A bohózat Bachja a Madáchban – Feydeau

A Madách Színházban 2014. január 31-én mutatják be George Feydeau Kézről kézre című bohózatát Hamvai Kornél átdolgozásában, Réthly Attila rendezésében.

x_DSC04068

A történet szerint a párizsi házaspár makulátlan nappalijában a gramofon fölveszi azt is, amit nem kéne. Apró gikszer — szétesik tőle a világ. Férjek, feleségek, szeretők és udvarlók menekülnek egymás karjába és egymás karjából, hogy minden reményteli fordulattal egyre nagyobb bajba kerüljenek. A spicces szomszédot ez nem izgatja: ő csak a ruháját keresi pisztollyal a kézben. Madame Chanalnak fölrémlik a tanulság: „Ha néha be lehetne iktatni egy szeretőt, mindjárt több lenne a hűséges feleség.”

gerendas-csaladi-zenekar-koncertje-a-holdvilag-kamaraszinhazban-2015-februar-5-en-foto-batar-beata

Ady Endre megnézte a darabot Párizsban, és azt írta: „E bolondos, könnyű darab felett a hangulatok tarka illatfelhői lengenek. Nevessenek, de egy helyütt a darabban szinte megható, nemes poézis strófái csöngenek. Merészen kacérkodik néha a legszivárványosabb filozófiával, sőt magával az irodalommal…”

Egy évvel később, 1905-ben Ady megnézte a darabot Budapesten is: „Feydeau úr, ez az elmés ember annyi intelligenciával még nem volt elmés, mint e darabjában. És micsoda őrületesen bolondos helyzetek és figurák. Szikrázott úgy, hogy a szikrák rózsacsokrokat rajzoltak. De azért nem volt ez egészen léha este. Feydeau könnyek között tréfált. Hölgyek, urak, még Feydeau-t sem lehet mindig egyformán játszani.”

Sári Edina írása
Fotó: Kaunitz Miklós

Georges Feydeau: Kézről kézre
Fordította és átdolgozta: Hamvai Kornél

Bemutató: 2014. január 31.

Szereposztás:
Émile Renaux – Nagy Sándor
Francine, Chanal felesége – Pikali Gerda
Alcide Chanal – Hujber Ferenc
Coustouillu, politikus – Magyar Attila
Sophie, Renaux felesége – Balogh Anna
Plantelup, nyomozó – Székhelyi József
Hubertin     Barabás – Kiss Zoltán
Belgence – Barát Attila
Germal, rendőr; Lapige, kőműves; Étienne – Pusztaszeri Kornél
Auguste Ekanem – Bálint Emota

Alkotók:
Díszlettervező: Csanádi Judit
Jelmeztervező: Szűcs Edit
Zenei szerkesztő: Kocsák Tibor
Szcenikus: Szűcsborus János
Világítástervező: Pittner József
A rendező munkatársa: Kutschera Éva
Rendező: Réthly Attila