Óvodás kora óta képregény gyűjtő, közel 20 éve tanít német nyelvet, amatőr filmes, három idegen nyelvet beszél. Szalay Kristóffal a tavaly megjelent Deutsch mit Comics című német nyelvkönyve kapcsán beszélgettünk, amely egyedi formában, kifejezetten a képregényre helyezi a hangsúlyt, karikatúrákra, rejtvényekre és viccekre épül.
Szalay Kristóf
– Miért döntöttél úgy, hogy német nyelvkönyvet írsz, ráadásul elég rendhagyó formában?
Sz. K.: – Egy régi, gyerekkori álmomat valósítottam meg a képregényes nyelvkönyvvel. Azt sajnálom csak, hogy nem előbb csináltam meg, hiszen az ötlet már húsz éve a fejemben volt, de azt hittem, ilyen nyelvkönyv már létezik, csak én még nem találkoztam vele. Ráadásul már több mint 30 éve tanulok nyelveket képregényekből.
Első képregényemet négy vagy öt évesen vettem egy antikváriumában, amikor anyukámmal jöttem haza az oviból. Nagyjából egy évvel később fedeztem fel az újságosnál a Ludas Matyit és így ismerkedtem meg a karikatúrákkal: szerelem volt első látásra. Míg egy mondatot pár másodperc alatt elolvashatunk, addig egy jó karikatúrát percekig lehet csodálni. Egyrészt, mert lenyűgöz a rajz grafikai megvalósítása, másrészt, mert a szöveg nélküli karikatúráknál sokszor elgondolkodtat a rajz mögöttes üzenete. Régen szinte mindent megvettem, hogy színes legyen a palettám, most már csak a kedvenceimet veszem, de azokból is akad vagy 20-30 és mindig fedezek fel új kedvenceket. Jelenleg négy idegen nyelven (német, angol, holland, francia) olvasok képregényeket, úgyhogy nyelvgyakorlás szempontjából ez a hobbi kifejezetten hasznosnak mondható. Gyűjteményemben körülbelül 1500 karikatúrakönyv, több ezer képregény és vicclap található. Időm sajnos még nem volt mindet elolvasni, de napi 20-30 perc azért jut az olvasásra. Szerencsére a karikatúrákat – műfajából adódóan – egy-két perc alatt is „végig lehet olvasni”, valamint rengeteg egyoldalas képregényeket tartalmazó kötetem van, így nem kell félbe hagynom a történetet, ha szűkös az időm.
Majdnem húsz éve tanítok németet és eddigi óráimra is rendszeresen vittem be képregényeket, hogy a néha száraz tananyagot feldobjam valamivel. Ezeket az órákat a diákok – és én is – sokkal jobban élvezték, így nekiláttam egy olyan nyelvkönyvet keresni, amiben kizárólag viccek, képregények és karikatúrák vannak. A neten több nyelven is rákerestem a „képregényes nyelvkönyv” kulcsszavakra, de semmit nem találtam, így „kénytelen voltam” megírni azt a nyelvkönyvet, amit egyébként már majdnem húsz éve kerestem.
Nyugodtan kijelenthetem, hogy ez a világ első képregényes német nyelvkönyve. Lassan másfél éve tesztelem a könyvet a diákjaimnál és nagyon pozitívak a visszajelzések. A legfontosabb, hogy többen állítják: otthon is előveszik a könyvet, és szívesen forgatják akkor is, ha nem a házi feladatot kell megcsinálniuk.
– Híres karikaturisták közreműködtek a könyv elkészítésében. Mit szóltak hozzá, amikor megkerested őket ezzel az ötlettel?
Sz. K.: – A rajzolókat szerencsére nem kellett sokat győzködni: 2000-ben közreműködtem a Humorlexikon megírásában (szerkesztő: Kaposy Miklós), ahol a karikaturisták szócikkeit írtam. Így ismerkedtem meg a magyarországi rajzolók krémjével és amikor megkerestem őket az ötlettel, rögtön igent mondtak a közös munkára. A főleg egyoldalas képregényeket úgy írtam meg, hogy a szövegben benne legyenek a témához kapcsolódó legfontosabb szavak és az ahhoz tartozó nyelvtani struktúrák. De arra is ügyeltem, hogy a végén legyen csattanó, mert egyébként a képregény hamar érdektelenné válik. A rajzolóknak átküldtem a képregény szövegét és azt, hogy mi legyen látható az egyes képkockákon, de ezen felül szabad kezet kaptak: a figurák és az egyes kockák megvalósítása az ő kreativitásukat dicséri. Nagy kiadókat is megkerestem az ötlettel, alapvetően mindenki biztatott és támogatott, de aztán mégis egy kisebb cég vállalta a könyv kiadását. Túl sok kompromisszumot kellett volna ugyanis kötnöm, ami ellentmond az egyén művészi szabadságával.
– Magyarországon nincs kifejezett képregény kultúra. Szerinted mi ennek az oka?
Sz. K.: – A rendszerváltás előtti évtizedekben nálunk a képregény kifejezetten “lenézett”, gyerekes műfajnak számított. Az újságosnál a választék ehhez mérten erősen visszafogott volt. Szerencsére az antikváriumok remek lelőhelynek bizonyultak: számos, skandináv nyelvterületre szánt képregényt ugyanis itt Magyarországon nyomtattak és néhány példány mindig kikerült a nyomdából. Az újságosnál kapható volt még a francia Pif, mert azt a francia kommunista párt adta ki. Kertész Sándor erről az időszakról biztosan többet tudna mesélni, hiszen remek könyvet írt a magyarországi képregényes viszonyokról (Comics szocialista álruhában).
Szerencsére a képregény megítélése az elmúlt évtizedekben sokat változott és lassan itthon is helyén kezelik a műfajt, hiszen egyre több képregényes rendezvényt szerveznek, és a látogatók száma is folyamatosan nő. Azonban véleményem szerint még pár évnek, évtizednek el kell telnie, hogy úgy viszonyuljunk a képregényekhez, mint mondjuk, azt a belgák teszik. 2011-ben Brüsszelben jártam, kizárólag azért, hogy feltérképezzem az ottani képregényboltokat és ellátogassak Európa első képregény múzeumába. Elképesztő, amit a belga fővárosban tapasztaltam: szinte minden utcasarkon találkozhatunk képregény-figurákkal, hol szobor, hol tűzfal-grafika formájában. A képregényt ott és Nyugat-Európában a „kilencedik művészetnek” tartják, a rajzolókat pedig megbecsülés övezi. Ehhez képest 1993-ban, amikor az egyetemen a tanárnő azt kérte, hogy mondjunk irodalmi műfajokat, felvetettem a képregényt, mire az egyetemi oktató kijelentette: az nem irodalom. A képregénynek ilyen szélsőséges megítélése talán már csak a múlté… legalábbis reménykedjünk.
– Milyen korosztálynak ajánlod a könyvet?
Sz. K.: – 13 év felett szinte bárkinek, aki vevő a kicsit morbidabb humorra és vizuális típus. A kisgyerekeknek szánt nyelvkönyvekben egyébként is találunk képregényeket, de a nagyobbakra és a felnőttekre eddig senki sem gondolt. Ezért is céloztam meg ezt a korosztályt, no meg azért, mert gimnáziumban tanítok és diákok egyre nehezebben motiválhatók. A “Deutsch mit Comics” képregényei és rajzai egyébként egy vicclapban is megállnák a helyüket (a karikatúrák egy része például másodközlés magyar vicclapokból), ez volt az alapkoncepció lényege is: a diák ne érezze azt, hogy tankönyvet lapozgat, hanem egy viccújságot német-magyar szószedettel és némi kiegészítő feladattal.
– Tervezed a nyelvkönyv második részét, amelynek a készítésébe szeretnéd bevonni a diákokat is. Mesélnél erről részletesebben?
Sz. K.: – A tervek szerint idén szeptemberben jelenik meg a második kötet, jelenleg annak a mintegy 40-45 oldalnyi képregénynek a megírásán dolgozom, ami majd a kötet alapját képezi. Egy ideje azon gondolkoztam, hogyan lehetne még jobban bevonni a diákokat a könyv készítésébe és így jött az ötlet: hirdessünk rajzpályázatot a második kötethez. Készítsenek a diákok rajzokat és stripeket a második kötet témáihoz, a legjobb rajzokat pedig egy kiállítás keretében bemutathatnánk. Sőt! A legeslegjobb rajzok még a második kötetbe is bekerülhetnének! Az első kötetben is rajzoltak már régi tanítványaim, ettől a rajz-állomány még színesebb és érdekesebb lett. Diákként megjelenni egy könyvben, azt hiszem, elég jó motiváció, arról nem is beszélve, hogy talán felfedezhetünk ez által olyan rajztehetségeket, akik gondoskodnak majd a képregény rajzolók utánpótlásáról kis hazánkban.
– Több filmet is rendeztél már. A Nomen est Omen, avagy Reszkess Szabó János! című alkotásod elnyerte a 2004. évi, a Deus ex Machina a 2006. évi Budapesti Független Filmszemle legjobb filmjének járó díját. Dolgozol most valamilyen filmen?
Sz. K.: – Éppen tíz éve, hogy a Nomen díjat nyert, így elgondolkodtunk egy jubileumi remake-n is, de lehet, hogy arra még egy-két évet várni kell. Eredetileg filmrendezőnek készültem, végül hobbi-rendező lettem, de nem bánom, mert csak olyan filmbe vágok bele, ami tényleg érdekel, és amiben van valami “újszerű”. A filmes tervek most a könyv miatt parkolópályán vannak, épp egy forgatókönyv elején jártam, amikor jött a “kényszerszünet” és elkezdtem a nyelvkönyvet. Ebből is látszik, hogy soha nem terveztem a nyelvkönyvírást, csak véletlenül “közbejött”, mert kezdtem marhára unni az óráimat és valamit tenni kellett. Ha befejeztem a Deutsch mit Comics harmadik kötetét is, visszatérek a forgatókönyvíráshoz, mert van legalább 3-4 filmötletem, amivel érdemes lenne foglalkozni. A fiókban egy teljesen kész forgatókönyv csak időre és producerre vár és van két félig kész szinopszis, amit szintén érlelni kellene még…
Fotók: Szalay Kristóf engedélyével
V.-Tóth Erika
Bővebben a könyvről: http://www.deutschmitcomics.com/
https://www.facebook.com/DeutschmitComics?fref=ts