Kpop World Fesztivál középdöntő Magyarországon

A Kpop World Fesztivál 4. alkalommal kerül megrendezésre világszerte a dél-koreai Külügyminisztérium támogatásával. A programban a világ minden tájáról jelentkező tehetségek mutatják meg tánc-és énektudásukat, melyet kizárólag a koreai popzene inspirált. A rendezvény területi középdöntője a magyar és a román versenyzők számára 2014. augusztus 2-án 12 és 19 óra között zajlik Budapesten, a Belvárosi Színházban, melyet 21 órától egy hatalmas After party zár az A38 rendezvényhajón, természetesen a K-pop jegyében.

Kpop World Feszt Poszter

A koreai popzene, vagyis a K-pop egyre népszerűbb a világon. A mára már külön műfajjá avanzsált k-pop tánc mozgásra ösztönzi a fiatalokat, így sorra jönnek ki az újabb és újabb koreai zenére táncoló, vagy épp éneklő csapatok és solo előadók szerte a világon. A versenyre olyan táncos és énekes produkcióval lehetett jelentkezni, amiben az adott tánc, vagy ének előadása valamely koreai popzenei előadó dalát igyekszik a lehető legeredetibb módon reprodukálni. Az úgynevezett cover tánc, vagy cover ének adja a K-pop verseny alapját, melyet a világ minden táján űznek a rajongók.

A “K-pop World Festival” Budapesten megrendezésre kerülő, úgynevezett területi középdöntője regionálisan Magyarország, valamint Románia versenyzőit méretteti meg 2014-ben. A régiós elosztást maga a koreai versenybizottság tette közzé a magyarországi Koreai Kulturális Központ számára. Az idén beérkezett versenyzők videós pályázatai szakmai előzsűrizésen esnek át, így végül 20 pályázó lesz az, aki megméretteti magát a budapesti középdöntő színpadán. A versenyen a legjobb eredményt elérő első 2 helyezett videója felkerül egy olyan online szavazós felületre, melyen a világ minden régiójának első 2 helyezettjei szintén láthatók. Az ott legjobbnak minősített szerencsés versenyzők lesznek azok, akik a Koreában zajló döntőn részt vehetnek.

A 2014-ben zajló területi középdöntő megszervezéséhez a magyarországi Koreai Kulturális Központ ​olyan hazai szervezeteket kért fel együttműködő partnernek, melyek tevékenységük során a hazai koreai popkultúra népszerűsítését eredményesen szolgálják. Így a teljes régiós középdöntő minden szakaszának előkészületi, adminisztrációs, technikai, lebonyolítási, marketing és személyi feltételeinek biztosítására a Home Made Asia szervezetének vezetőit (Németh Dávid, Molnár Viktória), a Hungarian Hallyu Headquarters munkatársait (Petrik Blanka és Bartók Rozi), valamint a Rule Ent. tánccsapat két tagját (Bárándi Rita, Szilágyi Gabriella) bízta meg.

A verseny hivatalos honlapja:
http://kbsworld.kbs.co.kr/kpopfestival/site2014/main/intro2014.html

 

Forrás: Koreai Kulturális Központ
,