Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Fotók: Tóth Tamás
A negyedik Színházak Éjszakája program keretében a legkisebbeket is tárt karokkal és bőséges elfoglaltsággal várta a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház. A Jókai téri fronton Vitéz László automatájából maga a címszereplő irányította a gyerekeket, akik rajzokért cserébe játszhattak együtt az örök gyermek Vitézzel.
A zsúfolásig megtelt előcsarnokban kézműveskedéssel és mesehallgatással várták a gyermekeket. Az egyik külön teremben a legkisebbeknek Farkas Éva, a kicsit nagyobbacskáknak Ruszina Szabolcs mesélt beleéléssel. A szüleikkel együtt érkező csemeték esetében, de még a színésznél is, nehéz volt eldönteni ki élvezte jobban a programokat.
A több generációból kialakult, kíváncsi közönség ezen a napon a kulisszák mögé is betekintést nyerhetett. A kulisszajárást a színészek vezetésével tartották meg.

A gyerekszínházak felelőssége mindig is nagy volt a minőségi és értékteremtő repertoárjuk megválasztásában. Hiszen a felnőtteken keresztül – aki jegyet vásárol gyermekének – kell meghódítaniuk a gyermekek szívét és figyelmét. Egy olyan világban, amikor a show, a látvány, a külcsín látszólag sokkal fontosabb szempont a belső értéknél, a Kolibrinek ez mégis sikerül. Olyan kiskorúaknak számára „szabott” modern és hagyományos darabokkal várják közel negyed évszázada az érdeklődőket. ami garancia azok érzelmi és szellemi fejlődéséhez. Talán mert a színházhoz és annak eszmeiségéhez szorosan kötődő felnőttek: színészek, rendezők, és a szülők nem felejtették azt: „Mert az angyalt nem kell látni, érezni őt, tudja bárki…”*

*Részlet Kolozsi Angéla Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívtak című darabjának – a színház előcsarnokában elhelyezett – szövegkönyvéből. (Bemutató október 31-én lesz a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban.)