Mackókiállítás a bábszínházban

Vezetéssel tekinthetik meg az érdeklődők a 101 kismackó (és néhány ráadás) című kiállítást vasárnap a Budapest Bábszínház Koós Iván Galériájában.

Fotó: Kaunitz Miklós

Fotó: Kaunitz Miklós

A 2014. január végéig látogatható tárlat az Állami, majd a Budapest Bábszínház színpadán korábban és jelenleg „játszó” mackóbábokat mutatja be, és a színház egykori dramaturgja, Lázár Magda mackógyűjteményének egyes darabjait is megtekinthetik az érdeklődők – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

A legrégebbi medve az 1953-as Hófehérke és a hét törpe epizódszereplője volt, a legfiatalabb macik pedig a jelenleg is műsoron levő Hajnali csillag peremén című előadásban „lépnek fel”. A bábok legtöbbjét Gábor Éva jegyzi, de a tervezők között megtalálható Ambrus Imre, Bródy Vera, Dánielffy Tibor, Koós Iván, Vlagyimir Korgogyinov, Lévai Sándor, Mátravölgyi Ákos, Ősz-Szabó Antónia, Sipos Katalin, Sisak Péter és Sóti Klára is.

A bábok és macik mellett a látogatók Agócs Írisz Tandori Dezső két kötetéhez készült – Medvék minden mennyiségben, Medveálom madárszárnyon – illusztrációit és Marék Veronika Boribon-sorozatát is megtekinthetik.

Az idei évad újdonsága a kiállításokhoz kapcsolódó tárlatvezetés, amelyen az érdeklődők kézbe vehetik a bábokat és megismerhetik keletkezésük történetét: október 27-én a Boribon és Annipanni című előadás előtt, november 10-én a Fehérlófia, december 15-én pedig a Diótörő előtt várják az érdeklődőket.

Forrás: MTI