Szerző: Csóka Ernő
Mi tesz valakit költővé?
A költőnek mindig önmagáról van mondanivalója, és hogy ezt a prózánál magasztosabb erővel tudja kifejezni, megtanulja a rímet, a jambust, a daktiluszt. Jó esetben megjelenik egy irodalmi lapban, esetleg kiadják egy kötetét. Ekkortól költőnek mondható.
Mi érlel valakit jó költővé?
Az a képesség, hogy az intenzíven megélt tapasztalatokat úgy fogalmazza meg, ahogyan mi is megfogalmaznánk, ha értenénk a költői mesterséghez. Azokat az érzéseket rendezi mérnöki módon, amiket magunkban esetleg meg sem tudunk határozni. Minél közelebbi ez az érzés, és minél több emberben echózik, annál jobb a költő.
Veress Tamás elsőkötetes költő. És jó költő.
A mondanivalója mély, de magasztosság nélküli. Szinte stand-up költő. Feláll az asztaltól és elkezd sztorizni. Hát, emberek, az úgy volt, hogy Budakeszi felé menet meghaltam. A szilánkjaimat szedték össze egy szétroncsolódott autóból, most tolják alám az ágytálat, ja, és kivágott a nőm is – ha nem zavarja önöket, ejtenék ezekről pár szót. Közben – khm, khm, bocsánat, mellesleg – mutatnék pár dolgot létünk értelméről is.
Kevés az olyan költő, aki képes úgy írni, hogy a versét ne versként olvassuk. Veress költészetében a legfájdalmasabb pillanatokban is érezhető egy pici szarkazmus. Elmélyülés és elemelkedettség – mi vagyunk vers a szereplője és költője. Híján minden költői sznobságnak – impresszionista krokik, néhány ceruzavonással felvázolt pillanatképek, amiket, bár nem éltünk át, a mesteri vonalvezetésnek köszönhetően azonnal a magunk érzésének tudhatunk.
A versek erős vizuális hatása talán annak is köszönhető, hogy Veress Tamás képzett festő, kiállításokkal és képzőművészeti sikerekkel a háta mögött. Ezt a szaktudást, mint saját kötetének illusztrátora és tipográfusa briliáns módon használta fel. A költemények, a betűk, képek, a felhasznált papíranyagok együttesen teszik ezt a könyvet önálló képzőművészeti tárggyá – a versektől függetlenül is a hazai könyvkiadás egyik remekműve.
Veress Tamás: Vargabetű, Illia Kiadó, 2015