Mint amikor a színházban felgördül a függöny, úgy tárulnak elénk és elevenednek meg „egy kultúrájában erős kor” szereplői, atmoszférája, ellentmondásoktól, vitáktól, botrányoktól sem mentes világa, a Nyugatról érkező modernitást és szellemiséget megértő, befogadni s továbbgondolni képes, újszerű kísérletekre hivatott, merész és magukat vállalni merő figurái. Mindezt nem a szokványos módon varázsolja elénk az író, nem egy művészről tesz elénk monográfiát, hanem mint valami kozmikus porban, kavarognak és zajlanak a regényes könyvben a kor eseményei, amelyből fényes csillagokként, üstökösökként villannak elő nagy művészzsenijeink, akik nemcsak egymagukban tündököltek az irodalom, a zene vagy a képzőművészet egén, hanem egymásra figyelve, egymást segítve, egymást támogatva, egymásra hatva, a művészetek közötti átjárhatóságot, szimbiózist megteremtve, s ezáltal egymást is inspirálva valóban egyedi, megismételhetetlen és örök érvényű műveket alkottak. Bár a korról könyvtárnyi irodalom jelent már meg, Rockenbauer Zoltán Apacs művészet – Adyzmus a festészetben és a kubista Bartók (1900 – 1919) című legújabb könyve – amelynek bemutatója december 2-án volt az Örkény István Könyvesboltban – teljesen más megközelítésben fedi fel előttünk a XX. század első két évtizedének művészvilágát, prominens, újító személyiségeivel együtt, élükön Adyval, Bartókkal, Czóbellel és a Nyolcak csoportjával.
Passuth Krisztina, Rockenbauer Zoltán, Kőrössi P. József – Rockenbauer Zoltán Apacs művészet – Adyzmus a festészetben és a kubista Bartók (1900 – 1919) könyvbemutató, 2014. december 2., Örkény István Könyvesbolt – Fotó: Korhut Lili
„A magyar főváros az új művészetek lázában égett, és mint minden művészi forradalom körül, zajosan csaptak össze az indulatok. (…) A társművészetek modern törekvéseit a XX. század elején már nem lehet korstílusként leírni. Nem csak azért, mert sokkal rövidebb periódusra korlátozódtak, mint a gótika, a reneszánsz vagy a barokk, hanem elsősorban azért, mert a művészi megközelítés sokkal individuálisabb és kísérletezőbb volt annál, mintsem hogy esztétikai-filozófiai alapon egységes irányokról lehessen beszélni. Mégis nyilvánvaló, hogy volt bennük valami közös, és az igény is megvolt az együttes fellépésre” – olvasható a bevezető sorokban.
A könyvet méltató Passuth Krisztina Széchenyi-díjas művészettörténész válasza arra a kérdésre, hogy a 100 évvel ezelőtt, a zömében az I. világháborút megelőző időkben játszódó történet aktuális-e még ma is, az, hogy igenis aktuális. A téma ugyanis nem avult el, csak a korszak változott meg gyökeresen. A könyv új megvilágításba is helyezi a kort, mintegy korrigálva, kiegészítve vagy esetleg megkérdőjelezve a korábbi felfogásokat. De mivel is foglalkozik valójában: művészettörténettel, irodalomtörténettel vagy a kor művelődéstörténetével? A három kutatási terület ötvöződik benne, s ez is az érdeme. Nem a korszak összes irányzatára, hanem elsősorban a bohémekre koncentrál, azaz az apacs művészetre. Az apacs művészet kifejezést a mai fiatalok már kevéssé ismerik. Az apacs szóban van valami meghökkentő, valami humoros, ugyanakkor távolságtartó is. Az apacs művészeten belül a szerző igazi „mélyszántást” végez bizonyos eseményekre, művészekre koncentrálva, s mindebből egy homogén szöveg jön létre, s az egyéni sorsok, események szerves egészet alkotnak benne a műfajoktól függetlenül. Az időszak, amelyet felölel a modernizálódás, a városiasodás, a polgáriasodás, a fejlődés legdinamikusabb időszaka, amely egészen az első világháború kirobbanásáig tartott, s ezen belül a legtermékenyebb az 1905-től 1912-ig tartó periódus, amikor a művészet, a zene, az építkezések a virágkorukat élték. A művészeti központok is változtak. Míg korábban Nagybánya volt a fellegvár, ezt a szerepet fokozatosan Párizs és Budapest veszi át, később kiegészülve Nyergesújfaluval és Kaposvárral (amely Rippl-Rónaihoz köthető), de időnként Nagyváradra, Aradra és Kolozsvárra is elvezetnek a szálak. Az irodalmi és zenei élettel ellentétben a képzőművészetben nem emelkedtek ki olyan karizmatikus figurák, akikhez a korszak köthető lenne, ezért inkább művészeti csoportok válnak ki a szürkeségből, mint amilyen a Vadak, vagy a Nyolcak csoportja volt. Egyesek Márffy Ödönt, Berényi Róbertet, Tihanyi Lajost vagy Czóbel Bélát tartják vezéregyéniségnek. Czóbel ugyanis domináns szerepet játszott az ún. Fauve-ok (Vadak) csoportjának a létrehozásában, s szinte megbabonázta és magával sodorta kollégáit is.
moliere-urhatnam-polgar-jozsef-attila-szinhaz-foto-marton-balint
A művészeti élet pezsgéséhez a korabeli kritika is hozzájárult. A könyv egyik legnagyobb érdeme az is – mutatott rá a művészettörténész asszony -, hogy a kor számos kritikáját, beszámolóját, újságcikkét dokumentumszerűen közli, de ennél tovább megy, mert ütközteti is őket, de a végső döntést az olvasóra bízza. A kötetben lebilincselő anekdotákban sincs hiány, amelyeken keresztül közel hozza az olvasóhoz azt a korabeli életmódot, életstílust, ahogy a kor művészei a maguk módján, a maguk lazaságával, de autonómiájuk teljes tudatában élték szabad életüket, ahogy élvezték a párizsi vagy budapesti kávéházak, kiskocsmák hangulatát, ahogy szerettek vagy ahogy vitatkoztak, és közben szüntelenül alkottak. S e köré észrevétlenül egy különös aura von mindent beborító burkot. Egy személyes tragédiával kezdődik a történet és 1919-cel, a Tanácsköztársaság bukásával végződik, mintegy megjelölve a kezdő és a végpontot, amely az egyéni drámától a közösségi drámáig jut el, s közte egy fantasztikusan gazdag, színes korszak bontakozik ki.
Kőrössi P. József költő, a könyvet megjelentető Noran Kiadó ügyvezető igazgatója és irodalmi vezetője, az est moderátora kérdésére a szerző a könyv születéséről szólva Passuth Krisztina Doktori Iskolájához vezette vissza a szálakat, ahová 2002-ben iratkozott be, s az ott szerzett ismeretek (mint Passuth A Nyolcak festészete című könyve, vagy a 2002-ben a doktoranduszokból szervezett munkacsoport tevékenysége a magyar avantgárd festészet kezdeteinek kutatására, s e munka eredményeként 2006-ban létrejött, a Magyar Nemzeti Galériában a Magyar Vadak, illetve 2010-ben a pécsi Janus Pannonius Múzeumban a Nyolcak centenáriumi tárlata), anyaggyűjtés, a monográfia- és tanulmányírás közben felhalmozódott tudás, valamint a párizsi Musée d’Orsay-ban Barki Gergellyel közösen rendezett Allegro Barbaro című kiállítás sarkallta a most bemutatott mű megírására. A művészetek közötti kölcsönhatás megmutatása volt fontos számára. Annak bemutatása, hogy az 1914-ig tartó időszak „fantasztikusan erős korszak” volt, ami a művészek számára egy nyugodt, háborítatlan alkotó tevékenységet tett lehetővé, amikor szinte ingajáratban jártak Budapest és Párizs között, miközben – a gyakori támadások és kritika ellenére – beépültek a párizsi művészvilágba is, ugyanakkor képesek voltak egy sajátos magyar látásmód közvetítésére. A címre utalva Rockenbauer Zoltán elmondta, hogy az abban szereplő kifejezések korabeliek, nem ő találta ki: az apacs szót egyesek dicséretnek, mások, mit a korabeli kritika is, gyalázkodásnak szánta, amit a mai szóhasználattal huligánként is lehetne értelmezni. A művészeteknek ez a termékeny időszaka az I. világháború és a Tanácsköztársaság bukása után megtört, a művészek nagy része pedig emigrációba kényszerült.
A könyv külön érdekessége vagy talán furcsasága, hogy bár a művészetekről és a művészekről szól, nem találhatók benne képek. Aminek a titka vagy inkább magyarázata az, hogy ezen a ponton a könyv már túlmutat az írott szón, s a multimédia felületein folytatódik tovább, ugyanis a képek – amint a hátsó borítón található információból is kiderül – az egyszerűség, a teljesség, a költségtakarékosság és a modernitás okán a facebookon találhatók (www.facebook. com/apacsmuveszet), amelyet folyamatosan töltenek fel újabb magyarázatokkal és képekkel.
Karácsony közeledtével nem is ajánlhatnánk lebilincselőbb olvasmányajándékot a művészetek szerelmeseinek, mint azt a különös, fanyar, forrongó és bohém világot, ami Rockenbauer Zoltán csodálatos könyvében bontakozik ki – mint amikor a színházban felgördül a függöny…
Varga Bótos Anna
Fotó: Korhut Lili