A Kereskedelmi Marketing Trendek „Kiválóság – 2014” címmel díjat alapított

A Kereskedelmi Marketing Trendek (KMT) a nagykereskedő, gyártó vállalatokat élenjáróan innovatív és kimutatható megtérülést hozó gyakorlatias –, marketingmegoldásokkal segíti.

Stratégiai partnereinek tevékenységéhez a KMT által hozzáadott értékek, és innovációk jól érzékelhetően, mérhető módon segítik a cégek fejlődését és növekedését.

A tudatos misszióként vállalt kereskedelemfejlesztésen kívül ez a vállalat erőteljesen jövőorientált.

Jagodics Rita a Kiválóság Díj alapítója

Jagodics Rita a Kiválóság Díj alapítója

Jagodics Rita és csapata ezért is döntött úgy, hogy – társadalmi felelősségvállalása keretében – minden évben megtalál egy olyan hátrányos egzisztenciális körülmények között élő diákot, aki – bölcs, átgondolt, támogató menedzseléssel – a jövő sikeres embere lehet.

2014-ben – aranykrétás pedagógusok véleményeinek meghallgatása után – Kereskedelmi Marketing Trendek – a „Kiválóság – 2014” kitüntető címet a XV. kerületi Kontyfa Iskola tanulójának – Farkas Diána Fruzsinának adományozza.

A kitüntetett Farkas Dia

A kitüntetett Farkas Diána Fruzsina

Farkas Diána Fruzsina (1997, Budapest) tizenhét éves, kitűnő tanuló.

Történetek írásával kezdte, s már tizenkét éves korában felfigyelt rá egy antológia szerkesztője. Később a regényírás vált az igazi szenvedélyévé, amit a mai napig folytat.

Az írással párhuzamosan az életében helyett kapott a tánc is. A rocky-tól kezdve a jazz-baletten, a néptáncon, a latin-amerikai táncokon, a hipp-hoppon és a zumbán keresztül egészen a modern-kortársig mindenféle táncban képes megtalálni és kifejezni magát, ezt mutatják az oklevelek, érmek, kupák.

Néhány éve – egy barátja unszolására – fotózni kezdett, és a képeit egy művészeknek fenntartott közösségi oldalon kezdte terjeszteni, több-kevesebb sikerrel. Idén nyáron megkeresték, hogy az egyik fotográfiáját bocsássa a Neon Literary angol művészeti magazin rendelkezésére, mert szeretnék felhasználni borítóképként. Örömmel tett eleget a felkérésnek.

Szorgalmas és maximalista ha a vizsgáira kell készülnie; mert arra vágyik, hogy a tanárai megjegyezzék, amit ő adott elő.

Diána a gimnázium befejezése után pszichológiát akar tanulni az egyetemen. Erről így mesélt Jagodics Ritának a kitüntető oklevél átvételekor: „A pszichológia a hétköznapokban még erőteljesebben érvényesül, mint a terápiás beszélgetéseken. Gondoljunk csak egy-egy reklám hatáskeltő mechanizmusaira! A gyereknevelésben, a baráti kapcsolatokban, de akár a munkahelyen vagy az üzleti életben is akadhat olyan helyzet, amikor hatnunk kell egy másik emberre. Hatni a gyermekre, ha nem akarjuk később rossz társaságban látni, hatni a barátunkra, ha épp az öngyilkosság foglalkoztatja és hatni, ha épp egy munkahelyi beszélgetésen vagyunk.” Dia úgy gondolja, hogy van érzéke és intuíciója ahhoz, hogy embertársai lelki rezdüléseit felfogja és értelmezze, majd segítsen nekik problémáik megoldásában, „hiszen sokszor maguk az emberek sem tudják, hogy mit éreznek, vagy miként kell helyesen dönteniük.” – mondta a 17 éves lány.

Farkas Diána Fruzsina vidám, pozitív és cselekedni vágyó fiatal lány.

„Az önismeret az egyik legnagyobb ajándék, amit önmagunknak adhatunk.” – vallja határozottan.

Jagodics Rita – a Kereskedelmi Marketing Trendek ügyvezetője a díjátadással egyidejűleg meghívta a kitüntetett ifjú tehetséget a Tudatos Vállalkozók Országos Konferenciájára, ahol az ifjú hölgy fotózni fogja az előadókat.

Időpont: 2014. október 8. (szerda, 9:00 – 16:30)
Helyszín: Park Inn by Radisson Budapest (1138 Szekszárdi utca 16-18.)

Forrás: PR Herald