A borvidék minden jelentős pincészete ott lesz az Egri Bikavér Ünnepen

Az Egri borvidék minden jelentős pincészete, csaknem negyven borászat várja a közönséget az Egri Bikavér Ünnepen Egerben, az Érsekkertben július 10. és 13. között – közölte az egri hegybíró szerdán.

Tarsoly József elmondta, hogy a 18. alkalommal megrendezett fesztiválon a 118 féle minőségi egri borhoz húsz étterem kínál egyedi fogásokat. A négynapos eseményen az egri bikavérek és az egri csillagok mellett a helyi termelők rozé borai is helyet kapnak.

Az egri hegybíró úgy fogalmazott: a rendezvény életében a nagykorúvá válás fontos mérföldkő. Felidézte, hogy immár négy éve az Érsekkert ad otthont az Egri Bikavér Ünnepnek, amely egyedi hangulatot ad a hevesi megyeszékhely legnagyobb borgasztronómiai fesztiváljának.

Tarsoly József kiemelte, hogy a fesztiválon – egy hosszabb távú megállapodás részeként – a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakemberei zsűrizik az ételeket. Varga Károly olimpiai és világbajnok mesterszakács, Ambrus György olimpiai bajnok mesterszakács és Barabás Zoltán, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnöke bírálja majd a kínált fogásokat.

“A legjobb étel kiválasztásánál az egyik legfőbb szempont az lesz, hogy az mennyire van szinkronban az egri bikavérrel, illetve az egri csillaggal” – mondta. Az eredményhirdetést szombaton este tartják, amikor megnevezik az Egri Bikavér Ünnep legjobb borát is.

A borgasztronómiai fesztivál kísérőrendezvényei között szombat délután a Gárdonyi Géza Színház előtt traktoros gyorsulási és szépségversenyt tartanak az egri borászok. A zsűriben Torgyán József, Wahorn András és Csernus Imre foglal majd helyet.

Tarsoly József kitért arra, hogy a zenei kínálat kialakítása során a szervezők a műfaji sokszínűségre törekedtek. Fellép a Mystery Gang, Majsai Gábor és a Pénzügyőr Big Band, a Group’N’Swing, a Hungariddim és a közelmúltban ismét Fonogram-díjjal jutalmazott egri Kerekes Band is.

Az Agria Nemzetközi Folkhétvége számos programjának is – a korábbi évekhez hasonlóan – az Egri Bikavér Ünnep ad otthont az Érsekkertben. Szombaton délután pedig, szintén az Érsekkertben az Egri Városi SI bokszolói ökölvívó csapattalálkozón mérik össze tudásukat az Erdei Zsolt szakmai felügyelete mellett működő Madárfészek Akadémia sportolóival.

Naprakész információkat az Egri Bikavér Ünnep honlapján, a www.bikaverunnep.hu oldalon  találnak az érdeklődők.

Forrás: MTI