„Art of taekwondo” – Sulyok László fotókiállítása

Sulyok László 1998-ban, a Bálint György Újságíró Akadémia hallgatójaként, Pólya Zoltán osztályában szerezte fotóriporteri oklevelét. Munkásságának fő területei a divat, a sport és a színházak világa. Az elmúlt húsz évben számos fotóit publikálták napilapok, divatmagazinok, színházi katalógusok, táncművészeti folyóiratok, könyvkiadványok és internetes honlapok. Továbbá képei megtalálhatók a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteményben, a Magyar Fotográfiai Múzeumban és a Magyar Sajtófotó pályázathoz kapcsolódó, Az év fotói című albumban is. Szakújságíróként és szerkesztőként éveken át dolgozott a Foto Mozaik című fotográfiai folyóiratnál, 2005-től pedig tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Több egyéni és csoportos kiállításon is megtekinthetőek voltak művei országszerte.

art of taekwondo

„Fotóim kapcsán mindig is kerestem a személyes történeteket, így váltak képeim valódi főszereplőivé az emberek. Célom, hogy ne pusztán a pillanatot, de az odáig vezető utat is megmutassam.

A harcművészetekhez Bruce Lee filmjeinek hatására korán közel kerültem. Az első lépést húsz évvel ezelőtt tettem meg a Taekwondo világában, amely mint fotótéma sokáig mégsem volt magától értetődő számomra. Tisztelet, koncentráció, harmónia, kisugárzás és erő. Fotográfusként egyszerre vagyok szemlélő és résztvevő. Sportfotóimat művészi alázattal, saját egyéniségem hátrébbsorolásával készítem, mozdulatokat, gesztusokat, ihletett pillanatokat és szimbólumokat keresve.

A témaválasztás motivációját 2012-ben, a Nyílt Magyar Taekwondo Forma Bajnokságon találtam meg, ahol a versenyzők végig szurkolták nemcsak csapattársuk, de ellenfelük gyakorlatát is, sőt őszintén örültek egymás sikereinek. Boldognak és büszkének éreztem magam ott és akkor, hogy egy ilyen közösség tagja lehetek.

A közösségi oldalakon tartott kapcsolatok megerősítették lelkesedésemet, elkezdtem hát keresni az emberi sorsokat a protektorok mögött. A verítéket, a küzdőszellemet, az alázatot, a vesztés érzését, amely nélkül nincs győzelem. Barátokra leltem, akikre büszke lehetek, és akiktől érdemes tanulni. Ajánlom őket szíves figyelmükbe.”

“The love of the game is in my heart, which spreads to the blood which I bleed. The passion of playing is in my skin, which is shed when I sweat. Playing isn’t something that you do, it’s a part of you.”  MATEA JELIC Youth World Champion in TKD

„Art of taekwondo” – Sulyok László fotókiállítása
2015. február 19.- március 12.
Koreai Kulturális Központ

Honlap: www.sulaci.hu
Facebook: www.facebook.com/sulaciphotography

A kiállítás ingyenesen látogathatóak a központ nyitvatartási ideje alatt.

Forrás: Koreai Kulturális Központ