Jokohamában nyílik meg a világ első hologramszínháza

Jokohamában nyitja meg kapuit idén tavasszal a világ első, kizárólag háromdimenziós hologramokra épülő előadásoknak szentelt állandó színháza.

A város egyik központi vasútállomásának szomszédságában megnyíló intézmény 400 ember befogadására lesz alkalmas. A jokohamai székhelyű Sotetsu UrbanCreates vállalat szerint a fiatal közönséget célzó színház műsorán nem lesznek élőszereplős előadások, kizárólag háromdimenziós hologramokra épülő produkciók.

A közönségnek nem lesz szüksége 3D-s szemüvegre, mert a hologramokat a színpadra fogják kivetíteni. A 800 négyzetméter alapterületű épület a tervek szerint koncerteknek, színházi daraboknak és egyéb rendezvényeknek is otthont fog adni.

Az egyemeletes, acélvázas színház mellé egyebek közt éttermeket is tervez a cég, hogy a Sotetsu Yokohama Village-nek keresztelt negyed minél nagyobb számú érdeklődőt vonzzon – olvasható az Aszahi Simbun című japán napilap internetes oldalán.
(http://ajw.asahi.com/article/cool_japan/fun_spots/AJ201502230003)

Forrás: MTI