Szerző: Ványi Viktória
Fotók: Kokavecz Boglárka
Sárik Péter művészi munkája kimagasló és szerteágazó, ahogy az interjúból is kiderül majd. Számos külföldi dalszerző díj birtokosa, négyszer jelölték Fonogram díjra, amiből kétszer elnyerte, továbbá 2010-ben Artisjus díjjal is kitüntették. Több mint 20 lemeze jelent meg és legújabb szerzői lemeze október 18-án lemezbemutató koncert keretében debütál a Várkert Bazárban.
Sárik Péter
– Akik évek óta figyelemmel kísérik a munkásságodat, tudják hogy kreativitásért nem mész a szomszédba. Mondhatjuk, hogy küldetéseddé tetted a jazz népszerűsítését Jazzkívánságműsoraiddal, gyerekeknek készítettetek jazz lemezt, zenéket írtál egy újcirkusz társulatnak, és most októberben egy szerzői lemezzel jelentkezel. Kezdjük az elején. A kis Peti, hogy került a zongora közelébe?
– Cegléden születtem és zenei általános iskolába jártam. Amikor másodikosok voltunk mindenki választott egy hangszert, az én választásom a zongorára esett, nem tudom, hogy miért. Nagyon jól ment rögtön az elején, úgyhogy el is határoztam, hogy világhírű zongoraművész leszek és igazából ez a célom továbbra is.
– Tanulmányaid során kik voltak rád nagy hatással?
– A legnagyobb hatással az első énektanárnőm az általános iskolából, aki fantasztikus pedagógus volt és nem zenei szinten, de a két alsós tanárnőm is olyan különleges valakik voltak, akikből már nagyon kevés van.
– És a későbbiekben?
– Nagyon sok tanárhoz jártam, mert azt gondolom, hogy mindegyikük tud valami különlegeset, ami elleshető, így vándoroltam tanártól tanárig. Szakcsi Lakatos Bélától nagyon sokat tanultam, miközben csak két nyári jazztábor erejéig jártam hozzá, aztán felnőtt koromból Prunyi Ilona nevét említeném, aki gyakorlatilag megmentette a zenei életemet, mert újra tanultam nála zongorázni.
– Megkérdezem, de adhatsz kitérő választ is. Kivel szeretsz a legjobban együtt dolgozni?
– Akikkel most dolgozom. Az elmúlt években sok változás volt az életemben, amiket leginkább én generáltam, mind zenei, mind emberi kapcsolatokban megpróbáltam azokat az embereket közel tartani magamhoz, akikkel őszinte és jól működő kapcsolatom van, és ami nem működött ezen a szinten azokat befejeztem. Ami nem azt jelenti, hogy ezek rossz emberek vagy szituációk voltak, csak egyszerűen változtak a felek és meghoztam azt a döntést, hogy váljunk. Ez lehet a legjobb dolog az ember életében, hogy olyan dolgot csinál, amit szeret és olyanokkal, akiket szeret.
– Kivel szeretnél még együtt zenélni?
– Most úgy érzem, hogy egy váltás előtt állok. Valahogy beérnek azok, amiket eddig csináltál, úgymond a csúcson vagy és ezen a ponton lehet választani, hogy az ember megül vagy pedig akar tovább menni, és én mindenféleképpen szeretnék továbbmenni. Ez a fizikai térben is igaz, meg lelkileg is. Azt érzem most, hogy nagyon fáradt vagyok, mert rengeteget dolgoztam az elmúlt három évben, nagyon sok zenét írtam, produkciót hoztam létre, vagy vettem részt benne és most szeretnék kicsit leülni, töltődni, olvasni és utána biztos vagyok benne, hogy valami új fog következni. Ahogy már említettem maximálisan elégedett vagyok a mostani életemmel, a zenésztársaimmal és zenekaraimmal, és kíváncsi vagyok, hogy mit és kit hoz a jövő.
– Ez a fizikai térváltoztatás, amit mondtál ez akár országhatáron túlra ívelő?
– Úgy értettem a fizikait, hogy egy feltöltődés után szeretném, ha Magyarországról komolyabban ki tudnánk nyúlni. Volt már erre példa sokszor, de most sokkal komolyabban dolgozunk ezen. Az utóbbi évek produkcióira már azt merem mondani, hogy bátran vállalhatók kint is. Jazzkívánságműsort vagy a Beethoven projectet említve, ha összehasonlítom a nemzetközi tereppel, akkor azt mondom, hogy már megüti azt a szintet, amivel be lehet szállni a ringbe. Ez a cél.
– Hogyan jött a Jazzkívánságműsor ötlete?
– Kaptam egy lehetőséget a Budapest Jazz Clubtól 2010-ben. Azt szerettem volna, hogy legyen ott havi egy klubom és miután megkaptam a lehetőséget azon gondolkodtam, hogy hogyan tudok teltházat produkálni és jött az ötlet, hogy miért ne lehetne az emberek kedvenc számait eljátszani. Miért ne lehetne popot, rockot, klasszikust, akármit áthangszerelni és én is meglepődtem, hogy ennyire bejött. Azt gondoltam, lesz pár ilyen koncert, de hogy CD-k fognak készülni, és 2014-ben elnyerjük vele Az év hazai jazz albuma Fonogram díjat, az még nagyon nem volt benne a levegőben.
– Hogyan kerültél az újcirkusz, Recirquel produkcióba?
– A rendező, Vági Bence kért fel, hogy írjam meg az első darab zenéjét. Mondtam, hogy nagyon szívesen vállalnám, de én nem szeretem a cirkuszt, ami innentől elég komoly ellentmondás. Aztán persze kiderült, hogy ez nem szokványos cirkusz. Nekem nagyon régi vágyam volt filmzenéket írni és ez majdnem ugyanaz, csak még összetettebb, hiszen a zene nagyon sokszor követi az artistát, mozdulatról mozdulatra, amit nagyon nehéz kivitelezni. Így kezdődött és már három darab született meg belőle, ami nagyon nagy élmény. Ha ez nem lett volna az életemben, akkor még nem írtam volna szimfonikus zenekarra darabot. Teljesen más világ és nagy felismeréseket hozott, a jazzen túl másfajta zenei gondolkodást és sok remek embert ismertem meg.
– Mesélj a legújabb lemezedről egy kicsit. Hogy válogattad ki a művészeket?
– Először megszületett a döntés, hogy ez ne jazz lemez legyen. Cél volt, hogy több embert érjek el vele és a Recirquel kapcsán rájöttem, hogy milyen jó dolog kalandozni más világokban is és úgy gondoltam, hogy ezt kipróbáljuk. Egyetlen kitételt fogalmaztam meg magam számára, hogy a dalok 3-4 percesek legyenek, hogyha a rádiók szeretnék, akkor tudják játszani, mert annyiszor találkoztam ezzel a problémával, hogy túl hosszúak a jazz dalok, hogy ezt már az elején kiküszöböltem. Azokat hívtam a lemezre, akikkel nagyon jó volt játszani, akár sokat, akár pár alkalommal tettük ezt. Az évek során rengeteg fantasztikus művésszel hozott össze a sors, de most meg kellett húzni a határt, így 7 énekes és egy MC szerepel a CD-n. Micheller Myrtillel, Berki Tamással és Pély Barnával nagyon régi zenei kapcsolatunk volt, Luiza Zan romániai énekesnő, nagy hatást tett rám és úgy gondoltam, neki mindenképp rajta kell lenni, de például Palya Beával csak két-három alkalommal játszottunk, az viszont frenetikus volt. Falusi Mariannal az első koncertünk New Yorkban volt és a sikeres kezdés után, azóta is szeretünk együtt játszani. Sena Dagaduval és MC Kemonnal pedig a Random Trip-en találkoztam. A zenészeknek is kirándulás volt, hiszen alapvetően jazz zenészek, ez meg nem az és mindenki azt mondja, aki hallgatta az anyagot, hogy nagyon eklektikus lett, mert mindenkinek a személyiségéhez írtam a dalokat.
– Mire vagy a legbüszkébb eddigi pályád során?
– Hogy még mindig jobban játszom, mint egy évvel ezelőtt. Nekem nagyon fontos a fejlődés, hogy milyen minőséget tudok a hallgatók és magam számára nyújtani és az, hogy a nehézségek ellenére sem adtam fel soha.
– Azt már említetted, hogy most a pihenés következik az életedben, de van e valami még most benned, amit meg akarsz valósítani?
– Egy Sárik Péter Trió lemezt mindenképp csinálunk még, gyakorlatilag a fejemben már kész van a nagy része. Ha visszagondolok az utóbbi három év alatt megszületett három egész estés Recirquel darab, két Jazzkívánságműsor lemez, egy gyerekeknek szóló jazz anyag, Berki Tamással egy duó lemez, egy új műsor Luiza Zannal, Beethoven szerzeményekből készített feldolgozások és a szerzői lemez. Most nincs más, hogyha három hét múlva megkérdeznéd lehet mást mondanék, de most csak tanulni és töltődni szeretnék.
– Akkor jó pihenést és építkezést, és kíváncsian várjuk vissza a megújult Sárik Pétert.