Közösségi terek megújulására lehet pályázni a Let’s Colour kampányán

Lakóközösségek, civil szervezetek, óvodák, iskolák és önkormányzatok is pályázhatnak közösségi tereik megújítására a Let’s Colour Településszépítő Egyesület pályázatán június 1-ig. A nyertes 800 négyzetméternyi falfelület festéséhez elegendő festéket nyer.

A korábbi évek gyakorlatával megegyezően az egyesület idei felhívására bármely Magyarország területén élő közösség jelentkezhet. A pályázóknak a helyszínként szolgáló falfelületet, valamint a csapatot kell biztosítani, amelynek tagjai önkéntesként elvégzik a festést, a designterveket, a műszaki szakértőt és a festés teljes levezénylését az egyesület biztosítja – tájékoztatta a szervezet az MTI-t.

Ebben az évben a lélekszáma alapján a 10 ezer fő alatti és a 10 ezer fő feletti települések külön kategóriában versenyeznek.

A pályázat lezárását követően a nevezőkre három héten keresztül, június 2-tól 22-ig az interneten lehet voksolni. A kategóriák három-három legjobbja döntőbe kerül, a győzteseket zsűri választja ki.

2013-ban 38 pályázat érkezett az ország minden megyéjéből, a résztvevők ötvenezernél is több szavazatot gyűjtöttek. Tavaly az internetes szavazás alapján három győztest hirdetettek ki, egy pályázó pedig különdíjat kapott a Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara jóvoltából.

A pályázati kiírás részletei a www.letscolour.hu oldalon olvashatók.

A Let’s Colour projekt elsődleges célja, hogy színessé tegye a közösségek által nap mint nap használt tereket, legyen szó elhanyagolt városházáról, óvodáról, a falu orvosi rendelőjéről vagy akár egy lehangoló látványt nyújtó betonkerítésről.

Forrás: MTI