Több mint 22 ezren nézték meg eddig a Robert Capa fotóiból nyílt moszkvai kiállítást

Több mint 22 ezren nézték meg egyetlen éjszaka alatt a Robert Capa (Friedmann Endre) magyar származású fotóművész alkotásaiból rendezett moszkvai kiállítást a hétfői megnyitó előtt. A tárlat az Oroszországi Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozata keretében látható.

A moszkvai Multimédia Art Múzeumban a rangos eseményt Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója nyitotta meg. A rendezvényre Moszkvába érkezett a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyetteseiből és munkatársaiból álló küldöttség is.

Az elsősorban haditudósítóként ismertté vált, világhírű fotóművész 120 munkáját állították ki a népszerű moszkvai múzeumban.

Capa spanyol polgárháborús fotói, valamint a normandiai partraszállásnál és az indokínai háborúban készült felvételei mellett külön teremben láthatóak az 1947-ben John Steinbeck amerikai íróval közös, hathetes szovjetunióbeli utazásán készült fotók, amelyek jól érzékeltetik a háború pusztításának nyomait és következményeit. Capa felvételei megörökítették a boltok üres polcait, az ukrajnai falusi kolhozklubban mezítláb táncoló lányokat, a paraszti családi „idillt” a tisztaszoba szőtteseivel, szentképeivel és a háborúban meghalt fiút ábrázoló fényképpel.

Császtay Tünde, a Magyar Nemzeti Múzeum általános főigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta, hogy szovjetunióbeli utazásról készített eredeti Capa-fotókat először láthatja az oroszországi nagyközönség. A különleges képeket a megnyitón Baji Etelka, a kiállítás magyar kurátora mutatta be.

Olga Szviblova, a Multimédia Art Múzeum igazgatója a megnyitón kijelentette, hogy Magyarország a világ legerősebb fotóművész-iskoláját adta a múlt században. Előzőleg az újságírók előtt úgy fogalmazott: „Máig senki sem tudja megmagyarázni azt a hihetetlen, már-már misztikus jelenséget, hogy az 1920-as évek elején miért épp a magyar fotográfia vált a világ fotóművészeti fejlődésének lobogójává.” Példaként Brassait (Halász Gyula), André Kertészt, Munkácsy Mártont sorolta fel.

A nemzetközi szinten is elismert orosz filmrendezőnő, akadémikus, képzőművészeti kiállítások, projektek kurátora elárulta, régi álma volt, hogy Oroszországban bemutathassák Capa fotóit.

Szombatról vasárnapra virradó éjjel, az oroszországi múzeumok éjszakáján pár óra leforgása alatt 22 ezren tekintették meg Robert Capa képeit. Ezen a szombaton, a kulturális minisztérium kérésére a Multimédia Art Múzeum megismétli az akciót.

Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója az MTI-nek azt hangsúlyozta, hogy Robert Capa alkotásaival a magyar fotóművészetre irányítják a figyelmet, amely a 20. században nagy ismertségre tett szert Moholy Nagy László, Lucien Hervé, Robert Capa és más neves fotográfusok révén. Ők meghatározó és alakító képviselői voltak az egyetemes fotóművészetnek.

A főigazgató emlékeztetett rá, hogy a március végén elindított Oroszországi Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozatnak részben a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Központja fennállásának 25. évfordulója adta az alkalmat. Értékelése szerint a félidejéhez érkezett rendezvénysorozat eddig várakozáson felüli sikerrel zajlott, de több komoly program van még hátra. Egyebek közt júniusban három orosz nagyvárosban fellép az Állami Népi Együttes.

Hammerstein Judit hangsúlyozta, hogy a központ az orosz és a moszkvai kulturális élet állandóan jelen lévő képviselőjévé vált. „A magyarokban mindig erőteljes volt az érdeklődés az orosz kultúra iránt, és azt reméljük, hogy az oroszok is így közelítenek felénk. Bennünket ez arra kötelez, hogy a jövőben is folytassuk ezt a nagyon fontos hagyományt” – jelentette ki a főigazgató.

Forrás: MTI

 

,