Március idusán kezdődik a Győri Tavaszi Fesztivál

Koncertekkel, színházi előadásokkal, kiállítással és gyermekeknek szóló programokkal március 15. és április 3. között 19. alkalommal rendezik meg a Győri Tavaszi Fesztivált.

Serfőzőné Tóth Andrea, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a programsorozat március 15-én ünnepi városi közgyűléssel és koszorúzással kezdődik. Este a Nemzeti Színházban az ExperiDance táncegyüttes Ezeregyév című előadását mutatják be, ahol a táncosok 21 képben jelenítik meg Magyarország történelmét úgy, hogy magyar, cigány, erdélyi, török, német és orosz néptáncokat adnak elő. A darab premierje az ezredfordulón, március 15-én volt, a magyar forradalom és szabadságharc emléknapján.

A Richter teremben másnap a Csík Zenekar ad koncertet, 21-én pedig Keresztes Ildikó. A Frank Sinatra – A hang! Egy életmű dalban és táncban című produkcióval Vastag Tamás lép fel március 30-án. A Magyar Rhapsody Project című előadás során pedig magyar klasszikusok, úgy mint Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla és Kálmán Imre legnépszerűbb melódiáit adják elő szaxofonon és dzsessz kvintettben április 2-án.

A Bartók Béla Művelődési Központban a budapesti Játékszín mutatja be a Nyolc nő című krimit március 29-én, a Győri Nemzeti Színházban pedig március 28-án Mozart A varázsfuvola című darabját mutatják be.

A tavaszi fesztivál keretében emlékeznek meg a Zichy-palotában március 26-án a 25 éve megújult győri Műhely című folyóiratról, amely költőket és kritikusokat indított el az irodalmi pályán Győr mellett Felvidéken és Vajdaságban is. Az esten az elmúlt negyed évszázad számaiból diákok elevenítenek fel verseket.

Agárdy Gábor ikonkiállítása március 18. és április 3. között tekinthető majd meg a Múzeumházban. A művészt az ikonok világa 1968-ban Szófiában, az Egri Csillagok című film forgatásán ejtette rabul. A színész ősi minták alapján, 100-150 éves deszkadarabokra festette műveit. Göncz Árpád köztársasági elnök például a Szent Korona Agárdy által készített másolatát ajándékozta a Vatikánnak.

Az igazgató hozzátette: minden korosztályt szeretnének megszólítani, így gyermekeknek szóló programokkal is készültek: március 20-án a Budapest Táncszínház a Pinokkió című táncjátékot adja elő, míg Mandel Róbert gyerekeknek szóló hangszertörténeti interaktív, zenélős előadást tart Hangszercsodák címmel március 22-én.

Ugyanazon a napon tartják a hímes tojás napját a Gyermekek Házában, ahol kiállítást és vásárt tartanak. Az ország különböző vidékeiről érkeznek majd a tojásírók, akik különböző technikákat mutatnak be, így karcolt, patkolt, áttört, viaszolt, levélrátétes, sárközi, gyimesi és moldvai csángó motívumokkal díszített hímes tojásokat lehet majd megnézni és készíteni.

Forrás: MTI