Pannon Filharmonikusok: Nemzetközi évad

Stratégiai célbaérés és sikertörténet a pécsi bérletes sorozatokban, innovatív zeneszakmai tervek, hangsúlyos budapesti és többszörös külföldi jelenlét, nemzetközi együttműködések, európai kultúraközvetítés – ezeket vetíti előre a Pannon Filharmonikusok következő évada.

indul az évad

Előremutató és innovatív szakmai tervekkel, de változatlan vezetőségi struktúrával indítja útjára 2015/2016-os évadát a Pannon Filharmonikusok együttese. Bogányi Tibor vezető karmestere szeptemberben megkezdi új megbízatásának kétéves periódusát, és folytatja azt a dirigensi munkát, melynek sikerét a zenei szakma és a szakkritika az elmúlt években többszörösen visszaigazolta.

„Ötödik évadomat kezdem a zenekar élén. Úgy tekintek vissza erre az időszakra, mint egy egyenes fejlődési szakaszra” − fogalmazott Bogányi Tibor a zenekar évadnyitó sajtótájékoztatóján.

A zenekar munkáját a vezető dirigens mellett továbbra is a már jól bevált karmesteri kör irányítja: Vass András mint állandó karmester dolgozik az együttessel, Kocsis Zoltán állandó vendégkarmester pedig − az együttes 2003-as megújítása óta − szakmai mentorálásával segíti a társulatot.

„A PFZ évről évre jobban teljesít, ez egészen biztos. Az évadnyitó hangverseny egy próbatétel, a nézőtéren helyet foglaló közönség más emberként fog felállni a koncert végén” – mondta Kocsis Zoltán a sajtónak.

A zenekar 2015 szeptemberében hatodszorra kezdi az évadot a Kodály Központ falain belül. Ez idő alatt nemcsak a karmesteri kör, de a zenekar programportfóliója is kiforrta magát. Idei évadához a rezidens zenekari státusz által pontosan kijelölt szerepkörben, szakmailag megalapozott és stabil zenei programstruktúrával fog hozzá a Pannon Filharmonikusok. A bérletes koncertsorozatok és az egyéni hangversenyek mára jól kiforrott, többrétegű konstrukciója egy ötéves periódus szakmai tapasztalatait sűríti.

pfz

A bérletes sorozatok sikerének zsinórmértéke a bérletet váltó közönség számszerűsített jelenléte. A Pannon Filharmonikusok idén szakmai sikert ünnepel, hiszen az együttes Pannonicum-bérletsorozatának keresettsége mostanra megközelíti a zenekar elsőként alapított (felnőtt) bérletes sorozatainak (Kodály- és Breitner-bérletek) kedveltségét, és mindez a bérletet váltók létszámában is megmutatkozik. A Pannonicum-sorozatot a társulat a Kodály Központba történő költözés évében alapította. A sorozat célközönsége a pécsi közönség mellett a régió zenebarát lakossága, valamint azok a városba látogató turisták, akik kulturális programot keresnek pécsi tartózkodásuk idejére. A sorozat révbe érése abban a tényben is tetten érhető, hogy a Pannonicum közönsége nem a többi bérletes program látogatottságának kárára nőtt, hanem jelentős többletként jelentkezik, vagyis abszolút sikerként értelmezhető.

A zenekar az ünnepelt bérletes sorozaton túl természetesen idén is elindítja a két másik felnőtteknek szóló programját: a Kodály- és a Breitner-hangversenysorozatok csütörtökön várják a pécsi közönséget. Nagy ünnepeinken továbbra is a Musica Sacra sorozat nyújt meghitt hangulatú zenei élményt. A kisebbeket pedig a PFZ változatlan struktúrával működő, a korosztályos igényeket maximálisan kiszolgáló gyerekprogramjaival várja (Pocaklakó, Babzsák, Csigaház, Segítség komolyzene!).

Az idei az arányokban rejlő harmónia évada lesz. A 2015-ben ötéves Kodály Központ építészeti értelemben vett gondolati magja az aranymetszés arányát magában rejtő Fibonacci-számsor. A Pannon Filharmonikusok mint a házzal együtt élő rezidens zenekar erre a gondolati esszenciára kíván reflektálni az évad programjával. Mivel az aranymetszés aránya a művészeteken túl a természetben is eredendően jelen van, a PFZ társadalmi szerepvállalását illetően idén a természetre és annak védelmére fókuszál majd. A társulat szervezeti szinten is csatlakozik az Élő bolygónk programhoz, és az évad során erre hívja majd közönségét is.

A 2015/2016-os évadban a pécsi szerepvállalás mellett a zenekar budapesti és külföldi jelenléte is exponenciálisan nő. A fővárosi Müpában tizenkét éve futó önálló koncertsorozatának öt előadása még egyszer annyi egyéb fellépéssel duzzad hangsúlyos budapesti jelenlétté.

A Müpával történő kooperáció csak egyik pillére a saját fenntartású bérletsorozat, a másik az a stratégiai együttműködés, melyet Páva Zsolt Pécs polgármestere a pécsi kulturális intézmények nevében kötött a kultúrpalotával. Ennek keretében olyan nemzetközi érintettségű projektek születnek, melyek egyik előzménye Ligeti: Le Grand Macabre című művének előadása volt. Idén októberben a Pannon Filharmonikusok Anja Harteros világhírű szopránnal ad közös koncertet a budapesti Müpában, mely produkciót a zágrábi Lisinski Hallba is elviszi az együttes.

A fővárosban megrendezett rangos kulturális fesztiváloknak mára kihagyhatatlan szereplője, vagyis rendszeresen meghívott fellépője a Pannon Filharmonikusok együttese. Az őszi program, a CAFe Budapest keretein belül októberben ad koncertet a pécsi együttes, a BFZ által szervezett komolyzenei maraton-sorozaton januárban lép a MÜPA színpadára a társulat, a márciusban pedig a Zeneakadémia koncerttermében ad koncertet.

A nemzetközi kitekintésű Armel Operafesztiválon történő közreműködést a verseny idei programjában csúcsra járatta az együttes, hiszen a PFZ a 2015. évi versenyprodukciókban nyújtott zenekari játékát a nemzetközi zsűri olyan magas szintűnek ítélte, hogy egy kifejezetten erre a célra alapított különdíjjal ismerte el a társulat által nyújtott zenei teljesítményt. Az Armellel történő együttműködés a 2016. évi fesztiválprogrammal új fázisába lép, ugyanis a Pannon Filharmonikusok abból a három előadásból, amelyben zenekari kíséretet nyújt, kettőt Pécsett, a Kodály Központ falai között is színre visz − köztük az idén Szent István-díjban részesült Eötvös Péter zeneszerző Senza Sangue vagyis Vértelenül című, új operáját is.

2015/2016-ban a nemzetközi szerepvállalás nélkül már nem értelmezhető érvényben a Pannon Filharmonikusok szakmai és művészeti munkája. A világ zenei elitjét felvonultató produkciók mellett az együttes maga is elutazik, és többszörös fellépője lesz Európa neves koncerttermeinek.

„A PFZ sikere egy összetett siker, ami a zenekar munkavégzése során működő háttérdiszciplínák inspiratív együttműködésének köszönhető. Mindez kulcsmomentuma volt annak, hogy a Pannon Filharmonikusok neve mára egy brandet jelöl. Ennek a nemzetközi kiterjesztésére készülünk idén” – összegezte az évad terveit a sajtónak Horváth Zsolt igazgató.

Két évvel ezelőtt Svájcban és Németországban kezdte azt az utat, amit most Londonban folytat a Pannon Filharmonikusok társulata. Az együttes 2015. október 23-án a méltán elismert Cadogan Hall 950 férőhelyes koncerttermében ad koncertet a Londonban élő magyar közönségnek. A Royal Philharmonic Orchestrának is otthont adó, kiváló akusztikával bíró hangversenyterem amellett, hogy az angliai topzenekarok kedvelt koncerthelyszíne és nemzetközi turnék népszerű állomása, a világhírű BBC Proms Chamber Music sorozatnak is helyt ad. A Pannon Filharmonikusok társulata az október 23-án adott ünnepi hangversenyre magyar zeneszerzők műveivel utazik Bogányi Tibor vezető karmester kíséretével.

2015 decemberében visszatérő vendégként érkezik majd a zenekar Svájc legkiválóbb koncerttermeibe. A Pannon Filharmonikusok 2013 telén debütált a nyugat-európai közönség előtt. Svájcban a Zürichi Tonhalléban, a genfi Victoria Hallban és a Luzerni Konzertsaalban mutatkozott be az együttes olyan sikerrel, mely idén télen a visszatérés lehetőségét kínálja a zenekar számára. Beethoven IX. szimfóniáját és Carl Orff Carmina Burana című művét ezúttal 4 helyszínen és összesen 6 koncerten mutatja be az együttes a svájci zeneszerető közönségnek.

A Pannon Filharmonikusok idei évadában a magyar kultúra közvetítésében is fontos szerepet vállal:

Az együttes gyakori szereplője lesz a határon túli magyar lakta területek koncerttermeinek. Tavasszal egy sokállomásos koncertkörút keretében az erdélyi, valamint a vajdasági magyar közönségnek játszik az együttes. Valamennyi hangverseny egyik kiemelt küldetése a magyar kulturális identitás megőrzésének − magyar zeneművek előadásán keresztül történő − támogatása.

A PFZ emellett szoros kapcsolat kiépítésén dolgozik a horvátországi Eszék városával. Az eszéki Magyar Konzulátus meghívására idén karácsonykor második alkalommal játszik a magyar közönségnek az együttes. Az ünnepi hangversenyt 2016-ben három további hangverseny követi.

Horvátországban ráadásul nem áll meg Eszéknél a Pannon Filharmonikusok, az együttes kivételes együttműködésbe kezd a Rijekai Horvát Nemzeti Színház Opera Tagozatával, melynek kereteit a napokban skicceli fel a két társulat.

Történelmi beágyazottsága miatt a magyarországi Pécsre és a horvátországi Rijekára egyaránt igaz, hogy nemcsak földrajzi, de a kulturális szférában betöltött szerepe okán is stratégiai helyszíne, megkerülhetetlen pontja hazájának. Mindkét város magasan pozícionált színtér az európai értékek képviseletében, ezen értékek egymás közötti és a délvidéken túlmutató közvetítésében pedig Pécs és Rijeka művészeti együttesei jutnak kitüntetett szerephez. A Pannon Filharmonikusok együttese és a Rijekai Horvát Nemzeti Színház Opera Tagozata jelen arra tesz vállalást, hogy egy délvidéki kulturális híd kiépítésével egyben egy a dél-európai kultúra átjárhatóságát célul kitűző misszió alapjait is leteszi. Az együttműködés elsődleges célja a társulatok nyelv-független művészi kifejezőerején keresztül olyan kölcsönösen inspiráló közeget teremteni, mely mindkét fél és mindkét ország zenei kincseinek felmutatására lehetőséget ad, ráadásul az európaiságnak egy kulturális kontextusban értelmezett újfajta dimenzióját rajzolja meg, mely a művészeti értékek kölcsönös megismerésén és a magas színvonalú művészeti munkához elengedhetetlen tudás cseréjén alapszik.

„A Pannon Filharmonikusok a pécsi kultúra legfontosabb exportőre. Az eddigi hallgatólagos elvárások mára konkrét kívánalomként fogalmazódnak meg a zenekarral szemben, többek között az is, hogy a hazai és a pécsi kultúrát a határon túl is megfelelő módon reprezentálja, s leginkább a déli irányban tegye mindezt. E cél megvalósításához kiváló eszközök azok az együttműködések, amiket a zenekar Eszék, Zágráb és Rijeka városával kialakított” – fogalmazott Páva Zsolt, Pécs polgármestere a zenekar évadnyitó eseményén.

Forrás: Pannon Filharmonikusok