Rumini 100! – Berg Judit: „Rumini már egészen nagyfiú lett, akinek el lehet engedni a kezét”

100. előadásához érkezik Berg Judit népszerű színdarabja, a Rumini. A Pesti Magyar Színház 2011 decemberében állította színre a darabot, azóta nagyjából 60 000 gyermeket és felnőttet szórakoztattak a Szélkirálynő nevű vitorlás sűrűn bajba kerülő hajósinasának kalandjai. A jubileumi előadásra 2015. május 17-én 15:00 órakor kerül sor.

Berg Judit

Berg Judit

Berg Juditot, a darab szerzőjét alkotói pályája második évétől végigkísérte Rumini. „Bár nem ez volt az első könyvem, de ez az első regényem, és az első, amivel díjat nyertem. Ha más munkámat esetleg nem ismerik, erről a kalandregény-sorozatról mindenki tud. Eddig összesen 7 kötet született meg, 4 klasszikus történet, 1 színdarab, 1 levél- és 1 naplóregény. Éppen most írom az utolsót, mert úgy érzem, semmi nem tarthat örökké, és Rumini már egészen nagyfiú lett, akinek el lehet engedni a kezét.”

Horváth Illés, a darab címszereplője számára egy bizonyos tekintetben ugyancsak Rumini az első: „Ezen az előadáson kívül csak felnőtteknek játszom, így a Rumini az első, és ezidáig az egyetlen gyerekdarab, amelyben szerepelek. Mivel nekem magamnak nincs még gyermekem, és a családomban sincs jelenleg kisiskolás, így a 6-7 éves korosztállyal ez az egyetlen kapcsolatom; ez életemben a gyerekelőadás, csupa nagybetűvel. Nem csendben figyelő, elmélyülten hallgató közönség, lelkesen követik a történetet és élénken reagálnak mindenre. Ez felemelő és inspiráló, nagyon jó érzés Ruminit játszani.”

Pesti Magyar Színház, Rumini, Horváth Illás

Pesti Magyar Színház, Rumini, Horváth Illés

„Eleinte meglehetősen hektikusnak tűnt: megéltünk fantasztikus előadásokat, máskor pedig egy-egy apró hibától epilepsziás rohamot kaptam – árulta el a szerző, Berg Judit. – Mára minden stabil, a szereplők az összes előadáson ugyanazt a magas színvonalat hozzák. Méhes Lászlóval, a darab rendezőjével a mai napig tartom a kapcsolatot, csakúgy mint azokkal a színiakadémistákkal, akik a színészek mellett elsőként játszották a darabban a bandatagokat, ferriteket, pillangókat  és matrózokat. Színházi emberek azt jósolták, körülbelül 50-60 előadásra számíthatunk, de én a szívem mélyén úgy éreztem, meglesz a 200 is – nos, a 100. mindenesetre elérkezett.”

„Izgalmas volt megélni, hogy míg a regényben leírtak teljes egészében az én egyedüli szándékomat és gondolataimat tükrözik, addig a színdarabban a rendező változtatást kér, a színészek rögtönöznek, és néha az egész jelenet másmilyen lesz, mint ahogy én azt elképzeltem. Van például az előadásban egy reklámszlogen-szerű megszólalása Molyrának, amelyet Kubik Anna kért az egyik próbán, és én másnapra megírtam. Így került a darabba, az ötlet nem is az enyém – vallja be Berg Judit. –  A regényíró munkáját az alkotói magány jellemzi, míg a színműíró a próbafolyamattal együtt alakítja ki a végleges szövegkönyvet, így tulajdonképpen elmondható, hogy a Rumini színrevitele közben tanultam meg a csapatmunkát, ebben is ez volt életemben az első.”

Rumini, Pesti Magyar Színház

Rumini, Pesti Magyar Színház

„100. előadást játszani, különösen címszereplőként, nagy dolog, ráadásul mindezt négy év alatt teljesítettük, és gyakorlatilag végig telt házak előtt – emeli ki Horváth Illés. – Mára nem csak a kultikus regénynek, de magának az előadásnak is van rajongótábora, akik vissza-visszatérnek és újra megnézik a darabot. Voltunk az előadással iskolákban, játszottuk szabadtéren, rádiójátékot is forgattunk, egyszóval folyamatosan jelen van az életemben Rumini. Most elértük  a 100-at, és kívánom az előadásnak, hogy a 200. alkalmat is megünnepelhessük majd.”

Rumini, Pesti Magyar Színház

Rumini, Pesti Magyar Színház

2015. május 17-én 15:00 órakor Rumini és társai századszor is nagy bajba keverednek, hiszen a Ferrit-sziget gonosz úrnőjének életveszélyes kelepcéje várja őket, ahonnét csak fortélyok, leleményesség és önfeláldozó bátorság révén lehet szabadulni. A jubileumi előadásra dedikálással és meglepetéssel készülünk a nézőknek, de természetesen az ünneplés előadás után a színpadon sem maradhat el.

Fotók forrása: Gergely Bea (Berg Judit portré)
Dóka Attila (Rumini, előadás képei)
Forrás: Pesti Magyar Színház

 

,