Koncz Zsuzsa bemutatta új albumát

Tündérország címmel készült el Koncz Zsuzsa 38. lemeze, 12 új, illetve korábbi felvételeken nem szereplő dal kapott helyet rajta. A CD-n hallható két olyan megzenésített vers is, amelyek zenéjét a tavasszal elhunyt Bódi László Cipő írta.

A Tündérország címadó dalának szerzői Maróthy Zoltán és Bródy János, rajtuk kívül Koncz Zsuzsa pályafutásának tanúi, alkotótársai teszik teljessé a különleges anyagot.

„Ahogy halad az idő és a körülöttem kavargó világ radikalizálódik, én is élesebben fogalmazok. Korábban tartottam a Tóth Krisztina Repülő vagy József Attila Világosítsd föl című verséből készült dal eléneklésétől, mostanra készen álltam arra, hogy mindkettőt elénekeljem. A Tündérország című albummal fontos munkát adok ki a kezemből” – hangoztatta a keddi lemezbemutatón Koncz Zsuzsa.

A Repülő és az Árad a szeretet (az utóbbi versét Müller Péter Sziámi írta) Bódi László Cipőtől maradt nála, de úgy érezte, ezek a dalokat el kell juttatnia az igazi címzettekhez, a közönséghez – fűzte hozzá az énekesnő.

Cipő halálát drámai fordulatként élte meg, mégis ez indította arra, hogy megkeresse Závodi Gábort, és elkezdjenek dolgozni, felvegyék e két dalt. Mintegy három hét alatt összegyűlt egy albumra való anyag. Bródy János Nyáréjszakán a 67-es úton címmel Cipő emlékére írt egy számot.
Závodi Gábor, Gerendás Péter, Tolcsvay László, Lerch István, Bornai Tibor munkái kerültek még a korongra, valamint egy Illés Lajos-dal, a Lehetett volna című, amelyet ugyan sokszor énekelt, de még sosem vett lemezre. Az A sárkányok földjén című számból egy három és fél perces rádiós változat is készült – bár ahogy az énekesnő elmondta, az elektronikus médiumok az utóbbi években szinte semmiféle érdeklődést nem mutattak a munkái iránt. Ugyanehhez a dalhoz egy rövid klip is tartozik, amely a hivatalos Facebook-oldalán látható.

„Nagyon kedvemre van az eredmény, bár kétségek között indultunk” – mondta el Koncz Zsuzsa. A közönség élőben 2014. március 14-én ismerheti meg az új album tartalmát az énekesnő 10., jubileumi nagykoncertjén, az Arénában.

Az estre Szörényi Leventét, Bródy Jánost és Tolcsvay Lászlót hívja vendégként és barátként a színpadra – mondta el Koncz Zsuzsa, hozzátéve, hogy most is nagy kihívás számára: miként talál egymásra a színpad és a közönség. „Akárhogy is vitáztunk néhány kérdésben Leventével, mi egy életre összetartozunk, hiszen a pályánk kezdetén arra szövetkeztünk, hogy a Szörényi-Bródy-dalokat eljuttassuk a közönséghez.”

„Egy ilyen koncertre felkészülni komoly szellemi-fizikai teljesítményt követel – hangsúlyozta Koncz Zsuzsa -, hiszen a közönség vár bizonyos dalokat, és neki is vannak elképzelései. Egy biztos, a Tündérország anyaga lesz az igazi meglepetés március 14-én.”

Forrás: MTI