Nagy sikerrel zárult az idei Mindenütt Nő

Március 6. és 8. között harmadik alkalommal került megrendezésre az Accord World Music munkatársai által útjára indított Mindenütt Nő rendezvénysorozat, amely idén is a hazai kulturális élet reprezentánsait vonultatta fel: 16 város 86 intézményében több mint 120 program várta a mintegy 20 ezer nézőt.

A Mindenütt Nő a női alkotókat, a női sorsokat bemutató alkotásokat és a nők gondjait állítja középpontjába. A programban többek között 53 színházi előadás, 31 különleges tárlatvezetés és kultúrtörténeti előadás, 17 filmvetítés, 12 koncert, 9 pódiumbeszélgetés, illetve irodalmi est volt látható, sőt még egy E-Book-ot is letölthettek az érdeklődők.

A szervezők szeretnék évről évre új tartalommal megtölteni a Nőnapot, legközelebb 2016. március 4. és 8. között, immár negyedik alkalommal. Szándékaik szerint a társadalomnak kitüntetett figyelmével kell ünnepelnie a nők tehetségét, tudását, szépségét, érzékenységét, odaadását.

Ezekben a napokban a koncerttermek pódiumain női előadók álltak, a színházak színpadain női sorsokat követhettünk, a galériákban női alkotók műveit láthattuk, női történeteket vetítettek a mozik, nők vallottak magukról az irodalmi esteken, női gondokról szóltak a pódiumbeszélgetések és a tudományos konferenciák.

A szervezők szerint e sokszínű kínálatban mindenki megtalálhatta az őt leginkább érdeklő programot, eltöprenghetett vagy elgyönyörködhetett a látottakon, s ma már talán egy kicsit más szemmel néz a nőkre. Több megértéssel, több tisztelettel és sokkal-sokkal több figyelemmel.

Mindenutt_No_plakat_2015

Forrás: Mindenütt Nő