Jégpályán elevenedik meg Verdi operája a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Ezer négyzetméteres jégpályán lesz látható Verdi Az álarcosbál című operája Béres Attila rendezésében a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

„Az álarcosbál története ezer négyzetméteres jégpályán elevenedik meg, s a színpad és a jelmezek is kristályban fognak úszni” – mondta el Béres Attila a hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette: a jégpályán való járás bizonytalanságát kiegészíti az a csillogás és pompa, amelyet az alkotókkal közösen megálmodtak. Tájékoztatása szerint a produkció utolsó felvonásában hatalmas jégtáncrevü lesz a bál helyett, amelyen egy – egyelőre titkos – világsztár közreműködésére is számítanak.

A július 3-án és 4-én színre kerülő produkcióban Ricardót László Boldizsár alakítja, Amelia szerepében Rálik Szilvia látható, Renatót Szegedi Csaba, Oscart Szemere Zita játssza. Ulrica szerepében Wiedemann Bernadett, Samuelként Pataki Bence lép színpadra. Tom szerepében Dani Dávidot, Silviano alakjában Szélpál Szilvesztert, Főbíróként Rozsos Istvánt láthatja a közönség.

A darab karmestere az Egyesült Államokból érkező Barnaby Palmer lesz, a jelmezeket Tihanyi Ildikó és Náray Tamás tervezi, a táncosokat Sólya Ádám koreográfus-táncművész instruálja.

Tíz év elteltével kerül újra Verdi-mű a szegedi szabadtéri színpadra – hangsúlyozta Harangozó Gyula. A Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója emlékeztetett: a darabot az eredeti szövegkönyvvel és szerepekkel éppen a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatták be először Magyarországon 1998-ban.

A következő hétvégén, július 10-én és 11-én a Szabó Magda regényéből készült musicalt, az Abigélt tűzik műsorra a fesztiválon. Kocsák Tibor zeneszerző művét a Budapesti Operettszínház vendégjátékaként láthatják a nézők. Harangozó Gyula elmondta: a musical „szabadtéri világpremierjén” igazi csemegével szolgál a szereposztás.

Vitay Georginát Vágó Zsuzsi, Horn Micit Udvaros Dorottya, Torma Gedeont Hirtling István alakítja. Kőnig tanár urat Csonka András, Kalmárt Homonnay Zsolt, Zsuzsannát Nádasi Veronika, Kuncz Ferit Mészáros Árpád Zsolt játssza. Vitay tábornok szerepében Pálfalvy Attilát láthatja a közönség, Kis Marit Simon Panna, Torma Piroskát Peller Anna, Bánki Annát Kékkovács Mara alakítja.

Somogyi Szilárd, az Abigél rendezője kiemelte: filmszerű, mozgalmas darabra számíthat a közönség, az 50 fős osztály tagjait Szegeden választják majd ki a „tanári kar” segítségével.

Az előadás díszlettervezője Túri Erzsébet, jelmeztervezője Velich Rita, zenei vezetője és karnagya Silló István.

A szabadtéri játékok programkínálatában szerepel még a Mamma mia! és A nyomorultak című musical, valamint Shakespeare-től a Tévedések vígjátéka.

Forrás: MTI

 

,