Middlemist Red és Carnival Youth koncert az A38-on

Teltházas lemezbemutatójuk után a Middlemist Red ismét visszatér az A38 Hajó gyomrába, a lett Carnival Youth társaságában.

Middlemist Red - Fotó: Kránicz Richárd

Middlemist Red – Fotó: Kránicz Richárd

Míg egy évvel ezelőtt a Middlemist Red neve csak a zenei blogokat figyelők fülében csengett ismerősen, mára az Index „A Szám” című alternatív dalversenyének és a Deezer nemzetközi tehetségkutatójának első helyével a zsebükben szinte nincs olyan zeneszerető, aki ne hallotta volna a zenekar sikertörténetét, mely elsősorban erőteljes, húzós, neo-psych rock zenéjüknek és a tagok között működő páratlan összhangnak köszönhető. A Middlemist Red novemberben megtöltötte a Hajót a Supersonic Overdrive lemezbemutatójával, decemberben pedig elkészült első klipjük is, a Multicoloured Drive. A zenekar idén tavasszal készül első Európa turnéjára, ám az elsők izgalmas sora mellett, öröm az ismert és kedvelt koncertterep is, így most, a zenekar pár hónappal teltházas lemezbemutatója után ismét visszatér az A38-ra, hogy idei első koncertjével megmozgassa a hajópadlót!

Carnival Youth

Carnival Youth

Előttük a lett Carnival Youth játszik, akik hasonló utat jártak be Lettországban, mint a Middlemist Red. Az indie, neo-folk zenét játszó zenekar tavaly jelentette meg debütáló, Never Get Enough című kislemezét, melyet ősszel a No Clouds Allowed nagylemez követett, a kettő közötti időszakban sorra járták Európa legnagyobb fesztiváljait és klubjait, így aki figyelmes volt, már a Szigeten és a GMK-ban is hallhatta a Carnival Youth-ot.

Időpont: február 7. 20:00
Helyszín: A38 Hajó, Budapest Petőfi híd, budai hídfő
Belépő: 1800 Ft, elővételben: 1200 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.

Az OTP Junior kártya tulajdonosok most féláron vehetnek jegyet a február 7-i Middlemist Red és Carnival Youth koncertre. A kedvezmény mind az elővételi, mind a helyszíni jegyekre érvényes, de egy kártyával csak egy kedvezményes jegy vásárolható.

MMR_Poster

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1597701790463820/

https://www.facebook.com/middlemistredofficial
http://middlemistred.bandcamp.com/

https://www.facebook.com/CarnivalYouth
http://twitter.com/carnivalyouth

Forrás: Mamazone