Megjelent a MúzeumCafé 37. száma

Körkép a vidéki múzeumok helyzetéről a megyei rendszer megszűnése után, illetve raktározási és állagmegóvási helyzet a hazai múzeumokban. Guy Cogeval, a Musée d’Orsay igazgatója a párizsi intézmény hamarosan nyíló magyar képzőművészeti kiállításáról, illetve Fabényi Júlia a budapesti Ludwig Múzeum új terveiről. A berlini Museumsinsel intézményeinek megújulásáról, illetve két sikeres hazai vidéki múzeumról. A fertődi Esterházy-kastély kapcsán felmerülő eddig megválaszolatlan kérdésekről, illetve egy budapesti tanár egyedülálló Ady-gyűjteményéről. Minderről, illetve még sok minden másról is az ezúttal egy valóban egyedülálló címlappal megjelent új MúzeumCaféban.

image001

A címlapon ezúttal egy igazi különlegesség látható: Bukta Imre Vidéki művészek közmunkában című munkája itt és most tekinthető meg először nyilvánosan, hiszen a művész a képet a szerkesztőség felkérésére kifejezetten a MúzeumCafé mostani számának címlapjára készítette. (Október 30-tól a Viltin Galéria Bukta Imre és Teodor Graur-kiállításán azonban majd élőben is bemutatkozik a lap inspirálására született festmény.)

A bevezető szokásos színes-képes hazai és nemzetközi hírösszefoglaló, kiállítás-, weboldal- és könyvajánlók után a Múzeumguide rovatban ezúttal a hazai múzeumok raktározási és állagmegóvási helyzetét, problémáit, és azok lehetséges megoldási módjait térképezi fel a lap. Ehhez kapcsolódik a Disputa is, amelyben gyűjteménykezelő és restaurátor-szakemberek mondják el a véleményüket arról, hogy milyen feladatok elvégzésére és hogyan kell majd alkalmassá tenni szerintük a tervezett budapesti raktár- és restaurátor-központot. A Műhelyben folytatódik határainkon túlra került egykori magyarországi műtárgyletétek története: ezúttal a Marosvásárhelyre került anyagot és annak sorsát ismerhetik meg az olvasók; eddig megválaszolatlan kérdéseket vet fel a szakember a fertődi Esterházy-kastély kapcsán; a lap Berlinben élő szerzője a Museumsinsel intézményeinek megújítását célzó Masterplan jelenlegi állásáról és a még várható gyűjtemény-költözésekről számol be; a párizsi Musée d’Orasay kiállításáról szóló beszámolóból az amerikai Hays-kollekció története és anyaga ismerhető meg; végül a Bécs és Wroclaw után jelenleg a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható Ganümédesz-projekt hátteréről lehet műhelytitkokat olvasni.

A Posztamensre a szerkesztőség ezúttal a hazai vidéki kiállítási intézményeknek a megyei múzeumi rendszer megszüntetése utáni állapotának alapos körképét helyezte. A Múzeumnegyedben először Pécsre, a Zsolnai negyed kiállításaira vezet az út, majd – részben a Posztamenshez kapcsolódva – két sikeres vidéki intézményben, a sárvári Nádasdy Ferenc és a szerencsi Zemplén Múzeumban tehet virtuális sétát az olvasó. A Múzeumőr rovatban előbb Guy Cogevalt, a Musée d’Orsay igazgatóját szólaltatta meg a szerkesztőség, aki a hamarosan megnyíló magyar kiállításukról és a magyar kultúra iránti érdeklődéséről is beszél; F. Petres Éva régész, a székesfehérvári István Király Múzeum hosszú éveken át volt igazgatóhelyettese a rendszerváltás előtti évek múzeumpolitikai viszonyaiba nyújt bepillantást személyes tapasztalatai alapján; Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum idén kinevezett igazgatója az intézménnyel kapcsolatos terveibe avat be; végül megismerhetik az olvasók Gazdag Istvánt és az ő fantasztikus Ady-relikviagyűjteményét. A lapot szokás szerint minden anyagának angol nyelvű összefoglalói zárják.

A többszörös hazai és nemzetközi dizájndíjas MúzeumCafé legújabb száma kapható az Inmedio és a Relay kiemelt újságos boltjaiban, a nagyobb könyvesboltokban, valamint a múzeumshopokban.

Forrás: Szépművészeti Múzeum