„A minden a semmi… ?” – Jon Fosse: Tél

Áprilisban mutatták be először a kaposvári Csiky Gergely Színház és a budapesti Magyar Színház közös produkcióját, Jon Fosse: Tél című darabját Bérczes László rendezésében. A három főszereplő Mészáros Sára, Őze Áron és a hinta megérkezett az Ördögkatlan Fesztiválra is. Ott láttuk.

John Fosse: Tél - Őze Áron - Fotó: Lengyel Anita

Jon Fosse: Tél – Őze Áron – Fotó: Lengyel Anita

A kortárs norvég drámaíró, Jon Fosse ebben a darabjában az egyik legbanálisabb történetet írta meg. Azt a mindannyiunk érzelmi életét meghatározó élményt, amelyhez nem kell más, csak egy férfi és egy nő. Ebben az esetben találkozásuk pillanatában: egy lelkileg sérült nő és egy már elkötelezett férfi. A nő vágyakozása a társ jelenlétére és a férfi házas magánya hullámzik 70 percen keresztül oly módon, hogy kérdéseket gerjeszt, és ezáltal megadja azt a lehetőséget, hogy saját életünk kérdéseire is találjuk meg a válaszokat önmagunkban. Hiszen ennek a két embernek az egymás iránt érzett szerelme – a külső körülményektől is eltekintve – pont olyan, mint bármelyikünké. Állandó vívódás önmagunkkal és a másikkal szemben addig a pontig, amíg a hinta megáll, és a benne utazók biztonságban érezhetik magukat. Ki tudja mennyi időre…

Jon Fosse: Tél Fotó. Lengyel Anita

Jon Fosse: Tél – Őze Áron, Mészáros Sára – Fotó. Lengyel Anita

Hiszen a lelki állapotot (is) jelképező szimbólum, a harmadik főszereplő leng, legtöbbször mozgásban van. Ha döntünk, ha kérdezünk, ha marcangoljuk önmagunkat vagy a másikat, ha megnyílunk vagy becsukódunk, akkor megmozdul alattunk a lelki talaj és eleshetünk. Akkor is egyensúlyoznunk kell, ha hátra lépünk vagy előre. És ha „szerencsénk” van és nincs már erőnk, a másik utazó kiegyensúlyozhat bennünket. A személyes hintánkat. De ehhez le kell hullania annak az önvédelmi reflexnek, amelyet felállítva azt hisszük, stabil maradhat a helyzetünk. Az egyfelvonásos darab arra keresi a választ, mit tud kezdeni ez a két ember egymással és a ténnyel „Megjöttél. Késtél éveket.”.

Jon Fosse: Tél - Őze Áron, Mészáros Sára - Fotó. Lengyel Anita

Jon Fosse: Tél – Mészáros Sára, Őze Áron – Fotó. Lengyel Anita

Olyan tökéletes kört alkotnak a színdarab jelenetei, amelyben soha nem tudjuk biztosan, melyik jelenet az első és miben végződik majd. Hiszen az első öt percben a némán ülő, jegygyűrűjét bámuló férfi képe, és az utolsó, a hóesésben egymásban felolvadó pár bármelyik pillanatban kicserélődhetnének. Nincs igazi happy end, de tragédia sem. Az író, a rendező és ezt a két embert alakító szereplők tökéletesen átadják azt, hogy egy-egy emberi élet nem ragadható meg csak egy történés által. Illetve ha meg is ragadható, akkor is csak egy-egy pillanatra. Ha időnként azt is érezzük, hogy ismerjük és értjük a másikat, az a következő történésre vagy nem történésre megváltozhat. Az életben végtelenül egyszerű és mégis megfejthetetlen minden.

Jon Fosse: Tél - Mészáros Sára, Őze Áron - Fotó: Lengyel Anita

Jon Fosse: Tél – Mészáros Sára, Őze Áron – Fotó: Lengyel Anita

Egyszerű? Ebben a történetben a férfinek látszólag megvan mindene ami „kell”: családja, munkája, háza. A nőnek a pedig „csak” a bizonytalansága ami biztos. Mindketten vívódnak, hiszen nem ismerik egymást, de mégis mindig is ismerték egymást. Olyan helyzetben vannak, amellyel pont ezért nem is tudnak sokáig mit kezdeni. A beteljesedéshez – tartson bármeddig is – muszáj felülemelkedni a külvilágon és belső vívódásainkon is, és kimondani: „És bocsásd végre meg nekem: sokakról hittem, hogy te jöttél.”

A színdarabot az őszi színházi szezonban Kaposvárott is játsszák majd, de alapvetően a Magyar Színház repertoárjában lesz látható.

Tóth Judit Nikoletta
Fotó: Lengyel Anita

Jon Fosse: Tél
– találkozás –
Fordította: Domsa Zsófia

Szereplők:
Nő: Mészáros Sára
Férfi: Őze Áron

Díszlet-Jelmez: Czigler Balázs
Zene: Faragó Béla
Rendezőasszisztens: Deme Zsófia, Mészáros Csilla
A rendező munkatársa: Kiss Mónika
Rendező: Bérczes László

,