Interjú Nyáry Krisztián íróval – „Nem tudom, hogy azért kezdek-e neki az írásnak, mert jó a kedvem, vagy azért jó a kedvem, mert írhatok.”

Különleges kezdeményezést hirdetett a Julius Meinl a Költészet Világnapja alkalmából 2015. március 21-én, melyhez hagyományteremtő szándékkal idén először Magyarország is csatlakozott.
E héten, szombaton ugyanis egy teljes napig minden idézet (legyen az ismert, vagy saját) kávéházi fizetőeszközzé válik. Világszerte több mint 1100 kávézó, bár és étterem csatlakozott a programhoz, ahol ezen a napon a vendégek kávéjukat, egy idézettel vagy verssel fizethetik ki. A felhívás apropóján Nyáry Krisztián irodalomtörténésszel és íróval beszélgettünk történelemről, költészetről, kávéházakról. Elmondása szerint szerencsére ebben a felgyorsult világban sem kell a verset félteni, hiszen a magyar, egy költészetszerető nép, így mindig lesznek versolvasó emberek.

Nyáry Krisztián - Fotó: Aknay Csaba

Nyáry Krisztián – Fotó: Aknay Csaba

A 19. és 20. században híres irodalmárok, költők, festők, tudósok, értékformálók élték mindennapjaikat kávéházakban. Mit gondolsz, miért voltak ennyire népszerűek a kávéházak ebben az időben? Milyen szerepet játszottak ezek az írók és költők életében?

– Petőfiék korában elég egyértelmű volt a helyzet: kicsi, sötét, rosszul fűtött lakásokban élt a polgárok nagy része Pesten, a kávéházban viszont meleg volt és világos, gyorsan hírekhez lehetett jutni, ráadásul különösebb ceremónia nélkül lehetett találkozni az ellenkező nemmel is. Emellett ingyen lehetett újságot olvasni, biliárdozni, – és akkor még az otthoni körülmények között nem igazán elkészíthető kávéról nem is beszéltem. Nem csoda, hogy a fiatal értelmiségiek, köztük az írók és újságírók odaszoktak, és sokan az egész napot ott töltötték. A következő generációk számára már ez az életforma volt magától értetődő. A kávéház egyszerre volt munkahely, felnőtt napközi, vitaklub, szórakozóhely és világmegváltó forradalmak központja. Minden társadalmi osztály megfordult ott az unatkozó őrgróftól az egyetlen kávé mellett egész nap üldögélő állástalan szakmunkásig. Egy írónak ez óriási témaválaszték is volt. „Egy népes kávéház is van olyan érdekes, mint az Atlanti-óceán vagy a Szahara, vagy a Kárpátok fenyőerdői” – mondta erről Márai Sándor.

Mit gondolsz, manapság mi maradt meg ebből a kultúrából? Tényleg inspirálóan hat egy ilyen légkör egy művész emberre?

– Örömmel látom, hogy 10-15 év alatt sok minden újjászületett a már eltemetett kávéházi kultúrából. Újra van kulturális élet a New York-ban, a Hadikban vagy a Centrálban, ahol a tulajdonosok mindent megtesznek, hogy odavonzzák a kortárs írókat. A fiatal művészek „kávéházai” persze ma a romkocsmák és a hasonló, nappal nyugodt, este pörgős szórakozóhelyek. Egy író embert minden olyan környezet inspirál, ahol lehet nyugodt körülmények között egy laptoppal félrevonulni, lehet csendesen beszélgetni vagy csak figyelni a vendégeket, és persze lehet bulizni, őrültségeket csinálni, ahogy Karinthy és barátai is tették a Hadikban.

Neked köszönhetően számos író/költő életét sokkal jobban megismerhettük. Mi alapján választod ki, hogy épp kiről írsz? Téged mi az, ami leginkább megihlet?

– Jókedvemben írok, de nem tudom, hogy azért kezdek-e neki az írásnak, mert jó a kedvem, vagy azért jó a kedvem, mert írhatok. A témáimat teljesen szubjektíven, önkényesen választom ki, óriási szerencsém van, mert arról írhatok, amihez éppen kedvem van. Goethe rohadt almát szagolgatott, ha ihletet akart kapni. Nekem szerencsére nincs semmi konkrét eszközöm erre, igaz, nem is lett belőlem még egy pirinyó kis Goethe sem.

Szerinted mennyire népszerű manapság a költészet? Van ideje az embereknek ebben a felgyorsult világban verseket olvasgatni?

– Kevesebb verseskötet fogy, mint húsz évvel ezelőtt, de az emberek ettől még megtalálják az utat a vershez. Egy slam poetry esten tömegek állnak sorba és pénzt fizetnek azért, hogy rögtönzött verseket hallgassanak. Vagy rengetegen elmennek olyan rendezvényekre, mint a Rájátszás, ahol kortárs költők kortárs zenészekkel közösen lépnek fel. A Facebookon sok százan osztják meg például Erdős Virág verseit. Szóval nem kell a verset félteni, a magyar költészetszerető nép, mindig lesznek versolvasó emberek.

Mi a kedvenc idézeted? És miért?

– Van sok, de neked mondok egy témához kapcsolódót: “Hol jobb élni, Weimar körül-e, hol a kondás is olvas a nyája mellett, vagy Skutari körül, hol a basa sem olvas?” Ezt a kérdést Kazinczy Ferenc tette fel egy levelében, és kétszáz évvel később sem vitás, hogy Weimart vagy Skutarit választanám-e inkább.

A 2015. március 21-ei felhívásról bővebb információt a Facebookon: https://www.facebook.com/JuliusMeinlCoffee vagy a Julius Meinl hazai honlapján: a www.meinl.hu oldalon találnak.

 vegleges_2vegleges_3
Forrás: Mahagony