Zene, irodalom és egy jó fröccs

Kortárs költészet, jazzes dallamok és a mindehhez dukáló jó fröccs június 10-én 19:30-tól a veresegyházi Dézi Kávéházban.

fröccs_fbfejlec_nagymeret

Ismét együtt az Izsó Zita – Haraszti Ágnes – Mesterházy Fruzsina költő hármas, ezúttal három fiatalemberrel kiegészülve. Dékány Dávid friss kötetéből, a Darwin hotelből hoz verseket, vele legutóbb a Téli fák esten volt módja a három lánynak együtt dolgozni. Korányi Mátyás csatlakozik még a csapathoz szintén lírával, valamint Jász Andris (Jász Andris Kultúrfunk, Jambalaya, Ghymes, Kéknyúl) szaxofonos zenei kísérettel.

A helyszín a hangulatos veresegyházi Dézi Kávéház, ahol a nyári évad hivatalos kezdéseként az est folyamán két jó fröccsért három jár. A program ingyenes.

A Budapestről érezők számára: a Nyugati pályaudvarról 18:00 és 18:33 időpontokban indul vonat, e a Volán is indít járatokat Budapest több pontjáról.

Izsó Zita 2007 óta publikál verseket és műfordításokat. Első kötetére (Tengerlakó, FISZ, 2011.) Gérecz Attila-díjat kapott, második könyve 2014 őszén jelent meg a PRAE.HU-Palimpszeszt Kiadó gondozásában (Színről színre, 2014). Testvérével közösen és önállóan több díjat nyert drámáiért, Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjas. A FISZ világirodalmi sorozatának szerkesztője, angol, német, francia és spanyol nyelvből fordít. Az Átjáró kulturális-közéleti blog alapítója, melyet Ayhan Gökhannal közösen szerkeszt (ayhanizso.blogspot.com).

Mesterházy Fruzsina költő, újságíró, színész. 2012 óta publikál verseket (Apokrif Irodalmi Folyóirat, ÚjNautilus, Élet és Irodalom, Parnasszus), a Fiatal Írók Szövetségének tagja. Többek között újságírással és színészettel foglalkozik. A Szimpla Színház egyik alapítója és társulati tagja, amely javarészt kortárs drámákat dolgoz fel. Több alternatív társulat vendégszínésze.

Haraszti Ágnes költő, újságíró, fotográfus. Első verseskötete, melyért Makói Medáliák díjat kapott, 2003-ban jelent meg az AB-ART Kiadó gondozásában. Versei az Élet és Irodalom, a Bárka, a Holmi folyóiratokban jelentek meg.

Dékány Dávid többnyire költő, számos folyóiratban publikált (Műút, Élet és Irodalom, Litera, stb.). Első kötete, a Darwin Motel idén tavasszal jelent meg. Dáviddal a kötet kapcsán készült friss interjú: http://www.kultura.hu/most-rajtam-sor-interju

Korányi Mátyás kocsmáros. Versei többek között az Élet és Irodalom, a Hévíz és a Magyar Napló folyóiratok hasábjain jelentek meg.

Jász Andris sokoldalú zenész, a Ghymestől a New Orleans-i fekete dzsesszt játszó Jambalayán át a Hammond-orgonával és Andy Hefler személyében amerikai énekessel felálló, blues-funk stílusú Kéknyúl Hammond Bandig rengeteg produkció oszlopos tagja. A költészet sem áll tőle távol, nagybátyjával, Jász Attilával több ízben dolgoztak zenés irodalmi esteken.

fröccs_plakat_copy

http://szimpla.hu/szimpla-szinhaz

,