Bonbonetti a sokszínű és kiegyensúlyozott táplálkozásért!

A sport és az egészség jegyében most a Bonbonetti is megvillantja ’kockáit’ a 2014. október 18-19-én megrendezésre kerülő Hegyvidéki Fitparádén, az ország egyik legszínvonalasabb fitness rendezvényén. A kétnapos Fitparádén idén először csoportos aktivitásokkal és az eddigiekhez képest megújult programokkal várják a versenyezni és a sportolni vágyókat. Szombaton a hagyományos versenyeik kerülnek megrendezésre az erő és a szépség jegyében. A vasárnapi aerobik napon a mozgásé a főszerep, változatos, színes programokkal és sztáredzőkkel!

Napjainkban egyre többen ismerik fel, hogy sok betegség okozója a helytelen, mozgásszegény életmód, valamint a túlzott és egészségtelen táplálkozás.

Stresszes, feszített életmódunkba sokszor nehéz beilleszteni a rendszeres mozgást, és nem könnyű körültekintően megválasztani az elfogyasztott élelmiszereket sem, pedig egyre több felvilágosító kampány, akció, a termékek csomagolásán feltüntetett információ is segíti a döntéseinket.

A Bonbonetti, hazánk legnagyobb édességgyártójaként nagy gondot fordít termékei összetevőinek megválasztására. Magyarországon az egészségmegőrzés, a kiegyensúlyozott táplálkozás és az életminőség javítása érdekében elsők között csökkentette termékeiben az egészségügyi határértéknek megfelelő mértékre a transzzsírsavak arányát.

A Bonbonetti szintén törekszik arra, hogy Magyarországon széles körben népszerűsítse az étcsokoládék fogyasztását, hiszen a magas kakaótartalmú étcsokoládék kedvező élettani hatásai bizonyítottak.
Köztudott, hogy a magas kakaótartalmú étcsokoládé:

– gazdag antioxidánsokban és ásványi anyagokban
– vérnyomáscsökkentő, érvédő hatású
– stresszoldó, memóriajavító
– boldogságfokozó

A Hegyvidéki Fitparádén, most a kellő energia utánpótlás érdekében a Bonbonetti hostesseinél a látogatók 70%-os kakaótartalmú Bonbonetti Legend étcsokoládét kóstolhatnak, a versenyzők pedig a megmérettetések előtt Bonbonetti csokoládékkal tölthetnek vissza és kényeztethetik magukat. Nem ez az első mozgással és sporttal kapcsolatos rendezvény, amelyekhez a Bonbonetti is csatlakozik. Idén a Vasas Centenáriumi Alapítványt és a XV. Jubileumi Budapesti Nagy Sportágválasztó résztvevőit is meglepték csokoládéval. Ezek az együttműködések is példái annak, hogy jól összeegyeztethető a sportos, egészséges életmód a csokoládé fogyasztással. Hisszük, hogy tudatos táplálkozással megőrizhetjük egészségünket, növelhetjük szellemi és fizikai teljesítményünket!

Fitparade_szombatFitparade_vasarnap

Forrás: Mahagony