Budapest mint szerelmi háttér, mint háttér a szerelemhez, mint a szerelmek és a szerelmesek városa, a város, ahol jó szerelmesnek és jó boldognak lenni, s mindebben Bruno Bourel, az alkotó, a fotós, a város szerelmese is. Színterek és helyszínek, utcák és terek, ahol mindig történik valami, ahol lüktet az élet, ahol néha történelem íródik a hétköznapokban s a hétköznapokkal együtt, ahol mindig nyílik egy virág s mindig fakad egy mosoly, elcsattan egy csók, egy ölelésben összefonódik két élet, zajlik, sodródik a lét, és sorsok rögzülnek a pillanatban. Ezek vagyunk mi… ezek vagytok ti… az ő szemével, egy kívülről jött, de már nagyon is bennfentes, de még olykor rácsodálkozó, máskor kritikus, de már befogadó, néha humoros, ironikus vagy elnézően mosolygó, de mindig szeretetet sugárzó művész objektívjének tükrében. Ez mind a mi Budapestünk és az ő Budapestje, a mi életünk és az ő élete, ahogy ő látja és ahogy láttat minket, hogy mi is lássuk ebben az elénk tartott tükörben önmagunkat. Bruno Bourel francia fotós egyike azoknak a külföldieknek, akiket ide vonzott valami, ami csak itt van, ami csak a miénk, de ide vonzotta a rendszerváltás különös hangulata, a börtönből szabadult lélek eufóriája, ide vonzotta a pesti utca, a belváros patinás hangulata, emberei, történetei. Témák, amelyek megtalálták, amelyeket megtalált, amelyek éltetik és táplálják, mint költőt az ihlet, mint múzsa a költőt.
A történelem során megszokhattuk, hogy az emigráció áramlásának iránya Keletről Nyugat felé történt, magyar művészek, írók, tudósok igyekeztek a fejlett nyugat-európai központokba, vigyázó szemüket Párizsra vetve, ma pedig azt tapasztaljuk, hogy ez az irány kezd megfordulni, még ha néha kissé kétkedéssel fogadjuk is ezt. Bruno Bourel párizsi fotós 1993 óta dolgozik Magyarországon, és örökíti meg az elröppenő pillanatot egyedi látásmódjával. De hol is helyezhetjük el őt a fotóművészet palettáján – tette fel a kérdést Oravecz István egyetemi docens (MOME) a Francia Intézetben február 5-én megnyílt Ilyen a szerelem – Budapest 1989-2014 című fotókiállításának megnyitóján ünnepi beszédében, aki Bourel munkásságát az ún. street fotográfia műfajába sorolta. Bourel olyan humanista entellektüel, aki nyitott mindenre, s őt is, mint magát a műfajt a vissza nem térő ábrázolása, az esszészerűen összeállított sorozatok jellemzik, a szigorú és pontos, a sorsszerűt kidomborító dokumentarista képektől az elmosódottan, torzítottan tükröződő pillanatfelvételekig terjedő széles skálán. Emberi szituációi nemcsak magas fokú művészi látásmódot tükröznek, hanem az alkotó állásfoglalását is, de egyben állásfoglalásra is késztetnek – emelte ki Oravecz István. E műfajt az 1930-as évektől kezdődően számos neves művész művelte (André Kertész, Cartier-Bresson, Bill Brandt és mások), akiknek Bruno Bourel méltó követője.
off-biennale-budapest-2015-aprilis-24-2015-majus-31
A kiállított képek Budapest életének egy-egy kiragadott mozzanatán keresztül próbálják ábrázolni a rendszerváltás óta eltelt időszakot, méghozzá a szerelem fókuszán keresztül. S ez megadja a tárlat alaphangulatát, mert mi is lehet szebb a szerelemnél, ami maga a boldogság, a jövő, a bizakodás, a vágy, a fény, a beteljesülés. Lehet az akár politikai nagygyűlés vagy felvonulás, Sziget Fesztivál vagy a Meleg Büszkeség Napja, vagy csak egy egyszerű hétköznapi jelenet, a fókuszba mindig egy-egy ellesett örömteli pillanat kerül, történhet az akár a buszon, a metró lépcsőjén, a Jégbüfénél, a múzeum bejárata előtt, a rakpartot elárasztó megáradt Duna vizében állva, farmerban vagy esküvői pompában. Ölelkező, csókolózó, mosolygó párok sugárzásában minden más csak háttérnek, jelzésnek tűnhet, de mégis minden rólunk szól. A kortalan szerelem című képe a Párizsi Udvar előtt csókot váltó öreg pár időtlensége. A régi szertartás az új házaspárnak című fotó a régi-új ellentétét, de a folyamatosságot is magában hordja miközben a Citadella kilátóteraszáról elénk tárul a városi panoráma. A humor, a játékosság (Jó kezekben ébred Józsi !; Üdvözöljük a malacot; Egy hajléktalan hajléka; Három orr, Karnevál), sőt az irónia sem hiányzik mesteri felvételeiről (Ez nem egy farmerbolt kirakata; Leszálló ág), olykor merész erotika hökkent meg (Első „Erotica fesztivál” a Népligetnél). Líraiságát gyakran a képek címei erősítik (Kisasszony, ön gyönyörű!; Szép szempillantás; Flört velem; A szép csillag). Az éles fény-árnyék kontrasztok bravúros példája a Két palota között című kép, amelyen a Klotild-paloták előtt hullámzó tömeget csókolódzó fiatal pár sziluettje zárja a lemenő nap sugarainak visszfényében. Néha a magányosság és az elmúlás is felvillan a sok boldog pár között (A régi belváros eltűnik). A budapesti zsidóság élete és a zsidó kultúra színterei, a másság problematikája is helyet kap felvételein, ezáltal is több oldalról megvilágítva a nagyváros sokszínű világát.
„Magyar fényképészek a XX. században keresztül-kasul fényképezték Párizst, a fordítottjára nem emlékszem, hogy jelentős francia fényképész éveken át ilyen elmélyülten éli és dolgozza fel Budapestet, nem ismerek példát. Ez persze önmagában kevés lenne, ha nem párosulna azzal a finom tehetséggel, természetes tudással, melyet Bruno Bourel minden egyes felvétele, minden ellesett pillanata hordoz és sugároz. Fényérzékenysége, kíváncsisága, frissessége és komolysága lenyűgöző, ezzel együtt valami sajátos könnyedséggel járja Budapestet, elles, hazalop magának pillanatokat, s tényleg csak sok feketére és fehérre van szüksége, hogy előhívja ezt a várost, a magáét, melyet azután bárki született budapesti magáénak tudhat és elfogadhat” – írta róla Parti Nagy Lajos.
A szerelmes Budapest számunkra is sok szempontból új látásmódot tükröz. Sok mindent takar és megmutat. A szerelemhez mindenki ért, mint a focihoz – jegyezte meg viccesen Oravecz István – de a legautentikusabban talán egy francia tud erről beszélni. Ezúttal csodálatosan művészi és kötői ihletésű képekben, nagy szeretettel és baráti hangon, nagy elmélyültséggel, példát ritkító beleéléssel és rengeteg hozzáértéssel. Érdemes látni, hogy lát minket valaki, aki kívülről jött, aki történetesen egy kiváló francia fotóművész. Bruno Bourel Ilyen a szerelem – Budapest, 1989-2014 című fotókiállítása 2015. március 10-éig látható a Francia Intézetben.
(Bruno Bourel 1957-ben született Párizsban. Zene- és filmművészeti tanulmányai után, egy Polaroid SX 70-essel kezdett fényképezni a hetvenes évek végen. 1989-ben járt itt először, azonnal beleszeretett a városba, és izgalmasnak találta a rendszerváltozás időszakát. Fekete-fehér Budapest-sorozatait legtöbben saját kiadású képeslapjairól ismerik, melyekből mára több mint 200 ezer példány kelt el. Főként analóg technikával, fekete-fehérben dolgozik. Digitális gépe nincs, képeit maga laborálja. Amióta okostelefonja van, már színesben is fotózik. Számos kiállításon mutatkozott be világszerte, és megjelent könyveit siker koronázza. Az egyik legnépszerűbb, a Parti Nagy Lajossal készített Fényrajzok Budapest című már négy kiadást ért meg).
Varga Bótos Anna
Fotó: Korhut Lili