Útközben – Szabó Tibor estje

Időpont: 2013. november 9. (szombat), 19 óra
Helyszín: Weöres Sándor Színház, nagyszínpad

„Énekelni támadt kedvem. És mesélni. Mesélni a születésről és az elmúlásról, a gyerekkorról és az ifjúságról, és persze a felnőttkorról. Vagyis mindarról, ami egy emberrel az élete során megtörténik, illetve megtörténhet(ne). És mivel énekelni támadt kedvem, a meséléshez dalokat hívok segítségül. Dalokat, amelyek helyettem mondanak el gondolatokat és érzéseket, amelyekről egyébként csak úgy nem beszélnék, mert a beszéd szegényes, a dalok pedig – a zene és a szöveg költőisége révén -, többnyire szebben mesélnek, mintha én mondanám. Persze néha megpróbálok majd beszélgetni is a dalok között, ígérem, hogy keveset.” – Szabó Tibor

Útközben: Szabó Tibor önálló estje

Útközben: Szabó Tibor estje

Közreműködők:
Berki Antal – hegedű
Korponay Zsófi – ének
Kovács Attila – basszusgitár, bőgő
Müller Péter – zongora, billentyűk
Peltzer Géza – harmonika
Vasas József – dob, ütőhangszerek
Völgyi Attila – gitárok
A dalok válogatásában Harangi Mária segített, az összekötő szöveg és a történet megírása Ostyola Zsuzsa érdeme.

Jegyár: 2.000 Ft

Forrás: Weöres Sándor Színház

weöres-300x221

,