A nyári idegenforgalmi idény már a nyakunkon, a turisztikai nagyhatalmak rutinos kézzel és tapasztalattal osztják fel egymás között a piacot, de azért mindig vannak újak, feltörekvők, akik szeretnének egy kis darabot kihasítani maguknak is a turisztikai ipar nagy tortájából. És ez így is van jól, hiszen mi utasok szeretjük a változatosságot, ezért is utazunk, áldozunk rá és keressük a felfedezés örömét. Persze mindig újabbat és újabbat szeretnénk látni, távoli tájakat, idegen, egzotikus kultúrákat, s sosem látott szokásokkal, ízekkel is ismerkedni. Sokszor azonban abba a hibába esünk, hogy vágyaink távolából nem vesszük észre azt a sok szépséget, ami a közelünkben kínálkozik. Pedig legtöbbször csak egy kéznyújtásnyira lenne a sokkal jobb és olcsóbb kikapcsolódás, tartalmasabb szórakozás és talán még csodálatosabb és festőibb vidékekre is eljuthatnánk.
Vannak országok, amelyek még felfedezésre várnak. Szerbia is ezen álomba szenderedettek között van – mondta Rade Drobac, Szerbia magyarországi nagykövete azon, „Az én Szerbiám” elnevezésű promóciós kampánybemutatón, amelyet Szerbia Idegenforgalmi Szervezete rendezett május 4-én a Magyarországi Szerb Dokumentációs és Kulturális Központban. Ez egy olyan alkalom – folytatta a nagykövet, amelyre minden olyan „herceget” meghívnak, aki fel tudná ébreszteni Szerbiát ebből a Csipkerózsika-álmából. Szerbia még hátrányban van a környező országok idegenforgalmával szemben. Még egyelőre többen mennek Bécsbe, az Adria partjára vagy Görögországba, Szerbia pedig többnyire még mindig az átutazó ország szerepét játssza. De azok, akik már eljöttek, meglátogatták, biztos, hogy nem bánták meg, hiszen vendégszeretetben, kedvességben, életörömben, gasztronómiában, a csodálatos élővilágban páratlan élményeket és szépségeket kínál ez az ország. Ezt kívánja most népszerűsíteni Szerbia Idegenforgalmi Szervezete. A magyarországiak elsősorban a vajdasági látnivalókra koncentrálnak, a szerbiaiak pedig főleg szépséges fővárosunkra, de mint ahogy nálunk is van élet Budapesten kívül, Szerbiában is csodálatos kincseket rejt az ország, a nagyvárosokon kívül nemzeti parkokat, történelmi, egyházi emlékeket, és hozzájuk kapcsolódóan számos kulturális, sport-, zenei és egyéb eseményt kínál.
Sandra Vlatković, Szerbia Idegenforgalmi Szervezetének PR menedzsere kiemelte, hogy az idei, „Az én Szerbiám” elnevezésű kampányuk főként a szórványban élő szerbségnek szól, de egyben barátaiknak, ismerőseiknek és minden érdeklődőnek, akik kíváncsiak arra, mit nyújt ez az ország, hiszen azt szeretnék, ha Szerbia tranzit országból célországgá válna. Évente kétezernél több rendezvény, fesztivál várja az ide látogatókat, és az aktív pihenésre vágyók is találnak bőven választékot a fürdőhelyek, sportlétesítmények, síparadicsomok között, s az extrém sportok szerelmesei sem panaszkodhatnak, raftingra és canyoningra alkalmas sebes vizű patakokból, meredek sziklafalakból, jó hegymászó terepekből, kalandparkokból sincs hiány.
[Galleries 300 not found]
Karaklić Dragić, a Tara Nemzeti Park igazgatója röviden bemutatta Szerbia egyik első számú látványosságát, a vezetésére bízott Tarát, amely 1981-től nyerte el a nemzeti park státust. Nyugat-Szerbia idegenforgalmi központjainak, s egyben 5 nemzeti parkjának egyike a Kopaonik-hegység, a Fruška gora, a Šar-hegység és a Vaskapu-szoros mellett. A Tara természeti szépségein kívül egyedi, védett növény- és állatfajairól is híres, mint amilyen a barnamedve, a szerb, azaz Pančić-fenyő (amely felfedezőjéről kapta a nevét, aki 1875-ben azonosította e lucfenyőfajtát), a mladica (dunai lazac), a zerge, az európai őz, a hiúz, a vidra és a farkas. Több mint 100 madárfaj állandó vagy ideiglenes szálláshelye a hegyvidék, többek közt ezen a területen él szirti sas, fakó keselyű, vándorsólyom, uhu és a nyírfajd. A hegy felszínébe a Drina mély, festői szépségű kanyonokat vágott, és számos karsztjelenség és barlang található a víz munkája nyomán a hegyoldalakon.
A turisztikai évadnyitó kampány mellett, de annak keretében a program résztvevői megtekinthették azt a filmet, amely magyar fotóművészek csoportjának a Tarán immár harmadik alkalommal szervezett workshopjáról 2014-ben készült Szabó Béla fotóművész professzor, a Canon Pro Club alapító tagja vezetésével, aki a világ szinte minden táján, így többek közt a Balti-tengeren, az Adrián, Franciaországban és Romániában is vezetett hasonló vállalkozásokat, és Zérczi Attila operatőr közreműködésével. A film a park vadregényes szépségeit bemutatva próbálja meg közelebb hozni és vonzóvá tenni Szerbiát a nagyközönség számára. A nemzeti parkban szervezett fotós workshopok alkalmával készült képekből pedig impozáns fotókiállítás is nyílt Fotószafari Tara címmel. A fotós stáb tagjai voltak: Szabó Béla mellett Popácsi Magdolna, Anda Eszter, Arany Róbert, Erdélyi Ákos, Erdős László és Ispánovics József. A tárlaton látható egyebek között Becker Irén legismertebb, a National Geographic Magazinban is megjelent, Házikó a sziklán című műve is. S mindez az alkotómunka véletlen találkozások sorozatának köszönhető, amelyből azután szoros együttműködés és példás barátság alakult ki az egyedülálló szépségű tájakra rácsodálkozó és beleszerelmesedő magyar fotóművészek, a Tara Nemzeti Park és a Szerb Kulturális Központ között.
Épp a gucsai trombitafesztiválról tartottunk hazafelé kolléganőmmel, Becker Irén fotóművésszel, amikor szabályosan belebotlottunk a Tarába – mondanom sem kell, hogy szerelem volt első látásra. Ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy szívesen fotóznánk körbe a vidéket. Rögtön felkerestük a Tara Nemzeti Park Információs Irodáját, melynek vezetője, Boriša Čolić minden segítséget megadott nekünk a munkához – ebből az együttműködésből nőtte ki magát a Fotószafari – emlékezett vissza a kezdetekre Szabó Béla.
A kiállított képek a táj költőiségén keresztül líraian láttatják a vidéket, a leereszkedő köd fátylán, a vízről felszálló pára ködén, a felhők alól kibújó fénynyalábokon át, a páracseppek mögül felcsillanó virágszirmok vidám színein keresztül a hótakaró súlyos leple alatt roskadozó fenyőágakig, a fa mohás odvában tanyázó gombákig. A hegyi rétek, legelők és meredek szirtek mögül különös mesevilág sejlik fel, amelyben a távoli tanya emberei valahol a szalmakazlak, a kolompoló juhnyájak, a csörgedező tiszta vizű patakok és vízesések takarásában még ma is úgy élik mindennapi dolgos és egyszerű életüket fenn a havasokon, ahogy azt hosszú évszázadok óta teszik. Nem csoda, hogy ez a vidék megihlette a Nobel-díjas délszláv írót, Ivo Andrićot is, aki a Híd a Drinán című világhírű regényében négy évszázad életét pergeti le előttünk különös érzékletességgel.
Igen, mondhatnánk ezek után, hogy a jó bornak is kell cégér. Méghozzá nem is akármilyen. Hiszen jó reklám nélkül elsikkad minden mai, agyonmediatizált világunkban, ezért hát ahhoz, hogy a nagykövet által említett hercegek megjelenjenek, hogy a szép hercegnőt, Szerbiát felébresszék Csipkerózsika-álmából rengeteg, szűnni nem akaró, szakszerű hírverésre, kemény munkára van még szükség. De az első lépések már megtörténtek, s remélhetőleg az úttörő munka nyomán sokan lesznek majd, akik útra kelnek, hogy megcsodálják a Tarát és Szerbia többi nemzeti parkját, páratlan csodáit, varázslatos természeti szépségeit, nevezetességeit, kolostorait, fürdőit, nagyvárosait, élvezzék vendégszeretetét, ünnepeit, fesztiváljait, ízletes főztjeit, tüzes borait, hiszen nem kell messzire menni, itt van mindez egy karnyújtásnyira, közvetlenül a tőszomszédságunkban.
Az idegenforgalmi promóciós kampányt követő állófogadáson a szerbiai jellemző ízekből is kaphattak egy kis ízelítőt a résztvevők a 400 étterem és bár jóvoltából. Már belépve az esemény helyszínére délszláv szokás szerint a házigazdák kaláccsal és sóval kínálták mediterrán közvetlenséggel az érkező vendégeket, majd az esemény zárásaként szerb specialitások sorával kedveskedtek. A talpalávalót a jó falatokhoz pedig a Meselia tamburazenekar szolgáltatta. Mint cseppben a tenger, így láttatta magát Szerbia egy röpke estén a magyar közönség előtt. A bemutató nyomán remélhetőleg sokaknak megjön a kedve egy hosszabb ismerkedésre is, és már célállomásként választják Szerbiát. Az az egy biztos, hogy nem fogják megbánni.
Varga Bótos Anna
Fotók: Korhut Lili