A kamera premier plánban a tér kőkockáit pásztázza lassú horizontális mozgással, amint nyári zápor söpör végig rajta. Ömlik a víz feltartóztathatatlanul, hatalmas és nehéz zuhogással. Egy-egy parkoló autó alsó harmada kerül a fókuszba, időnként papucsba vagy tornacipőbe bújtatott sietős lábak suhannak át a kiürült, csatakos téren, majd egy biciklis teker gyorsan, fedezéket keresve. Kisvártatva szorosan egymás mellett álló lábakra terelődik a kamera, majd vertikális mozgásra térve fokozatosan emberekkel zsúfolt fedett autóbusz-megálló bontakozik ki, már kistotálban. Ennél a képnél megállapodik, az eső elől oda menekült emberek arcára fókuszál, amint némán, de érezhető feszültséggel várják a buszt, vagy az eső elálltát. Kínos, fegyelmezett, szótlan várakozás. Hirtelen néhány újabb ázott menekülő szalad a fedél alá, s tolakodva próbál helyet találni, megbontva a kialakult rendet. Zúgolódás támad, lökdösődés, helykeresés, kiabálás, ideges szitkozódás. A zúgolódók egyike, Elena, a tolakodóké Antonio, a két majdani főhős. Itt látják meg először egymást. Még mérgesen és ellenségesen, de már távolról sem közömbösen. S ezzel a záporos, ködös borúval máris elindul a fordulatos cselekmény, amely hol kicsattanó derűbe, hol mély szomorúságba átcsapva nagy íveket ír le, érzékeltetve életünk örök bizonytalanságát és hányattatásait.
Öveket becsatolni – Fotó forrása: Vertigo Média
A következő képsorokkal már az igazi napfényes Itália nyüzsgő, lármás életének, kavargásának kellős közepén találjuk magunkat. A környék felkapott kávézójának teraszán zajlik az élet, tele dinamikus fiatalokkal, kávéillattal és gyöngyöző sörrel. Elena a kávézó pincérnője, csinos és szorgalmas. Vonzza a vendégeket, jól megy az üzlet, a tulajdonos elégedett. Lassan megjelennek a törzsvendégek, barátok, barátnők, rokonok, szomszédok. Szerelmek gyúlnak és hunynak ki. Kezdünk eligazodni a hirtelen ránk zúdult kapcsolati szövevényben is, ki kicsoda, kinek a kedvese, ki kivel lép félre, és kinek ki az újabb álompárja. Csupa szép fiatal arc, déli, fekete, göndör hajú adoniszok,
Öveket becsatolni – Fotó forrása: Vertigo Média
légies vagy temperamentumosan markáns lányok, asszonyok libbennek trendi lengeségben, habzsolva, amit az élet eléjük tár. Eddig még semmiben nem különbözik más hasonló olasz filmektől, de ez még csak a kezdet. Egyre inkább Elena, a pincérlány kerül a középpontba. Egyszer csak megjelenik a pult mögött az erőszakos tolakodó fiú a buszmegállóból. Elbűvölten nézi a lányt, aki kezdetben ügyet sem vet rá. A szikra azonban már ott van közöttük, ami a szenvedély lángját is majd fellobbantja. Azután minden úgy történik, mint a mesékben, amikor a rózsaszínű álmok mind valóra válnak.
Öveket becsatolni – Fotó forrása: Vertigo Média
De mit történik, ha egyszer mégis porszem kerül az olajozott gépezetbe? Mi történik, ha az életörömnek, a fiatalság túláradásának és kicsattanó tettvágyának a betegség, a halál fantomképe parancsol megálljt? Hogyan tudassuk a családdal és a barátokkal a szörnyű tényeket? Melyek lesznek az első reakciók? A döbbenet után milyen hétköznapok következnek? Fel lehet-e erre készülni? Hogyan reagál a férj, a gyerekek, a rivális barátnő, az édesanya? Milyen a viszonyunk a kezelőorvossal, betegtársunkkal, az egykor az életet jelentő külvilággal, amely hol eltávolodik, hol visszatér, de már másképpen, mert kórházi folyosók, kezelések és kórtermek steril csendje és félelmei tolakodnak be az addigi megszokott keretekbe. El tudjuk-e magunkat fogadni, fogadtatni így, s van-e visszaút? Tudunk-e harcolni, s ha igen, meddig? Meddig bízunk önmagunkban, az orvosokban, családtagjainkban, barátainkban? Mi az a pókfonál, ami az egyik beteget visszavezeti az életbe, a másiknál pedig elszakad? Meg lehet-e előzni a legrosszabbat? Megannyi komoly, létfontosságú kérdés, amely a film nyomán felvetődik bennünk. A könnyűnek tűnő idillikus kezdet a történet második részének drámai fordulatát még erőteljesebbé, az ellentétet még mélyebbé, kontúrosabbá teszi. Itt már határozottan tudatosítja, valami nagy dolognak kell történnie ahhoz, hogy kizökkentsen bennünket a mindennapi mókuskerékből, az áramlatok és divatok sodrásából, az elgépiesedésből, a megfelelni akarásból, s megpróbáljuk kibontani, felfogni életünk igazi értelmét és lényegét, ledobni álarcainkat, s ha még van rá módunk, talán módosítani, magunkba nézni, jóvátenni is képesek lehetünk, átértékelni szemléletünket, egész addigi önfeledt és felelőtlen önmagunkat, versenyt futva az idővel, a betegséggel, az elemekkel, a determinációkkal.
Öveket becsatolni – Fotó forrása: Vertigo Média
A befejezés az emlékek szintjén a kezdeti boldog időszakhoz való visszakanyarodással, a történet addig hiányzó láncszemeinek beiktatásával, lírai és szimbolikus, parabolisztikus és sejtelmes, nyitott és mégis valahogy lezárt, tanulságos és mélyen elgondolkodtató. A tiszta képek és gondolatok varázsával egyszersmind feloldó és derűs, ezért alaphangulatként mégsem a szomorúság az, ami erőt vesz rajtunk, hanem a továbbgondolás, amely a tanulságok levonására ösztönöz, tudatosítja, hogy feladatunk van nagyon sok tekintetben még egymás felé, hogy felelősek vagyunk egymásért, s az ebből a felismerésből fakadó szépség felemelő ereje az, ami eltölt bennünket a film végén.
Igen. Néha nem árt a képzeletbeli biztonsági öveket bekapcsolni, mintha repülőn lennénk, mert a földön is jöhetnek váratlan turbulenciák, s kell, hogy ellenük védjen valami… valami odafigyelés, szeretet… vagy szerelem… vagy efféle…
Öveket becsatolni – Fotó forrása: Vertigo Média
Özpetek tagadhatatlanul meghatározó egyénisége a kortárs európai filmművészetnek. Számos filmjét már nálunk is bemutatták (Titokzatos társulat; Szerelem, pasta, tenger; a Tudatlan tündérek vagy a Törökfürdő). Alkotásaiban elsősorban az emberi kapcsolatokat járja körül. Az Öveket becsatolni! 11 kategóriában volt jelölt az olasz Filmakadémiának az év legjobb itáliai filmjeit jutalmazó díjaiért, és vezette az olasz filmek toplistáját is. A ragyogóan megválaszott tehetséges szereplők hiteles játékukkal nagyban hozzájárultak a mondanivaló csiszolt és hatásos érvényesüléséhez, a film művészi karakterének kialakításához. Pasquale Catalano zenéje pedig mindig megadta ehhez az éppen oda illő érzelmi aláfestést. Ferzan Özpetek török származású rendező az Öveket becsatolni! című filmje a Vertigo Média Kft. forgalmazásában január 29-én kerül a mozikba.
Varga Bótos Anna
Ferzan Özpetek: Öveket becsatolni! (Allacciate le cinture) színes, feliratos, olasz romantikus dráma, 110 perc
Országos bemutató: 2015.01.29.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott