Az ősi Kína kincsei – Ötezer év kínai művészete az Iparművészeti Múzeumban

A birodalmi központokra koncentrálva tekinti át ötezer év kínai művészetét az Iparművészeti Múzeum (IMM) pénteken nyíló, Az ősi Kína kincsei című kiállítása, melynek látogatói két életnagyságú agyagkatonával is találkozhatnak.

Az ősi Kína kincsei című kiállítás az Iparművészeti Múzeumban - MTI fotó: Máthé Zoltán

Az ősi Kína kincsei című kiállítás az Iparművészeti Múzeumban – MTI fotó: Máthé Zoltán

A több mint 150 műkincset felvonultató, rendkívül jelentős anyaggal az IMM a hazai közönség mellett a magyarországi kínai közösséget is megcélozza – mondta el a csütörtöki sajtóvezetésen Cselovszki Zoltán főigazgató.

Fajcsák Györgyi, a tárlat magyarországi szakértője hozzátette: a legismertebb darabok az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírjából származó cserépkatonák lehetnek, de a három nagy kínai múzeumból származó anyagban több hasonló jelentőségű műtárgy is helyet kapott.

A Senhszi Történeti Múzeum a mai Hszien tartomány régészeti anyagát gyűjti; ezen a területen helyezkedtek el Kína első háromezer évének uralkodói központjai. A délebbi Nancsingi Városi Múzeumnak otthont adó település hat dinasztia fővárosa volt, a Csengtői Császári Nyári Palota Múzeum pedig az utolsó dinasztia Pekingtől északra elhelyezkedő kastélyában működik.

Az első nagy tárgycsoportot a neolitikus kerámiák képezik, ezek közül is kiemelkedik az Jang-sao-kultúrából származó, tál formájú gyermekkoporsó-fedél, melynek díszítőmotívumait máig nem fejtették meg – emelte ki Fajcsák Györgyi. Már az őskortól megfigyelhető az egyik “legkínaibb” anyag, a különleges keménységű jáde használata, melynek megmunkálását a távol-keleti mesterek már több ezer évvel ezelőtt is bravúros ügyességgel végezték.

A legfontosabb szertartási eszközök bronzból készültek: a Sang-korban az italáldozati, a Csou-dinasztia idején pedig az ételáldozatokhoz használt edények voltak a díszesebbek. A kínai birodalmat megalapozó két nagy dinasztia korában az ország politikailag erősen széttagolt volt, de az előkerült tárgyak már ekkor egy viszonylag egységes civilizáció meglétéről tanúskodnak.

Kínát a Kr.e. 3. században Csin Si Huang-ti egyesítette; az első császár síregyütteséhez tartozik az a hatalmas agyaghadsereg is, amelynek katonái harminc év után először láthatók Budapesten. Csin Si Huang-ti óriási kiterjedésű sírját 1974-ben fedezték fel kútásás közben. A lelőhely közepén a császár nyugszik az akkori világot mintázó sírkertben, a kínai tudósok azonban mindaddig nem kezdenek további feltárásokba, amíg ehhez nem áll rendelkezésre a megfelelő technológia.

A Han-korszak jelentőségét mutatja, hogy a kínaiak erről a dinasztiáról nevezték el magukat. Kína ekkor élénk kereskedelmet folytatott távolabbi vidékekkel is, ekkor honosodtak meg az addig használt pónik helyett a közép-ázsiai lovak is, amelyek sokáig még luxuscikknek számítottak; az itt kiállított lovaskatona-modellek így megrendelőjük gazdagságáról is tanúskodnak.

A Tang-dinasztia időszakát máig Kína aranykoraként tartják számon, a birodalom ekkor a világkereskedelem központjának számított. A Selyemút-hálózat mentén érkezett Kínába a buddhizmus az indiai ikonográfiával együtt, és ekkor jelent meg az arany használata is a kínai művészetben. Az indiai hatások lassan belesimultak a kínai kultúrába, és elkészültek a szútrák kínai fordításai is.

Fajcsák Györgyi szerint a 10. század után megfogyatkoznak a régészeti leletek, mert az utolsó ezer év emlékeinek feltárását a kínai tudomány nem helyezi előtérbe, annál gazdagabb azonban az iparművészeti anyag. Rendkívüli technikai tudásról tesznek tanúbizonyságot például a Ming-kori ékszerek, amelyekre kevés drágakő mellett az annál gazdagabb filigrán díszítés jellemző.

Az 1644-ben hatalomra került Csing-dinasztiával zárul a császári Kína történelme. A mandzsu eredetű uralkodócsalád “kínaibb volt a kínaiaknál” – mondta el Fajcsák Györgyi, rámutatva arra, hogy a csengtői nyári palota berendezési tárgyai is a kínai ikonográfiai hagyományokat követik.

A kínaiak például az egyszínmázas kerámiákat tartották elegánsnak, a kékmintás darabokat közel-keleti, majd európai megrendelők részére kezdték gyártani. A bemutatott anyagon jól nyomon követhetők az 1700-as évek technikai újításai, a Sang-kori terembe helyezett 18. századi kerámiák pedig arról tanúskodnak, hogy a kínai kultúra mindig a hagyományok megtartásával törekedett a megújulásra.

Az ősi Kína kincsei című tárlat február 6-tól április 19-ig látható az Iparművészeti Múzeumban.

Forrás: MTI