„A zene meditáció. Az együttzenélés az egy játék, társasjáték” – Voodoopest – Lombos El Marci & Juhász Attila Jazz Quartet

Lombos Mártonnal (dalszövegíró és előadó) és Juhász Attilával (zongorista) első közös lemezük, a most megjelenő Voodoopest kapcsán beszélgettünk zenei pályafutásukról és annak helyéről, szerepéről az életükben.

Lombos Márton, Juhász Attila - Fotó: Lengyel Anita

Lombos Márton, Juhász Attila – Fotó: Lengyel Anita

Marci – ahogy barátai nevezik – gimnáziumi évei óta foglalkozik dalszövegírással és énekléssel. Nem kisebb előadók közvetítik gondolatait szövegei által, mint a Back II Black, Tóth Vera, Gáspár Laci, Takács Nicolas, Ádok Zoli, Harmonia Garden, Group’N’Swing vagy Náray Erika.

Juhász Attila zongoristaként aktív tagja a Budapest Jazz Orchestrának, a Juhász Attila Jazz Kvartettnek, együtt dolgozik olyan előadókkal is mint Kökény Attila, Náray Erika vagy Zséda. De rendszeresen hallhatják őt kávéházban is, hiszen ez az élete, a zene által szórakoztatni és örömet okozni.

Az első közös munkájukat még valamikor az ezredforduló környékén csinálták megrendelésre, és a többi már magától értetődő volt. Ma már nem csak zenészként inspirálják egymást, hanem a legjobb barátok is lettek.

Lombos Márton, Juhász Attila - Fotó: Lengyel Anita

Lombos Márton, Juhász Attila – Fotó: Lengyel Anita

– Hogyan jött létre a lemez?

Marci: – 2006-2007-ben már gondolkoztunk rajta, hogy csináljunk egy közös lemezt. Volt egy dalunk, a Jazz utca 10. négy évvel ezelőtt elhozta a 90.9 Jazzy dalversenyén az első díjat és megkapta a legjobb dalszöveg különdíját is. Rá egy hónapra elkezdtük a munkát a lemezen. Akkoriban én az előadói munkásságomat már magam mögött hagytam és „csak” dalszövegírással foglalkoztam, ezért nem is láttam már magamat a színpadon. De a díj akkora lendületet adott, hogy elkezdtem énektanárhoz járni és másfél éves kemény gyakorlás után újra alkalmasnak éreztem magam arra, hogy felénekeljem a lemezt. Felkészültem arra, hogy újra szerepet kapjak a színpadon.

Attila: – Marcinak van egy nagyon érdekes hangszíne, ami nekem mindig is nagyon tetszett. De nagyon jót tett neki a tanfolyam, folyamatosan, napi szinten gyakorolt. Így jött létre ez a lemez, amelyen összesen 24 zenész és egy 50 tagú kórus is közreműködött. Rap zene jazz kvartettel, ez volt a koncepció.

Lombos Márton, Juhász Attila - Fotó: Lengyel Anita

Lombos Márton, Juhász Attila – Fotó: Lengyel Anita

– Hogyan lehet ennyi embert csapatként motiválni?

Attila: – Fontos szem előtt tartani egy ekkora csapatnál, hogy mindenki különböző, de együtt tudjuk működni. Nem lehet tekintélyelvűséggel irányítani, csak szakmaisággal. Nincs lebeszélve, de megvannak a szerepek. Olyan ez, mint egy jól működő párkapcsolatban, ami az erősséged azt csinálod. A gyakorlati részekkel nem terhel Marci, mert tudja, nekem nehézséget okoz. A jazzben folyamatos, spontán zenélés van, mindenféle szabályok szerint és mindig kreatívan. Ez az én erősségem.

Marci: – Nem finomkodva, de finoman meg tudja mondani Attila hogyha valami nem tetszik. Ha van egy jobb ötleted azt bedobhatod, és ha nem tetszik a másiknak amit csinálsz, akkor sem úgy élem meg, hogy ez most rossz volt, hanem újragondolom, újrapróbálom. Olyan csapat vagyunk ahol mindenki fontos emberileg, szakmailag egyaránt.

Lombos - Fotó: Lengyel Anita

Lombos Márton, Juhász Attila – Fotó: Lengyel Anita

– Élőben hogy szólaltok meg ennyien?

Attila: – Megszólalunk alap felállásban is, egy nagybőgő, egy zongora és Marci, de jót tesz a hangzásnak, ha van pár vokalista és egy perkás.

Marci: – Ez egy olyan lemez és olyan produkció, ahol minden akusztikus. Mondhatnám, hogy egyetlen olyan hang sincs a lemezen, amit számítógéppel vettünk fel, de akkor nem mondanék igazat, mert egyetlen helyen van egy gépi csörgőhang.

Fotó: Lengyel Anita

Fotó: Lengyel Anita

– Kell menedzselni magatokat?

Marci: – Valamilyen szinten hiszek az önmenedzselésben, egy felkérést például tudni kell önmenedzselni. De nem nyomulni. Szerencsére mögöttünk, mellettünk áll egy csapat.

Attila: – Ilyen szempontból más egy szövegíró és egy zenész. Lehet attól van, hogy minden nap játszom, de ettől pörgősebb vagyok. Olyan típusú, akinek kell a sokszínűség, sokfajta zenét, sokféle szituációban és sokfajta embernek játszom, mert ebből tanulok. Azzal vagyok hiteles minden formációnál ahol dolgozom, hogy ott vagyok időben, felkészült vagyok és élvezem.

Juhász Attila - Fotó: Lengyel Anita

Juhász Attila – Fotó: Lengyel Anita

– Marci, te szövegíróként kezdted a zenei karrieredet. Mesélnél még erről?

– Gimnáziumban mindig úgy forgattam magam körül az energiákat, hogy én legyek a középpontban. Aztán bekerültem nagyon tehetséges zenészek, emberek közé és rájöttem a hiányosságaimra és visszafogtam magam. Akkor kezdtem komolyabban foglalkozni csak a szövegírással. Általában kész zenére írok szövegeket, a témában szabadkezet kapok. Imádom az érzést, amikor a szöveg akkor kezd el élni ha a zene mögé kerül. Ha eszembe jut egy jó sor, már keverem is a zenét a fejemben hozzá.

Lombos Márton - Fotó: Lengyel Anita

Lombos Márton – Fotó: Lengyel Anita

– Budapest a zene szempontjából is „vízfej” hazánkban?

Attila: – Budapest szuper hely rendezvényügyben. Akár világviszonylatban is. Pár éve vidék is igyekszik felzárkózni hozzá. Lenne kedvünk vidéken gyakrabban zenélni.

Marci: – Menni kell, kis klubokban, akár a fővárosban, akár kisebb településeken hirdetni kell a zenét és annak a szeretetét. Van egy tervem, az „Ötletszabászat”, ahol a kidolgozás folyamatát mutathatnánk be egymásnak akár különböző területekről nem csak a zenében. Megmutatni egy másnak azt, mi az amit én tudhatok, amit én gondolok és én azt hogyan csinálnám meg. Hiszek a gondolat teremtő erejében, és abban minden ugyanúgy működik csak más kerekedik ki belőle. Zene vagy beton mindegy…

A fiúk a nyáron sem unatkoznak, Marci kurzust vezet a Gitármánia táborban, Attila Jazz táborban oktat. Közben klubkoncertekre készülnek a Voodoopest lemezzel és az egyéb formációkban is találkozhatunk velük. Szerencsések, mert tehetségesek, jók abban amit csinálnak, és a legfontosabb, szeretik is. Attila képzőművésznek készült, Marci szövegírónak. Attila zongorista lett, Marci énekes. Ha hiszünk magunkban kellő szorgalommal és gyakorlással nagyot fordulhat az életünk.

Fotó: Lengyel Anita
Tóth Judit Nikoletta