Látogatói csúccsal zárt az Itt és most – Képzőművészet. Nemzeti Szalon 2015 kiállítás a Műcsarnokban

25 116 fős új látogatói csúccsal zárt a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére megvalósuló idei, április 25-től július 19-ig nyitva tartó immár második Szalon kiállítás, mely a kurátor, N. Mészáros Júlia válogatásában a magyar képzőművészet elmúlt tíz évéből 208 képzőművész 460 alkotását mutatta be. A több nemzedéket képviselő és számos határon túli alkotót felsorakoztató tárlat új nézőpontot kínált a kortárs képzőművészeti folyamatok komplex egészhez mért finom eltéréseinek megértéséhez.

9a218363-f050-4edc-ad63-f3560c741453A kiállításhoz tartozó Tár.hely elnevezésű nyílt begyűjtésű netes mustra (M0-ás terem) weboldalára ‒ mely a tervek szerint a későbbiekben szakmai adatbázisként, terminálként fog működni ‒ több mint hétszáz alkotó töltötte fel életrajzát és digitális képanyagát. A kurátor munkáját segítő, és a nagyközönség számára a kiállítótérben, illetve a katalógusban a kiállítás tágabb kontextusát felvázoló gyűjtés egyfajta független, zsűri nélküli szalonként működött.
A Képzőművészeti Szalonhoz – hasonlóan az elmúlt évi Építőművészeti Szalonhoz – gazdag kísérőprogramok: szakmai konferencia, művész-közönségtalálkozó, művész-kurátor találkozóként „Mappanyitás” és tárlatvezetés társultak.

A Helyek és képek című társművészeti sorozat révén pedig a látogatók betekintést kaphattak vidéki és határon túli kulturális centrumok alkotóműhelyeinek működésébe is.
A kiállításhoz kapcsolódóan reprezentatív katalógus jelent meg, amit angolra fordított tanulmányok és a műtárgylista füzete egészít ki. Immár hagyományosan weboldal is készül, amely szeptember elejétől lesz aktív és bárki számára elérhető a kiállítás kísérőeseményeinek videóival, fotókkal, valamint a kiállítás virtuális sétájával.

Erre az évre bebizonyosodott, hogy a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére és támogatásával tavaly elindított összefoglaló jellegű, teret, időszakot és alkotói ágakat feldolgozó szalon kiállítások nagy érdeklődésre tartanak számot a művészet iránt elkötelezettek, a szakmabeliek és a laikusok közt.
Ezt igazolja az is, hogy a rövidebb nyitvatartási idő ellenére az Itt és Most – Képzőművészet. Nemzeti Szalon 2015 című kiállítást megtekintők száma meghaladta a tavalyi, több mint 200 épületet és tervezőjét felvonultató Építészeti Szalon már akkor is csúcsokat döntő látogatószámát.

A Szalon sorozat 2016-ban a fotó- és médiaművészet közelmúltjának bemutatásával folytatódik.

Forrás: MMA