Megnyílt a 60. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A Vásárhelyi Őszi Tárlat minden évben a kortárs magyar képzőművészet országos találkozója – hangoztatta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár a jubileumi, 60. kiállítás megnyitóján, Hódmezővásárhelyen.

Az elmúlt hatvan esztendő nem volt könnyű, hosszú viták övezték – főként az 1970-es, 1980-as években – a Vásárhelyi Őszi Tárlat súlyát és szerepét. A kiállítás létjogosultságát ma már senki nem kérdőjelezi meg – tette hozzá a politikus.

Mindenki, aki minőséget képvisel és vállalja Tornyai János szellemei hagyatékát, az lehetőséget kap a bemutatkozásra Hódmezővásárhelyen közölte az államtitkár.

Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója megnyitójában emlékeztetett arra, az első – Galyasi Miklós múzeumigazgató, Kurucz D. István és Almási Gyula Béla festőművészek, valamint Szabó Iván szobrászművész által kezdeményezett Őszi Tárlat a Hódmezővásárhelyen élő, illetve a város művésztelepein vendégeskedő alkotók kiállítása volt.
Már az első tárlatok díjai is mutatták a képzőművészeti seregszemle országos jelentőségét – tette hozzá.

„Az első évben nemzeti szobrászatunk egyik akkori legnagyobb mestere, Medgyessy Ferenc kapta a Tornyai-plakettet, a következő év fődíjasa pedig a friss Kossuth-díjas Barcsay Jenő volt” – közölte a főigazgató. A szakember hangsúlyozta: a tárlat meghívásos és beadásos rendszerű szervezésével sikerült elérni, hogy a kiállításnak arca, szerves fejlődéstörténete, mi több, szellemi közössége van.

A jubileumi kiállításra rekordszámú, 768 alkotás érkezett, ezek közül a közönség 194 művész 262 műalkotását láthatja december elejéig az Alföldi Galériában.

A kiállítás megnyitóján mintegy húsz elismerést adtak át. A fődíjat Orbán Viktor miniszterelnöktől és Almási István polgármestertől Czene Márta festőművész vehette át. Az idén első ízben odaítélt a hódmezővásárhelyi önkormányzat és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított – Rudnay Gyula-ösztöndíjat Jagicza Patrícia Linda festőművész kapta.

Forrás: MTI