Gyermekrajz-kiállítás nyílt a Földalatti Vasúti Múzeumban

Gyermekrajz-kiállítás nyílt csütörtökön a budapesti Deák Ferenc téren, a Földalatti Vasúti Múzeumban.

Gyermekrajz-kiállítás nyílt a Földalatti Vasúti Múzeumban - MTI fotó: Máthé Zoltán

Gyermekrajz-kiállítás nyílt a Földalatti Vasúti Múzeumban – MTI fotó: Máthé Zoltán

A tárlaton a 100 éves a budapesti autóbusz-közlekedés címmel általános iskolás gyermekeknek meghirdetett rajzpályázat legjobbnak ítélt munkáit állították ki.

A 100 év, 100 rajz című tárlatot a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója nyitotta meg. Bolla Tibor elmondta: a pályázatra ezerötszáz pályamű érkezett, amelyek közül százat helyeztek ki.

A rajzpályázatot abból az alkalomból hirdették meg, hogy száz éve, 1915. március 1-jén indult el az első, menetrend szerinti buszjárat Budapesten.

Két kategóriában hirdettek győzteseket. Az első és negyedik osztály közötti korcsoport első helyezettje Peresztegi Hanna lett, a második Szadlics Viktória, a harmadik Erdősi-Szűcs Veronika. Az ötödik és nyolcadik osztály közötti korcsoportban Szarka Benedek győzött, második lett Maksi Mónika, harmadik pedig László Csenge.

A gyermekrajz-kiállítás október 9. és december 6. között látogatható.

Forrás: MTI

 

,