Elhunyt Váradi Katalin

Életének 68. évében szeptember 24-én súlyos betegség után elhunyt Váradi Katalin karmester, a Miskolci Nemzeti Színház volt zeneigazgatója.

Váradi Katalin zeneigazgató

Váradi Katalin zeneigazgató

Váradi Katalin a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zongoraművész és karmester szakon is diplomát szerzett, az utóbbin Kóródi András növendékeként 1973-ban. Utána hét éven keresztül volt a Magyar Állami Operaház karmestere. Ezt követően a Budapesti Operettszínház karnagya lett 24 éven át. 2001 óta járt ki vezényelni Japánba, a Tokiói Operettbarát Társaság karmestereként. 2004 óta a Miskolci Nemzeti Színház dirigense, 2009-től 2012-ig zeneigazgatója volt. Pályája során számtalan sikeres előadás vezénylő és betanító karmestere volt. 2009. március 27-én Hevesi Sándor-díjat kapott, 2012-ben Miskolc város színházi díját, a Déryné-díjat vehette át.

Munkatársai és barátai szeretettel őrzik emlékét.

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház
,