Magyar Tavaszi Fesztivál Londonban

Egész napos magyar kulturális fesztivált tartottak szombaton Londonban.

Tavaszi Magyar Fesztivál Londonban - MTI fotó: Deme Dániel

Tavaszi Magyar Fesztivál Londonban – MTI fotó: Deme Dániel

Az észak-londoni Arts Depot kulturális rendezvényközpontban kézműves vásár és könyvvásár, gyermekprogramok, ügyességi, társas, készségfejlesztő játékok, valamint magyar italok és ételek várták a látogatókat.

A nagyszabású, éjszakába nyúló rendezvényen több koncertet is rendeztek: gyermekműsort adott elő az Eszter-lánc mesezenekar, majd fellépett a Kontraband népzenei együttes, a Roy és Ádám Trió, a fesztivált pedig Palya Bea esti koncertje zárta.

Böröczky Ferenc, a rendezvény főszervezője, a londoni Magyar Művészeti és Kulturális Portál létrehozója az MTI-nek a fesztivál előtt elmondta: elsődleges célja a megjelenési lehetőség biztosítása fiatal, tehetséges magyar művészek számára. A szombati rendezvényt február óta szervezte, külső finanszírozási források bevonása nélkül, társával együtt saját tőkéjükből megelőlegezve a költségeket. „A hangsúly a magyar kultúra ápolásán, nemzeti identitásunk külföldön történő erősítésén, valamint a Londonban élő magyarok számára egy kapcsolatteremtő, kulturális és családi program szervezésén volt. E koncepció keretében a rendezvényen nem a profitorientáltáság volt a meghatározó, hanem a befektetés megtérülése” – tette hozzá.

A napközbeni programokra szóló jegy tartalmazott két koncertet a gyermekek számára, akik ingyen vehettek részt a rendezvényen.

Az esti programokra jegyet váltók szintén két koncerten vehettek részt. Roy és Ádám trióját követte Palya Bea bensőséges hangulatú fellépése.

Böröczky Ferenc a rendezvényt értékelve vasárnap mindazonáltal sajnálkozva állapította meg, hogy az igényes környezet, kedvező árak és változatos programok, koncertek ellenére is kevesen látogattak el az eseményre.

Forrás: MTI