Két világ találkozása: amikor Mike Tyson és Tolsztoj együtt alakítja egy ember jellemét

2014. február 21-én este az Alexandra Könyvesház Pódiumán Popovics Tamással Szegő András újságíró, publicista beszélgetett első, nemrégiben megjelent Csavargó élet című regénye kapcsán.

csavargo eletSzegő András humoros és baráti hozzáállása a beszélgetéshez az egész estét olyan hangulatba varázsolta, amit nehéz lett volna felülmúlni. Komoly dolgokról volt szó, de nevetéssel megfűszerezve.

Popovics Tamás személyében egy nagyon jó kiállású, érzékeny és ami talán a legfontosabb,  egy önmagával is szembenéző embert ismerhettünk meg a közel két órás beszélgetés alatt. Mondhatnám: a test, a lélek és a szellem harmóniája lakozik benne. Nem ismeretlen helyzet, hiszen Hemingway óta létezik a világ történetében a jelenség:  „A bokszoló aki ír, az író aki bokszol.”

A sikeres sportember mesélt arról, hogy a könyvek szeretete gyermekkorától kezdve nagyon komoly része volt az életének, hiszen édesanyja minden este klasszikusokat olvasott neki és testvérének elalvás előtt. Később ő maga is kereste azt az örömet, amelyet egy-egy könyv megismerése okozott számára: „A hátsó sorban ültem az iskolában és a karomra borulva az ölemben lévő könyvet olvastam.„ 

Az este folyamán megtudhattuk, hogy a magát szellemi szabadfoglalkozásúnak gondoló Popovics Tamás kedvenc írója Lev Nyikolajevics Tolsztoj, kedvenc sportolója Mike Tyson. Két külön világ, amely együtt alakította a jellemét. A könyv megírását élete egy igen nehéz szakaszában kezdte, de saját bevallása szerint a legnyugodtabb pillanatokat szerezte vele önmagának. Az összegyűltek előtt mondott köszönetet testvérének és közeli barátainak, amiért támogatták a regény létrejöttében.

Hogy miként tudott a csillogásból, az arénából visszavonultabban is kiteljesedni egy ember élete, az kiderül a regényből.

Tóth Judit Nikoletta írása

Popovics Tamás: Csavargó élet, Alexandra Kiadó, 2013