Mikszáth kedvenc ételével versenyeztek a hagyományőrzők – 11. Vanyarci Haluskafesztivál

Vanyarc község Nógrád megye déli részen – nagyon szép természeti környezetben – a Cserhát lankáin fekszik. Vanyarc és környéke már az őskorban is lakott hely volt, és bár a 16. század közepére teljesen elpusztult, a 17. században az elnéptelenedett helységbe szlovák telepesek érkeztek. A hagyományok és ősök tisztelete a mai napig érezhető.

11. Vanyarci Haluskafesztivál - Fotó: ArtNews.hu

11. Vanyarci Haluskafesztivál – Fotó: ArtNews.hu

Húsz évvel ezelőtt alakult meg a helyi szlovák kisebbségi önkormányzat, mely a települési önkormányzattal együttműködve elhivatott híve a nemzetiségi oktatásnak, a hagyományok ápolásának és őrzésének egyaránt. Ennek részeként több mint egy évtizede rendezték meg először a Haluskafesztivált a sztrapacskafőző-versennyel, nemzetiségi találkozóval és táncházzal egybekötve.

A hazai szlovák kultúrát képviselő települések az itt leélt évszázadok során is vigyáztak hagyományaikra, értékeikre. Így aki szeptember második hétvégéjén ellátogatott Vanyarc központjába nem csak megkóstolhatta – a krumpli és liszt alapú – a “tót atyafiak” jellegzetes ételének különböző ízesítéseit, de sokszínű, hagyományőrző programok részese is lehetett. A fellépők színes forgatagában szlovák vendégek, a környékről érkező csoportok és a helyi táncegyüttes is szerepelt. Színpadra lépett a Rozmarín Hagyományőrző Együttes, a LIPA Szlovák Néptáncegyesület, a Borostyán Néptáncegyüttes, a MUZSLA Néptáncegyüttes, a Kóborzengő Zenekar is.

11. Vanyarci Haluskafesztivál - Fotó: ArtNews.hu

11. Vanyarci Haluskafesztivál – Fotó: ArtNews.hu

Fehér Melinda aki születése óta a településen él, így vall a fesztiválról:

– Mit jelent számomra a Haluskafesztivál? A hagyományok tiszteletét, a színek és ízek kavalkádját, a régi ismerősök és az újak feltűnését, a kapcsolatok ápolását és az otthon melegét is egyben, hiszen itt otthon vagyok. Szeretem a sokadalmat, a vidám arcokat, az idelátogatókat és a lelkes csapatokat, akik a napsütötte órákat ugyanolyan örömmel töltik itt nálunk, mint a zordabb nedvesebb perceket. Nedvességben sosincs hiány, vannak évek amikor csak belül és akadnak olyanok is, amikor kívül is jut bőven az égi és földi áldásból, legyen az a hegy illetve a gabona leve, vagy a felhők örömkönnyei. Bármikor körbenézek, mosolyt látok. Élményekkel, szellemi táplálékkal és finomabbnál finomabb haluskával bőségesen megtölthetjük itt lelki és fizikai bendőnket. A tehetséges, szebbnél szebb népviseletekben táncoló fiatalok és idősek, vidámsággal, jó adag hagyománytisztelettel ajándékoznak meg. A lendületük és kitartásuk elismerésre méltó! Sosem hagynám ki. Miért? Ha ez még nem lenne elég, az egyik legszebb életképpel tudnám alátámasztani, miért is jó és miért is szeretem. Az idei fesztivál egy pillanatképét formálom most szavakká, igyekezve visszaadni a látványt, amikor is egy 2 éves iciri-piciri lányka elengedve szülei kezét a zene ritmusára mosolyogva, hihetetlen bájos táncba kezdett és rugóztak pici lábacskái, mozgott minden porcikája… kell ennél kedvesebb látvány? Mert ott a ritmus és az élet mindannyiunkban. Zsigereinkben pedig a hagyományok és a szépség utáni vágy, ami testet ölt minden szoknyalibbenésben, minden hangban és a legkisebbek és persze a szép korúak mosolyában ezen a fesztiválon.

11. Vanyarci Haluskafesztivál - Fotó: ArtNews.hu

11. Vanyarci Haluskafesztivál – Fotó: ArtNews.hu

Aki sétálni szeretett volna a faluban megnézhette a Szlovák Tájházat, a Viselettörténeti Babagyűjteményt, a Veres-Beniczky kúriát, a Dessewffy kúriát és az Evangélikus templomot is. A ma már magánkézben lévő Veres kastélyt annak asszonya: Veres Pálné – született Beniczky Hermin – a 19. század közepén országosan is ismertté tette. A család ugyanis jó barátságban volt Madách Imrével, Szontágh Pállal és Mikszáth Kálmánnal is, akik többször vendégeskedtek náluk. A legendák szerint Madách itt olvasta fel készülő drámájának, Az ember tragédiájának kéziratát Herminnek. Ha hinni szeretnék – márpedig hiszek – a tősgyökeres Anna néni szavainak, a falu határában még ma is áll az a hársfa, ahol annak idején az író a szerelmét megvallotta az asszonynak. Az esős idő miatt idén nem jutottam ki oda, de tavasszal a szomszédos levendulamező virágzásakor már biztosan nem hagyom ki, hogy leüljek alá.

Tóth Judit Nikoletta
Fotó: ArtNews.hu