Olvasás Éjszakája – Alexandra Kiadócsoport

Idén október 10-én lesz az Olvasás Éjszakája, melyet 2013-ban rendeztek meg először a magyar könyvkiadókat és könyvterjesztőket összefogó Supka Géza Alapítvány kezdeményezésére, melyhez a kezdetektől fogva csatlakozott kiadócsoportunk is. Az Olvasás Éjszakája nem csak az olvasásról szól, hanem közösségi élmény is, s minden korosztály számára tartogat érdekes és izgalmas programokat.

Az Alexandra Kiadócsoport immár harmadik alkalommal vesz részt ezen az olvasásnépszerűsítő rendezvényen, ahol irodalmi vetélkedőkkel és nyereményjátékokkal, valamint interaktív programokkal várjuk a hozzánk betérőket.

Idén először két vidéki helyszínen – Szegeden és Debrecenben – is készülünk programokkal, a fővárosi mellett. Budapesten a Nyugati téri Alexandra Könyvesházban várjuk a könyvbarátokat gazdag program- és könyvkínálattal, 20%-os vásárlási kedvezménnyel és meghosszabbított nyitva tartással.

A Nyugati téri Alexandra Könyvesházban gyerekprogramokkal indul az Olvasás Éjszakája:  Mikola Péter zenés játszótárs és Bíró Eszter Fogongram-díjas énekesnő mesél és zenél majd a gyerekeknek. A színpad ezután a szülőké lesz: Réz Anna a szülővé válásról és a kríziseken átsegítő praktikákról kérdezi Jónás Annát és Nagy Annát.Jónás Anna könyve, a Kicsivel – könnyebben júniusban jelent meg, Nagy Anna egyedülálló szülőknek szóló kézikönyve pedig novemberre várható. Gerhes Gábor, az Európa Könyvkiadó művészeti vezetője szenvedélyesen gyűjti a minket körülvevő feliratokat, képeket, melyekről mesélni fog most.

A Lecsó című irodalmi vetélkedő a tavalyi Olvasás Éjszakájának köszönheti létrejöttét, s havonta egyszer az Alexandra Pódiumon játszhat a közönség.  Ezúttal Kiss Judit Ágnes, Nádasdy Ádám és Barna Imre feladványait fejthetik meg a nézők. Tiboru, a népszerű Konteó-könyvek szerzője olyan írókról tart előadást, akik hírszerzőként is dolgoztak. Vámos Miklós Karácsony James-szel beszélget Beatles-ről, zenéről és irodalomról, és el is játszanak néhány dalt a Fab Four-ról.

Igazi csajos programmal készül Takács Nóra, aki az est háziasszonya is, Bauer Barbara pedig éjszakai repülésre várja az olvasókat. Az Alexandra Pódiumon korábban rögzített beszélgetések legjobb részleteit is megtekinthetik a látogatók, s a Partvonal Kiadó Kreatív Kikötő programján a felnőtteket hívjuk színezésre.

A jótékonyság mindhárom helyszínen fontos: könyveket gyűjtünk az Olvasás Éjszakáján a beteg gyerekeknek, és meséket küldünk a mesedoktorok segítségével a weben.A K&H Gyógyvarázs programban megvalósuló program lényege: A Nyugati téren alakítjuk ki azt a kuckót, ahova bárki letelepedhet, hogy mesét olvasson a beteg gyerekeknek. Ezt videóra rögzítjük, és eljuttatjuk országszerte 30 kórház gyermekosztályára. Természetesen a mesélők táborához csatlakoznak fellépő művészeink is.

Részletes program: www.alexandra.hu

Az idei esemény fő média-támogatója az MTVA.

Olvasas_ejszakaja_2015_BP

Forrás: Alexandra Kiadócsoport