„A játszótársam, mondd, akarsz- e lenni?” – Színházak Éjszakája a Radnóti Miklós Színházban

Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Fotók: Tóth Tamás

A negyedik Színházak Éjszakájának programjait a Radnóti Miklós Színház közösen szervezte meg a szomszédságukban található Lengyel Intézettel. A sokszínű rendezvény megszervezésekor a színház dolgozói nem csak az érdeklődők korosztályi- és a műfajok sokszínűségére gondolt, de szem előtt tartotta azt is, hogy a közönség találkozhasson a színvonalas színpadi produkció elkészültéhez nélkülözhetetlen háttérszereplőkkel és feladataikkal is.

SZE2

Ottjártunkkor a nagyszínpadon teltház előtt zajlott a „Vers a la carte” című, közel egy órás program első része. Ez a verselős program már a tavalyi műsorban is nagy sikerrel zajlott le, ezért idén is palettára kerültek a magyar- és a világirodalom jól ismert, klasszikus művei sajátos, a közönség által választott előadásmódban. Nem csak a megadott listáról, előre meghatározott stílusok közül választhattak a nézők még a feladatra vállalkozó négy színművész közül is. Így kerekedett ki egy mókás, kötetlen hangulatú rögtönzött irodalomóra Andrusko Marcella, Kováts Adél, Gazsó György, Pál András és Schneider Zoltán közreműködésével.

SZE3

A versek és a színház szeretete, a színművészek iránt érzett tisztelet meghatározta az idő rövidsége miatt Schneider Zoltán által katonásan diktált estet.

Aki eljött, megtapasztalhatta hogyan szaval Kováts Adél Petőfit „mint nagy színész, aki tudja magáról”, de azt is hogyan ad elő Shakespeare szonettet „felvételizőként”. Megismerhette a színésznő „musical hangját” az Őszi chansonban, és ugyanakkor „rappelni” is hallhatta József Attila Altatójában.

SZE4

Megismerhettük Gazsó György „rockstar” allürejit a Hull a pelyhes előadása közben, és „rappelési” technikáját is, amint Falusi randevút kántált.

Andrusko Marcella rettenetesen „álmosan” elásítozta Tatjana levelét a közönségnek, de zseniálisan megállta a helyét a „kamaszos hangnemben” elszavalt Huszt közben is, azután hogy képes volt „nevetőgörcsöt” kapni Geothe verse alatt.

SZE5

Pál András azután, hogy „részegen” elismerte Annának, hogy örök bebizonyította a magyar nyelv sokoldalúságát akkor, amikor „eltolmácsolta” az Esti sugárkoszorút Tóth Árpádtól. Ezek után senkit nem lepett meg, hogy játszva képes „aerobic edzésen” Ady verset szavalni.

Az eredetileg konferanszié szerepet betöltő Schneider Zoltánt egy kislány „szólította fel” szavalásra a közönség soraiból. Így TV bemondó stílusban felhangzott a színház névadójának Két karodban című klasszikusa is.

SZE6

A Radnóti Miklós Színház „a pesti Broadway” közepén alig 250 fős nézőtérrel, de a magyar színházművészet élvonalából szerződtetett színművészekkel, rendezőkkel és gondosan kiválasztott értékteremtő, értékálló, hagyományos, mégis mindig időszerű előadásokkal várja, immár 30 éve a közönséget. A Színházak Éjszakáján is olyan szeretettel és odaadással várták a közönségüket, amely a Színház repertoárját és szellemiségét az egész évadban jellemzi.