A fény határozza meg a tudatot – Zsigmond Vilmos soha nem látott fotói a Ludwig Múzeumban – 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál

A nagy egyéniségekkel való találkozás – ha csak egy röpke pillanatra is – attól megrendítő, lenyűgöző és felejthetetlen, hogy nem akarnak mások lenni, mint amik, távol áll tőlük a sztárság, a talmi csillogás, egyszerűen emberek akarnak és tudnak maradni, akkor is, amikor már ünnepelt művészek,   akárhonnan is jöttek és akárhová is repíti őket a sors. Tudnak mindvégig két lábbal a földön állni, s ezzel egekbe emelni másokat. Ez a zsenik természete, ez emeli őket magukat is mások fölé. Ez az emberség és az isteni tehetség emelte Zsigmond Vilmost is a legmagasabbra, tette lehetővé, hogy elérje mindazt, amit operatőr ezen a pályáján elérhet. Nem véletlen, hogy az idei, immár 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legjelentősebb, s egyben ünnepi megnyitó eseménye az Oscar-díjas magyar származású operatőr munkásságát mindvégig kísérő, de eddig még soha be nem mutatott fotóművészeti alkotásaiból rendezett kiállítás április 10-i ünnepélyes megnyitása volt, amelyet a mester személyes jelenléte tett még rangosabbá.

01

Mi az, ami őt újra és újra visszavonzza Budapestre? Tette fel a kérdést megnyitó beszédében Balogh Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Nemcsak mi csodáljuk – folytatta – hanem az egész világ. A hatodik művészet avatott művelőjének kiállított képei valamiféle tanulási folyamatot tükröznek, ami itt indult el Magyarországon. A visszatérés azt is jelenti, hogy Budapest vonzereje töretlen. Hazavonzza. E fotók még sehol nem voltak láthatók a világon. Igazi unikumok. Mindannyiunkat lenyűgöznek. Így 85. születésnapján nem mi, hanem a művész ajándékozott meg minket ezzel a kiállítással. Köszönet érte Zsigmond Vilmosnak és a Ludwig Múzeumnak, hogy helyet adott e géniusznak.

Első alkalom, hogy Zsigmond Vilmos fotóművészetével is megmutatkozik a nyilvánosság előtt – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója. Itt is képi eszközökkel fejezi ki magát – akár hosszú jelenetekben, akár pillanatfelvételek segítségével történjék is ez -, megérthetjük belőlük mi az, ami őt híressé tette a film világában.

04

Meglepetés számomra az egész – vallotta be a művész. Mikor Richi (Romwalter Béla, Sparks Camera and Lighting Ltd.) két évvel ezelőtt elhatározta, hogy csinál a képeimből egy kiállítást, azt hittem, hogy valahol egy kis galériában 25-30 képpel gondolja majd megvalósítani. De hogy Budapest egyik legszebb helyén, egy ilyen szép kiállítás lesz, ilyen közönséggel… ez egy álom. Annyira örülök ennek, el sem tudtam volna képzelni, milyen lesz. Tegnap majdnem sírtam, amikor megláttam. Köszönet ezért a szép napért. Ez, azt hiszem, a legszebb nap az életemben – mondta őszinte közvetlenséggel az ünnepelt művész, és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a megvalósításban segítségére voltak.

A kiállítás anyaga egy zseniális válogatás eredménye, amely a nagyszerű kurátorok, Tomas Opitz  és Puskás Bea, a szaktanácsadó, Kodolányi Sebestyén és a koordinátorok, Csébi Zsuzsa és Üveges Krisztina szakértelmét és lelkes munkáját dicsérik, hiszen csaknem kétezer negatívot, köztük diákat válogattak át és dolgoztak fel, s ez önmagában is gigászi teljesítmény, mivel ez a fotóanyag legalább ötven éven keresztül csomagokban hevert érintetlenül. A negatívok kitűnő analóg nagyítását Mátyus Andrea (Lab4art) végezte. A mester szerint a diák az évek, évtizedek során szinte semmit nem veszítettek eredeti színükből és fényükből, s ez hihetetlen és csodálatos. Ki tudja, hogy a mai digitális technikával készült képekből mi lesz ötven év múlva…

recirquel-a-meztelen-bohoc-muveszetek-palotaja-fesztival-szinhaz-bemutato-2014-marcius-29-foto-toth-viktoria

A tárlat csakugyan lenyűgöző. Egy sikeres életpálya keresztmetszete, szinte szó szerint alfától ómegáig. Az alfát Zsigmond Vilmos legelső fotója jelenti, amelyet 9 évesen, 1939-ben kapott lencsevégre. Mintha a családi fényképalbumból került volna elő az a kisméretű, cakkos szélű, picit már megfakult tájkép, amely egyéb relikviák társaságában a kezdetek tanúja, Dulovits Jenő Művészi fényképezés című könyvével együtt, amit 17 éves korában kapott, s ami már ekkor el is döntötte későbbi karrierjét. Az ómega pedig az utolsó terem tárlójában látható famózus Oscar-szobrocska az Emmy-díj atomot kezében tartó szárnyas múzsája és a BAFTA színházi maszkja által közrefogva. És a két végpont között van maga a teljes életmű, amely kerek egész, de még korántsem lezárt és befejezett, hiszen a művész mind a mai napig aktívan dolgozik.

A fotókon nyomon követhetjük szinte időrendi sorrendben a történéseket, mintha nyitott naplóban lapoznánk. A főiskolai évek termését „minden filmezés alapjának” tekinti,  kedvtelésből még itthon készült privát fotói pedig az ötvenes évek tanúi. Szerette a magyar vidéket megörökíteni, a táj szépségét, az ott élő emberekkel együtt. A tanya éjjel gémeskútból vizet húzó asszonyai (az első manipulált fotográfia, amelyen egy nappal készült képet laborálás közben esti hangulatúvá alakított), a Mosónő gyerekkel, a Vízhordás, az Ökörfogat, a Kislány, a Barlanglakás, az Idős asszony többnyire a szegény sorsú falusi emberek életét tárja elénk. Sok kedvenc képe közül az egyik a Böbét ábrázoló, amely egy fiatal hölgyről szól, aki később a felesége lett. A falusiakat balatoni és városi képek követik, így budapestiek is. Az emberábrázolás, az emberi sorsok megjelenítése központi helyet foglal el művészetében. Megjelennek az első színes képek is, amelyeket még itthon Agfacolor filmre rögzített. Lazúros árnyalatait nagyon kedvelte, ellentétben a harsány színekkel, amelyek filmjeire sem jellemzőek.

05

1956-ban a forradalom elfojtásának borzalmai szökésre késztették. Kovács László operatőrrel együtt sikerült átjutniuk Ausztriába, a forradalomról készült filmtekercsekkel együtt, majd 1957 januárjában kedvesével felszállt az amerikai hadsereg szállítóhajójára, a LeRoy Eltinge-re. A viszontagságos hajóútról, a New York-i érkezésről, a Manhattanról szóló képek átvezetnek bennünket egy teljesen más dimenzióba, az új kezdetek, új perspektívák és a korlátlannak mondott lehetőségek világba. Megjelenik az amerikai álom, a reklámok, gépkocsik, felhőkarcolók, s a jólét Amerikája, majd ismét a színes fotók – bár mindig vissza-visszatért a fekete-fehérhez, ami a fényeket és mélységeket, a költőiséget, az absztrakciót, az érzelmeket erőteljesebben és tisztábban képes megjeleníteni. A Hídon át geometriai formáival, különös látásmódjával egyedülálló. A színes fotók szépségét az egyre tökéletesebb technika még jobban kiemeli, amit a Tűzijáték sorozat, a természetfotók (Zápor; Jön a vihar) vagy a Napnyugta sorozat képvisel a legerőteljesebben, s amelyeket a világ különböző pontjain kapott le, kiemelve a valószerűtlen színek, fények és sziluettek sejtelemességének költői mélységeit, s a téma egyetemességét is. Más fotókon a szegénység ábrázolása hat elemi erővel, amely szintén visszautal itthoni korai képeire.

A fotókat gazdag filmanyag egészíti ki, kézzelfoghatóvá téve a fotózás és az operatőri tevékenység szoros kapcsolódását, hiszen a mester akkor is készített állóképeket, amikor filmezett. A fényképésznek nincsen stábja, maga rendez – fogalmazott – a fényképezőgép az én kezemben van, míg a filmet, ami elkészül, nem mondhatom magaménak, mert az közös munka eredménye. A szemléltető kronológiai táblák az életmű legfontosabb állomásainak összegzései, a felvételi helyszínekről, forgatásokról (mint A szarvasvadász, a Harmadik típusú találkozások vagy a Fekete Dália című filmek), hírességekről, díjkiosztó gálákról készült képek pedig az operatőri munka kulisszatitkaiba engednek bepillantást.

02

S a munkamódszer? Erről így vall már befutott operatőrként: „Időm nagy részét azzal töltöm, hogy beszélgetek, megnézem a helyszíneket és kiderítem, milyen a film stílusa. Muszáj tudnom, hogy mit akar a rendező. Sokszor ezt nehéz kideríteni, mert a rendező maga sem tudja pontosan, mit akar. Ilyen esetekben a lehető legközelebb kell kerülni ahhoz, amit elképzelt. Ha ez az előkészületi szakaszban sikerül, az már minimum fél siker, mert szinkronban vagyunk a rendezővel. Nem akarom én rendezni a filmet – ez a rendező dolga. De úgy akarom fényképezni, ahogy ő azt szeretné.”… „Ha ugyanúgy dolgozom, mint más operatőr, munka nélkül maradok. Én a kiváló minőségre törekszem”. Filmjeinek különlegessége a fény invenciózus használata és az eredeti művészi látásmód. Ez vezette el a hollywoodi filmipar elitjéhez, és ezzel együtt a világhírhez.

A 2015. április 10-én nyílt, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatába illeszkedő Fényképezte Zsigmond Vilmos című átfogó, egyben hiánypótló, több mint 150 fényképet bemutató grandiózus tárlat tíz héten át, június 21-éig várja a látogatókat, és ad ízelítőt az Oscar-díjas operatőr egyedülálló fotóművészeti munkásságából.

12

Bővebb információ a kiállításról és a kapcsolódó programokról, tárlatvezetésekről: www.ludwigmuzeum.hu

A 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál programjairól a fesztivál weboldalán lehet tájékozódni: http://www.btf.hu/

Varga Bótos Anna
Fotó: Korhut Lili

, ,