Alapító karnagyára emlékezik a Kodály Kórus

Műsorral emlékezik Gulyás Györgyre a Kodály Kórus április 9-én (csütörtökön) 12 óra 30 perctől az együttes alapító karnagyának sírjánál. A megemlékezést a kórustagok évente a kiváló zenész, zenepedagógus születésnapja körül tartják, a Debreceni Köztemetőben található síremléknél.

gulyas-gy„A nemzet reménytelen és sokszor viszonzatlan szerelmesei közé tartozott.” – mondta Gulyás Györgyről temetési búcsúbeszédében Szokolay Sándor, zeneszerző. Tanítványai, tisztelői úgy emlékeztek rá, mint karizmatikus, mindig a jó ügy érdekében lázadó, szenvedélyes egyéniségre, aki tűzzel hirdette a kultúra igéit, lelki nagyságáról pedig az tanúskodott, hogy nagy kudarcai ellenére is mindig talált magának célt, amiért harcolhatott.

A békéstarhosi zenei kollégium létrehozója, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola egykori igazgatója, a Debreceni Egyetem Konzervatóriuma épületének építtetője és egykori igazgatója, a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny életre hívója és nem utolsósorban: Kodály Kórus alapító karnagya – ezek voltak Gulyás György életpályájának kiemelkedő momentumai.

Gulyás György 1916. április 1-jén született Köröstarcsán. Elemi iskoláinak elvégzése után Szeghalomra került, majd Debrecenbe, mint gimnazista. A középiskola után elvégezte a tanítóképzőt, 1936-39 között Bélmegyeren tanítóskodott. Ez idő alatt felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára. 1942-ben szerzett középiskolai énektanári oklevelet, zeneszerzés-karmesteri szakon. 1945-ben javasolta a Magyar Állami Énekiskola megszervezését. Ez az iskola a maga nemében egyedülálló volt, elsőként valósította meg a gyakorlatban az énekes alapon történő zenei nevelést, vagyis Kodály pedagógiai koncepcióját. A Kodály Kórust 1955-ben alapította Gulyás György, majd 1961-ben a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt teremtette meg Debrecenben, amely azóta is rangos rendezvénye a városnak, és a nemzetközi kóruszenei életnek. Az ő nevéhez fűződik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának új épülete is a Nagyerdőn. „Egy életet szántam annak bizonyítására, hogy vidékről is lehet Európával együtt lépni” – vallotta. Ebben a szellemben hozta létre 1976-ban a Békés-tarhosi Zenei Napokat. Gulyás György 1993. november 11-én hunyt el.

Az alapító karnagyra minden év áprilisában emlékeznek a Kodály Kórus tagjai. Idén a temetői megemlékezés előtt, a kórus próbatermében búcsúztatják a nemrég nyugdíjba vonult Lak Sándor korrepetitort is (aki Gulyás György tanítványa és munkatársa is volt). Gulyás György születésének jövőre lesz a 100. évfordulója, az eseményre több rendezvénnyel készül a Kodály Kórus.

Forrás: Kodály Filharmónia