A táncház napja – tánc- és énektanítással

A Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület idén is megrendezi a táncház napját. Szombaton a budapesti Liszt Ferenc téren ének- és tánctanítással, mesemondással várják az érdeklődőket.

Az Ady-szobor előtti színpadon egész nap tánc- és énektanítás lesz: az érdeklődők megismerhetik a buzai dalokat, a zoborvidéki, a moldvai, a rábaközi, a széki, a kalocsai és a görög táncokat. A kézműves foglalkozásokon csuhézással, madzagszövéssel, rongybabakészítéssel, az Írók Boltjában délelőtt 11 és 12, valamint délután 3 és 5 között mesemondással szórakoztatják a látogatókat.

Az esemény házigazdái, műsorvezetői olyan fiatalok lesznek, akik közül többen ismerősek lehetnek a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutatóból is. Délelőtt Markó Fruzsina és Szente János, délután Varga Veronika és Komáromi Kristóf lelkesítik a táncolni vágyókat.

A hivatalos záró mulatságot a Fonó Budai Zeneházban tartják, ahol az Erdélyi Zenészek klubjában Major Levente, Szász József, Szász Lőrinc, Papp István Gázsa, Kelemen László és Pávai István muzsikál – közölte a Hagyományok Háza az MTI-vel.

Idén – a színházi világnaphoz hasonlóan  – a világnak szóló üzenet is elhangzik majd, amelyet Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója fogalmaz meg.

A táncház napjához kapcsolódva csütörtökön 18 órakor a Deák Ferenc téren spontán össznépi kalotaszegi táncrend lesz, a talpalávalót a Pimasz zenekar és az Odor zenekar biztosítja.

Pénteken emléktáblát avatnak Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenész tiszteletére volt lakásánál, a budapesti Forint utca 3. szám alatt. Beszédet mond Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója.

Az első táncházat 1972. május 6-án Budapesten, a Liszt Ferenc téri könyvklubban tartották. Innen indult el az a mozgalom, amelynek hatására ma világszerte fiatalok százezrei fedezik fel őseik hagyományait. A táncház napját először 2012-ben rendezték meg.

Forrás: MTI