Nézők százai láthatták, hogyan készül egy színházi előadás – Éjszaka a Miskolci Nemzeti Színházban

Az évek óta nagy sikerrel futó budapesti Színházak Éjszakája programsorozat mintájára – első vidéki színházként – a Miskolci Nemzeti Színház is megnyitotta kapuit szeptember 19-én éjszaka az érdeklődők előtt. Éjszaka a Színházban programján nyílt próbákkal várta a látogatókat a teátrum, ahol majdnem 250 néző pillanthatott be a színfalak mögé, tekinthette meg, hogyan készül egy előadás. Este nyolc órától éjfélig a részvevők – színészek vezetésével – beleshettek mind a négy játszóhelyen előkészületben lévő előadásainkba.

Miskolci Nemzeti Színház, Színházak Éjszakája, 2015. szeptember 19. (fotó forrása: Miskolci Nemzeti Színház)

A színház előcsarnokában a Miskolci Balett szórakoztatta az érkezőket, akik rögtönzött próbán mutatták meg, milyen egy gyakorlat a táncosoknál, és hogyan készül első bemutatójuk, A nagy Gatsby.

A Nagyszínházban Kesselyák Gergely, Giacomo Puccini egyik legszebb operája, a Tosca rendezője várta a látogatókat, aki a harmadik felvonás készülésének lépéseibe avatta be a nézőket, és mutatta be azt a monumentális Róma makettet, amely az előadás különleges díszletéül szolgál majd.

A Keszég László által rendezett, az utolsó római császárról szóló A nagy Romulus színészei a Csarnokban fogadták az éjszakai közönséget. A próbán a résztvevők azzal szembesülhettek, hogyan áll össze egy jelenet, mennyire fontos egy-egy hangsúly, mozdulat, gesztus – és hogy igazán történelmietlen lesz ez a történelmi komédia.

Miskolci Nemzeti Színház, Színházak Éjszakája, 2015. szeptember 19. (fotó forrása: Miskolci Nemzeti Színház)

Miskolci Nemzeti Színház, Színházak Éjszakája, 2015. szeptember 19. (fotó forrása: Miskolci Nemzeti Színház)

Miskolci Nemzeti Színház, Színházak Éjszakája, 2015. szeptember 19. (fotó forrása: Miskolci Nemzeti Színház)

Miskolci Nemzeti Színház, Színházak Éjszakája, 2015. szeptember 19. (fotó forrása: Miskolci Nemzeti Színház)

A Kamaraszínházban New York-i dokkmunkások élete elevenedett meg a Pillantás a hídról próbáján. Lukáts Andor rendező az előadás kulcsjeleneteit mutatta meg a csoportoknak, bevezetve őket abba a folyamatba, ahogy fokozatosan megszületik az a színpadi feszültség, ami végigkíséri majd ezt az előadást.

A Játékszínben egy orosz vidéki kúriába érkeztek a nézők, ahol a ’80-as évek világát idéző díszletben Ványa bácsi történetébe pillantottak be. A. P. Csehov művét Szőcs Artúr viszi színre, aki elárulta, hogy még rendező szakon találkozott először ezzel a darabbal, most pedig akkori koncepcióját bontja ki a 18 éven felülieknek szóló előadásban.

Éjszakai színházi rendezvényét hagyományteremtő céllal szervezte meg a miskolci teátrum, amellyel talán példaként szolgálhat más vidéki színház számára is, hiszen minden városban rengeteg a színházszerető ember, akik kíváncsiak arra, hogyan is készül egy előadás, mi történik a színfalak mögött. Reményeik szerint a jövőben a budapesti Színházak Éjszakája programsorozattal együttműködve egyre több vidéki színház nyitja majd meg kapuit évente egy éjszakára, és szervez csak a közönségről és a színházakról szóló programokat.

Miskolci Nemzeti Színház, Színházak Éjszakája, 2015. szeptember 19. (fotó forrása: Miskolci Nemzeti Színház)

Miskolci Nemzeti Színház, Színházak Éjszakája, 2015. szeptember 19. (fotó forrása: Miskolci Nemzeti Színház)

Miskolci Nemzeti Színház, Színházak Éjszakája, 2015. szeptember 19. (fotó forrása: Miskolci Nemzeti Színház)

Miskolci Nemzeti Színház, Színházak Éjszakája, 2015. szeptember 19. (fotó forrása: Miskolci Nemzeti Színház)

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház