Európai Filmdíj: megvannak az elsőfilmes jelöltek

Kiválasztották az Európai Filmakadémia (EFA) elsőfilmes alkotókat elismerő díjának jelöltjeit.

Az öt jelöltet a Filmakadémia bizottsága választotta ki az első nagyjátékfilmjükkel jelentkezett európai filmesek közül. A bizottság munkájában részt vett Kántor László, az EFA magyar igazgatósági tagja és a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) három tagja is – tájékoztatta az EFA hétfőn az MTI-t.

A 2013-as európai felfedezettek közé került a svéd Gabriella Pichler Ata sova dö (Enni, inni, meghalni) című, a Velencei Filmfesztiválon közönségdíjjal kitüntetett drámája, Mikael Marcimain Call Girl című svéd-norvég-ír-finn koprodukciós alkotása, amelyet a Torontói Filmfesztiválon a nemzetközi kritikusok FIPRESCI-díjjal ismertek el, továbbá Valeria Golino Brüsszelben Cannes-ban és Olaszországban is díjazott Miele (Méz) című olasz-francia drámája. A további két jelölt: az Oh Boy című német vígjáték, Jan Ole Gerster munkája, amely több nemzetközi filmfesztiválon és a Német Filmdíjon eredményesen szerepelt, valamint a spanyol Neus Ballús La plaga (A dögvész) című filmje, amely a februári Berlinalén történt bemutatkozása óta szintén több filmmustrán megfordult.

A mezőnyből az Európai Filmakadémia teljes tagsága szavazással választja ki az idei győztest. Tavaly egy anya nélkül nevelkedő, kismadárral barátkozó tízéves kisfiúról szóló holland alkotás, Boudewijn Koole Kauwboy című filmje nyerte a díjat.

Az Európai felfedezett 2013 – FIPRESCI-díjat az Európai Filmdíjak kiosztásának gáláján, december 7-én Berlinben nyújtják át. A ceremónia élőben megtekinthető lesz a www.europeanfilmawards.eu honlapon.

Forrás: MTI