Július 30-án nyitotta meg a közönség számára Amalia Pereira kollázsainak kiállítását a budapesti TOBE Gallery.
A XIII. kerületi TOBE Gallery elsősorban fotográfusoknak ad teret kiállításaik megszervezésével. Nem csak magyar, de nemzetközi területről is szívesen mutatják be a kortárs művészek alkotásait. Választásuk most a venezuelai származású, de pillanatnyilag Baszkföldön alkotó grafikus művészre, Amalia Pereira-ra esett.
A kétgyerekes, Bilbao-ban élő, megözvegyült asszony grafikusként dolgozott korábban is. Férje halála után kezdte el készíteni azokat a kollázsokat, amelyeken keresztül a legnagyobb traumát, a társ elvesztését próbálja meg feldolgozni, elengedni. Elengedni, de úgy, hogy nem apátiába esik, hanem a hiánnyal együtt, de mosolyogva él tovább. Saját elmondása alapján ő egy alkotó, gyógyuló nő. Munkái szorosan összekapcsolódnak az állandóan megújulni képes természeti elemekkel, nem csak a színeken, de a formákon keresztül is. Alkotásai a bölcs nő iránt érzett tiszteletről szólnak, azokról az élet pillérét alkotó személyekről, akik nőiségükből fakadó szerepükben barátnők, anyák, szerelmesek, sőt amazonok is lehetnek, és a világ bármely részén élhetnek.
keresztes-zsofia-frissito-hetvege-a-purgatoriumban-2016-foto-biro-david
A társadalmi, történelmi, és vallási hagyományok, írott és íratlan szabályok sok esetben meghatározzák, meghatározták a gyászolás külső rítusát. Nem csak magát a gyászszertartást, de a gyász idejére vonatkozó öltözködési szabályokat, az életvezetést, de még a megfelelő, elfogadható magatartást is megszabják ezek a látszólag csak a külsőségekhez kapcsolódó előírások, de segíthetik a veszteséget elszenvedőt. Hiszen mind komoly pszichológiai tapasztalatot rejtenek. A művészeti ágban tevékenykedők talán szerencsésebbek akkor, ha alkotásaikon keresztül is ki tudják fejezni veszteségük mértékét, hiszen elmerülnek a művészet, a zene, az irodalom határtalan érzékenységébe. A társ elveszítése nem kis trauma, jelen esetben a grafikus olyan komolyan érzi, hogy élete társát veszítette el, hogy képei szimbólumává szinte minden esetben a varjút választja. Olyan állatot, amely párja elveszítése esetén nem választ már másik párt magának.
A képek hangulata mégsem tragikus, inkább valamiféle felszabadító érzést nyújt. A művész elfogadja azt, hogy nem tudja megváltoztatnia a megváltoztathatatlant. Saját veszteségén és a kiállított kollázsokon keresztül megtanítja azt is, ha a bennünket ért súlyos veszteség után nem gyászolunk a nekünk megfelelő módon, az az egész további életutunkat befolyásolhatja.
Számomra a legbeszédesebb képén a terhet cipelő hátán egy mentő öv van. Egy olyan teher, amelynek sem súlya nincs, se értelme. Bölcs közönségként gondolkozzunk hát el azon, hogy életünk utazása alatt mennyi, de mennyi ilyen „felfújt” terhet cibálunk magunkkal, amelynek értéktelensége akkor derül ki számunkra, ha igazi trauma, veszteség ér minket.
A művész alkotásait hétfőtől csütörtökig 13 és 19 óra között, szeptember 10-ig láthatja a nagyközönség.
Fotó: Völgyes Valéria
Tóth Judit Nikoletta írása
Amalia Pereira – Fohász, küzdelem, élet – TOBE Gallery, Budapest XIII., Herzen u. 6.