No pain no game – avagy “Ha néha durva volt is a játék”

Tedd csak oda a kezed! Igen, arra a szürke felületre ott, az enyémmel szemben, a PainStation-ön. Ha én viszek be találatot, az neked bizony fájni fog. Ha te vagy a jobb, akkor meg az én kezem sajoghat; a találatod pontértékétől függően hőhatás, áramütés, vagy ostorcsapás miatt.
/////////fur////: furminator © /////////fur////, fotó / photo: Andrzej Banaś - Forrás: Ludwig Múzeum

/////////fur////: furminator © /////////fur////, fotó: Andrzej Banaś – Forrás: Ludwig Múzeum

Azt kérded, mi ebben a művészet? Ha kipróbálod, részévé válsz az installációnak. De állj félre pár percre, és nézd egy kicsit, ahogyan mások játsszák! Ahogy a készítői fogalmaznak: “Tény, hogy ez a játék a videojátékokról és az erőszakról szóló diskurzust egy egészen új szintre hozza. Amikor az ember komputerjátékokkal játszik, akkor emberek tömegét öli meg, de ez számára semmilyen következménnyel nem jár, semmilyen büntetést nem kap érte. A PainStation-nél ez egészen másként van, és aki először adja fel és húzza el a kezét, az veszít. Érdekes megfigyelni ennél a játéknál, hogy a résztvevők milyen messze képesek elmenni azért, hogy nyerjenek; vannak akik felhólyagosodott, kisebesedett kézzel sem adják fel, ez tulajdonképpen egy társadalmi tanulmánnyá is válik.” Durvának hangzik? Inkább elgondolkodtató. Amúgy is van még jó pár másik tárgy, amit kipróbálhatsz, és fizikai fájdalmat nem fog okozni, de hidd el, azok sem csak a játék önfeledt élvezetéről szólnak. Add csak múltunk híres beszédeit egy szószéken tátogó-gesztikuláló paprikajancsi szájába, vajon ugyanúgy fog hangzani? De ha személyesebb témára vágynál, a párral érkezőknek jó lehetőség az egymásra figyelésre, az egyedül jövőknek pedig az ismerkedésre a világ legkisebb közösségi hálója. A faceboxban egyetlen ember áll veled szemben, akit barátnak jelölhetsz, csevegést kezdhettek, lájkolhatjátok egymást, vagy a lelógó pálcák segítségével meg is lehet bökni a másikat. Közben azonban érezheted az illatát és valóban rá figyelhetsz, nem úgy, mint a legelterjedtebb közösségi oldalakon.

Tévedés lenne persze azt gondolni, hogy Volker Morawe és Tilman Reiff minden alkotása a virtuális világ veszélyeire hívja fel a figyelmet. Speciális lámpájukon a csak okostelefonos applikáció segítségével elérhető fel-, és a Ludwig Múzeum kiállítóterében található manuális lekapcsoló gombokkal arra is rámutatnak, hogy aki a virtuális világból kívül marad, az a való élet egyre több részéből is kirekesztődik. Sőt, ezek a hagyományos játékoktól eltérő /////////fur//// installációk nagyon is jól mutatják, mennyi lehetőség rejlik a játékban és a gépekben, ha egy kis kreativitással – és a megalkotásukat szemléltető folyamatábra szerint némi sörrel – párosítjuk őket. Legyen szó hangképzésről vagy a mozgáskoordináció javításáról, ezeknek a munkásoverallos német mérnök-művészeknek mindenre volt egy ötletük. A Ludwig Múzeumban így kipróbálhatjuk a hangokkal mozgásba hozható golyókat, az énekszóval különböző irányokba dönthető asztalt amin egy labirintusban kell egy gömböt végigvezetni, püfölhetünk villanó fényekkel edzői utasításokat adó boxzsákot a Rocky zenéjére, vagy a régi mobiltelefonos sneak játékot játszhatjuk a kifulladásig, egy az eddig megszokottnál valamivel nagyobb kijelzőn. De mindezt Budapesten csak május 10-ig, mert a Goethe Intézet felkérésére létrejött kiállítás utána továbbáll más európai városokba.

Braczkó Dóra

/////////fur////: no pain no game – 2015. március 19 – 2015. május 10. – Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum