahogyan a magam előítéletes módján én azt vártam, talán azért is, mert – szégyen vagy sem – annak idején Warhol nevét én egy sikkes és felszínes amerikai sorozatban hallottam először, amelyben a főszereplő átkozottul gazdag egyetemista lányok küzdöttek az élet nagy problémáival a manhattani Upper East Side-on, időnként a pop art emblematikus alakjának nevét is emlegetve. Szóval ezt a kiállítást elképzelve jó sok Warhol-műre és némi sznobságra számítottam, de senki ne essen a hibámba, a pop art figuratív irányzata leginkább a hétköznapi tárgyakból, a fogyasztói társadalom árucikkeiből (akár például a női test ábrázolásából is) merít, így a közönség számára is sokkal befogadhatóbb, mint az absztraktabb kortárs irányzatok. Ráadásul bár Warhol ugyan erősen képviselteti magát, de a cím (The East Side Story) ez esetben nem New Yorkra, hanem Kelet-Közép Európára vonatkozik. Sőt, ha már egyszer belefogtak, ennek a régiónak a pop art művészetét olyan mélységig sikerül is bemutatni, amire eddig még sehol nem volt példa, s mindez csupán a kiegészítése annak a rendkívül értékes nemzetközi pop-art anyagnak, amit a Ludwig Múzeumok együttműködésében már Kölnben és Bécsben sikerült kiállítani.
toroczkay-andras-bucsu-ehestol-konyvbemutato-nyitott-muhely-2015-majus-31-fotok-korhut-lili
Az, hogy Kelet-Közép Európa pop-art művészete elnyerhette méltó helyét az egyetemes művészettörténetben, a Ludwig család aktív gyűjteményezési tevékenységének is köszönhető, mert az 1945 utáni művészettörténetben ez az irányzat mostohagyereknek számított. Sokan a nyugati pop art másolásának vagy utózöngéjének tekintették és a konceptuális művészetek kutatása, illetve az aktívabb társadalomtudományi kritikát képviselő párhuzamos irányzatok előnyt élveztek. Persze az irányzat pozitív megítélését eleinte az sem segítette, hogy éppen a más művészetek által elítélt „hibát”, a hétköznapi kultúra banalitását, vagy az erősen tárgyiasult erotikát emelte be a művészetbe.
A kiállítás tehát amellett, hogy a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatot keresi, azt is célul tűzte ki, hogy a szakembereket a téma további kutatására inspirálja. Ezen a területen tehát jelenleg is értékfelfedezés zajlik, így azonban a kiállítás most igazi csemegékkel is tud szolgálni, hogy mást ne mondjak, érdemes időzni például Lakner László Metamorfózisa, vagy Vera Fischer kollázsai előtt is egy kicsit. Ugyanakkor a téma kutatása nem egyszerű feladat, mert míg a nyugati pop art művészek életműve általában végig megmaradt ezen a vonalon, ennek a régiónak kevés az olyan alkotója, aki végig ebben a témában működött volna.
Az alkotások sokszor kalandozások a különböző irányzatok között, ezen a kiállításon a különböző tematikus termekben elhelyezett nyugati és keleti alkotások párbeszédbe is helyezkednek egymással. Maga a pop art definiálása sem könnyű, nagyon sok esetben inkább irányzatok közti átmenetek képződtek, hidat létesítve a legkülönfélébb művészeti ágak között is. Míg a szerelem termében Tom Wesselmann Nagy amerikai aktja szinte kukkolóvá teszi a nézőt pusztán a berendezési tárgyak installációba rendezésével, Mimmo Rotella képe, mely Godard Kifulladásig című képéből villant fel egy jelenetet, a háztartás termében a Miska kancsó ábrázolása közelít az absztrakciótól a pop határterülete felé. A fegyverek és az űrkutatás terme pedig a bizonyság lesz arról is, hogy a nagy világpolitikai események ennek az irányzatnak az alkotóit sem hagyják hidegen; a Saigon című megrázó kollázs például, melynek ihletője az önmagát a metróállomáson felgyújtó buddhista szerzetes, Amerika vietnámi háborús tettei ellen emel szót. Nem ennyire könnyen belátható a tárlat legmonumentálisabb installációja, az Egérmúzeumra a 3. emeletről letekintve azonban kirajzolódik a Mickey egér-forma és mellette a pisztoly alakja is. A sztárok termében viszont ellenkezőleg: például gyufásskatulyányi Beatles-portrék és embernagyságú, Warhol-féle Elvis szitanyomatok jelenítik meg a korszak legmeghatározóbb zenei alakjait.
Lemezborítókat és plakátokat azonban a kurátorok nem válogattak a kiállítás anyagába, mert bár szerves részei a pop artnak, de a tárlat így is több mint 200 különböző, nagyértékű alkotásból tevődik össze és bőséges kutatómunkát ölel fel. Azonban szabadegyetem-sorozattal is kiegészül a kiállítás, valamint exkluzív tárlatvezetésekhez is be lehet majd csatlakozni, ahol többek között Müller Péter Sziámi, Fábry Sándor, vagy Mészáros Márta filmrendező kalauzolja majd a közönséget, a maga szempontjait is hozzáadva a látnivalókhoz.
