Elveszettség és erotika – A Duda Éva Társulat előadásai

A Duda Éva Társulat két meghatározó előadása látható újra novemberben. A Lábán Rudolf díjas Lunatika a társulat alapító előadása, most ünnepli 4. évfordulóját, a bemutató óta töretlenül repertoáron van. Több külföldi fesztiválon is megmutatkozott, Horvátországtól, Szlovénián át, egészen Romániáig volt látható.

A zsigeri ösztönvilágban kalandozó Faun pedig a bensőséges Bethlen Téri Színházba kapott meghívást a Sissi Őszi Tánchétre. Erotika, magány, kitaszítottság, 18 éven felüli nézők számára.
Most mindkét előadás új szereplőkkel!

LUNATIKA
November 12-13. 20h, MU Színház

A vándor hajszálon egyensúlyoz éberség és álom között.
Ahol a hold az úr, a tudat ködös, kómaszerű tompaságba vész.
Holott az ébredés pillanata változás, eszmélés, újradefiniálás.
Azonosítás.

A Lábán Rudolf díjas előadás 4. évfordulóját ünnepli.

„Hihetetlen erő sugárzik a színpadról: hullámzik a tér, ritmusra múlik az idő. A nézők kapnak tehát némi ízelítőt, kóstolót – 48 percet – testi létük „örökkévalóságából”, a jelenlét fokozhatatlan intimitású, minden közvetítést nélkülöző, önfeledt öröméből, élvezetéből” Hegedűs Sándor, Zene, Zene, Tánc

Az előadás az ébrenlét és álom határmezsgyéjével foglalkozik, ehhez kapcsolódóan az éberség, tudatosság, az öntudatra ébredés és az öntudatlanul megélt, sodródó élet kontrasztja, egymásnak feszülése áll a produkció  középpontjában.

Duda Éva Társulat - Lunatika

Duda Éva Társulat – Lunatika

A darab kísérletet tesz egy feltételezett jövőbeli világ megidézésére. Célja, hogy belehelyezze a táncosokat és a nézőket ebbe a furcsa környezetbe, melyben három világ találkozása, ütköztetése történik: a tegnap, a ma és a holnap karol egymásba. Bár az előadás első ránézésre leginkább a jelen és a jövő foglalkoztatja, azonban ahhoz, hogy ezek értelmet nyerjenek, elengedhetetlen a múlt kutatása, hogy onnan elindulva vezessen az utunk a jelen öndefinícióján keresztül egy felfedezetlen, ismeretlen vidékre. Így aztán az ismerős jelen és a felderengő-felderítendő jövő hátterében ott lappang egy archaikus, ősi szerepköröket hordozó, mitologikus világ is, amely voltaképpen a múlt értékeit hordozza. Az előadást akár fiktív időutazásnak is nevezhetjük, ahol hirtelen mindhárom sík egymás mellett terem a porondon.

Duda Éva Társulat - Lunatika

Duda Éva Társulat – Lunatika

„…Kunert Péter lüktető zenéje úgy húzza a szereplőket maga után, mintha csak örvénybe csalogatná őket… A szereplők mintha félálomszerű, hipnotikus állapotban, bódultan, szinte vaktában cselekednének, és mégis (vagy éppen ezért) egy-egy pár percnyi találkozáskor rögtön megmutatkoznak az adott kapcsolat legintimebb mélyrétegei…” Tóth Ágnes Veronika, Élet és Irodalom

Duda Éva Társulat - Lunatika

Duda Éva Társulat – Lunatika

Előadók, alkotók: Bora Gábor, Csuzi Márton, Grecsó Zoltán, Egyed Beáta, Lázár Eszter, Mészáros Máté, Simkó Beatrix
Fénytervező: Kovács Gerzson Péter
Vetítés, videó: Gothár Márton
Produkciós asszisztens: Czveiber Barbara
Produkciós munkatárs: Máriás Petra
Zeneszerző: Kunert Péter
Jelmez, Koreográfia: Duda Éva

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága, NKA, MU Színház, Táncélet.hu, FÜGE, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

FAUN
November 18. 19:30, Bethlen Téri Színház
Sissi Őszi Tánchét keretében

Duda Éva Társulat - Faun

Duda Éva Társulat – Faun

A Faun az állati, misztikus, mitologikus szélsőségek, mesebeli karakterek irányába vezet, ahol a fantázia elvarázsolt, egyszerre elbűvölő és néha sötéten fenyegető világa kap nagyobb teret. Mindeközben a Faunban nagyon izgalmas a mássága, kiválasztott ugyanakkor áldozati léte. És miután szinte minden értelmes közeg sajátja a kirekesztés: a környezete vagy felemeli és rajongva csodálja vagy kilöki magából az oda nem illőt, a tőle eltérőt, a másként viselkedőt, az idegent.

A legendás múlt századbeli előadás látványos és korszerű adaptációja.

Duda Éva Társulat - Faun

Duda Éva Társulat – Faun

„…jellemző, hogy elsőként az árnyéka bukkan fel ennek a furcsa lénynek. Mintha egy ősöreg, göcsörtös fa ébredezne évszázados álmából, egy elátkozott, vadromantikus szellemalak, aki magával viszi az eltikkadt, magára hagyott, elárvult testet, mindazt, ami még megmaradt ebből a valaha büszke, vad, törékeny lényből.” Tóth Ágnes Veronika, Revizor Online

Táncművészek: Egyed Beáta, Téri Gáspár, Lázár Eszter, Simkó Beatrix, Csuzi Márton, Grecsó Zoltán
Produkciós asszisztens: Czveiber Barbara
Díszlet: Duda Éva
Jelmez: Masa Richárd
Fénytervező: Kovács Gerzson Péter
Vetítés, Videó: Gothár Márton
Képgrafikus művész: Lévai Ádám
Zeneszerző: Kunert Péter
Koreográfus: Duda Éva

Duda Éva Társulat - Faun

Duda Éva Társulat – Faun

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, NKA, Nemzeti Táncszínház, Táncélet.hu, Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága, Közép-Európa Táncszínház, Mekka-Interaktív
Az előadás a Duda Éva Társulat és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója.

Az előadást 18 éven felüli nézők számára ajánljuk!

Fotók: Dömölky Dániel
www.evaduda.net